Szaúd-Arábia titkai – 2 hetes körutazás a sivatag és az iszlám világ bűvöletében I.

2024.02.07

A Közel-Kelet az egyik kedvenc térségünk: szeretjük a vendégszerető arab kultúrát, érdekelnek az iszlám vallás rejtelmei, vonzódunk ahhoz a tradicionálisabb életformához, ami jellemző a régió legtöbb országára. Amikor néhány éve, 2019 őszén Ománt utaztuk körbe, az ottlétünk alatt történt és érkezett a hír, hogy a vele szomszédos Szaúd-Arábia, amely addig a világ egyik legelzártabb és legkevésbé ismert országa volt, a történelme során először megnyitja határait a turizmus előtt. Épp akkoriban szökkent szárba a Közel-Kelet iránt érzett szerelmünk, így rögtön a bakancslistánkra került ez az ország is. Időközben aztán sok minden történt a nagyvilágban és a saját házunk táján is, más utazások és egyéb életcélok kerültek előtérbe, de 2023 novemberében végre elérkeztünk odáig, hogy visszatérjünk a misztikus Közel-Keletre, és ezt az álmunkat is megvalósítsuk. Régóta tervezgettünk már egy nagyobb közel-keleti körutazást több ország érintésével, de végül most is inkább csak egy országra koncentráltunk, és azt jártuk körbe alaposabban. Két teljes hetet töltöttünk az Arab-félsziget legnagyobb és a világ 12. legnagyobb országában, melynek során több, mint 5.000 km-t tettünk meg bérautóval, egy nagy kört leírva az országban. Szaúd-Arábia eleve hatalmas ország, szóval még így is feladta a leckét az útiterv észszerű összeállítása és az óriási távolságok áthidalása. A hosszú, monoton vezetések a sivatagi forróságban még kamionos házaspárként is próbára tették a tűrőképességünket, de végül minden szerencsésen alakult, és maximálisan sikerült teljesítenünk mindazt, amit elterveztünk, melynek során megannyi rétegét és aspektusát ismertük meg ennek az ellentmondásos és sokak által félreértett országnak.

DZSIDDA, EGY HANGULATOS VÁROS A VÖRÖS-TENGER PARTJÁN

A szaúdi körutazásunk első és utolsó állomáshelye a Vörös-tenger partján fekvő metropolisz, a napsütötte Dzsidda (angolul Jeddah) volt, ami egy meglepően modern, haladó gondolkodású, barátságos hangulatú város, mely történelmi látnivalóival, óvárosi bazárjával, gyönyörű mecseteivel, tengerparti sétányaival és kellemes atmoszférájával teljesen elbűvölt minket, és máris az egyik kedvenc helyünk lett az országban.

Összesen 3 éjszakát töltöttünk itt, így volt 2 teljes napunk a város felfedezésére. A szállásunk a 3 csillagos La Fontaine Jeddah Hotel volt, ami egy teljesen korrekt és kényelmes, városi hotel, jó elhelyezkedéssel és biztonságos, alagsori parkolóval, ami a bérautónk miatt fontos szempont volt számunkra. Az első teljes napunkon felfedeztük a történelmi óvárost, az UNESCO világörökségi Al Balad negyedet, melynek bűbájos házai és omladozó faerkélyei 300 éves történelemről mesélnek, miközben az innen Mekkába tartó, ősi zarándokúton lépkedhetünk. Természetesen szakítottunk egy kis időt az óvárosi bazár felfedezésére is, hiszen a bazárok hangulata és titokzatos világa az egyik olyan dolog, amit imádunk a Közel-Keleten. Ezután megnéztük az Al Tayibat City Museum nevű, rekonstruált városmúzeumot, melyben szintén betekintést nyerhetünk a város történelmébe és a régió tradicionális építészetébe. A második teljes napunkat a Vörös-tenger partján töltöttük. A város tengerparti sétányai 30 km hosszan húzódnak végig a tengerpart mentén, így a tengerparti vonal több szakaszát is felfedeztük. Elsőként a város északi részén fekvő Al Rahma mecsethez mentünk. A Vörös-tenger fölé, cölöpökre épült, "lebegő" mecset egyedülálló látnivaló a Vörös-tenger térségében, és egyike annak a néhány mecsetnek a városban, ahová nem muszlim hívők is beléphetnek. Ebédeni a Corniche egy másik szakaszára mentünk, ahol gyönyörű, pálmafás sétányokon andalogtunk, a délutánt és az estét pedig egy harmadik szakaszon, a Middle Corniche Park mentén töltöttük, ahonnan megnéztük a naplementét is.

MEKKA ÉS MEDINA, AZ ISZLÁM VILÁG LEGSZENTEBB VÁROSAI

Miután felfedeztük és magunk mögött hagytuk Dzsiddát, az ország északi része felé indultunk, a következő állomáshelyünk pedig Medina városa volt, ahol máris egy merőben más világba csöppentünk, ami rögtön árnyalta az országról alkotott képünket. Egy éjszakát töltöttünk a 2 csillagos Al Ayniha Hotelben, ami szintén egy korrekt és átlagos, városi hotel.

Medina egy egykori oázisvárosból lett zarándokhely, jelenleg Szaúd-Arábia 3. legnagyobb városa. Mekka után az iszlám vallás második legszentebb és legkultikusabb helye az egész világon. Mohamed próféta halálának és sírjának helyszíne. Egy elképesztően más és misztikus világ.

Medina legfőbb látnivalója Mohamed proféta mecsetje, az Al Masjid an Nabawi, mely a világ 2. legnagyobb mecsetje, és nem kevesebb, mint egymillió hívő befogadására képes. A mecset jellegzetes zöld kupolája, 10 minaretje, a mecsetet körülvevő, beláthatatlanul hatalmas márványtér és a teret árnyékoló óriásernyők látványa csodás kompozíciót alkot, és erősen meghatározza a város látképét. Medina másik fő látnivalója a Quba mecset, melyet Mohamed próféta épített, aki az iszlám vallás megalapítója és első terjesztője volt, s ezzel az iszlám világ legelső mecsetének tartják.

Medina szabadon látogatható a nem muszlimok számára is, egyedül a nagymecset belsejébe léphetnek be kizárólag muszlim férfiak. Nagyon vártuk, hogy megérkezzünk Medinába, majd egy éjszaka és 24 órás tartózkodás után vegyes érzésekkel távoztunk a városból. Egyrészt, nyilván nagyon különleges érzés és egy bakancslistás élmény volt eljutni ide, a látnivalók pedig lenyűgözőek, másrészt viszont megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor egy városban tényleg minden a vallás körül forog, egy zárt világot alkotva, ahol mi kívülállóknak és hívatlan vendégeknek érezzük magunkat. Izgalmas volt látni ezt a várost, de mégis valahogy furcsán és feszélyezve éreztük magunkat. Függetlenül attól, hogy pontosan mi az a fizikai határ, ameddig elmehetnek a nem muszlim látogatók, és hogy ez változik-e a jövőben, Medina talán sosem lesz az a hely az országban, ahol egy külföldi turista igazán jól és felszabadultan érezheti magát.

Itt ejtenék néhány szót a másik szent városról, Mekkáról is. Mekka Mohamed próféta és az iszlám vallás szülőhelye, a muszlimok legszentebb városa az egész világon. Itt található a világ legnagyobb mecsetje, a Masjid al-Haram, ami 4 millió hívő befogadására képes, illetve a mecset egyik belső terén áll a kultikus Kába-szentély, amely felé fordulva imádkoznak a muszlimok. A Kába-szentély irányát egy speciális iránytű, a kibla mutatja meg nekik. 2012-ben megépült a nagymecset mellett az óratorony-komplexum, az Abraj Al Bait, melynek közepén magasodik az ikonikus óratorony, ami 601 méteres magasságával jelenleg a világ 5. legmagasabb épülete, a toronyóra pedig a 43 méter átmérőjű számlapjával a legnagyobb óra a világon. Az óratoronyban és a komplexum további tornyaiban összesen 7 luxushotel kapott helyet, ezek közül a legmagasabb az óratoronyban elhelyezkedő Fairmont Hotel. A hotelek az éves zarándoklatra érkező muszlimok tömegeinek elszállásolásában hivatottak segíteni. Mekka ugyanis az éves Hajj zarándoklat helyszíne is: az iszlám öt alappillérének egyike az éves zarándoklat, melyet minden muszlimnak életében legalább egyszer kötelező elvégeznie. Ez a zarándoklat az év egy meghatározott időszakában zajlik, így ilyenkor a világ minden tájáról érkező hívők milliói árasztják el a várost, és speciális öltözetben, egy fehér "törölközőbe" burkolva végzik el a rituálét. A Hajj kisebb formája az Umrah, amelynek elvégzése rövidebb ideig tart, és az év bármely időszakában elvégezhető, tehát a város folyamatosan tele van zarándokokkal, akik éjjel-nappal róják a köröket a Kába-szentély körül, ugyanis ez szerves része a zarándoklatnak.

Jelenleg Mekka teljes területe tiltott zóna a nem muszlim látogatók számára. Ez az egyetlen olyan hely a világon, ahol a vallási megkülönböztetés már a közlekedési táblákon megjelenik: már a város felé vezető autópályán táblák hívják fel a figyelmet arra, hogy csak muszlimok mehetnek be a városba, és katonai ellenőrzőpontokon terelik a 'keresztény elkerülőként' becézett kerülőútra a más vallású utazókat. Legalábbis elméletileg így működik, a gyakorlatban viszont már nincsenek olyan szigorú ellenőrzések, így a megfelelő utánajárással és felkészüléssel, a helyi kultúrát tiszteletben tartva, szinte bármi lehetséges. A szabályok e tekintetben is lazulnak: 5 éve még az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy nőként és külföldi turistaként, fejkendő nélkül autót fogok vezetni Szaúd-Arábiában, s talán újabb 5 év múlva Mekkába is beengednek minden turistát vallási megkülönböztetés nélkül.

Az olyan szent városokban, mint Mekka és Medina, harapni lehet a vallási fanatizmust. A helyiek egy rendkívül zárt és homogén közösséget alkotnak, melyben a mindennapi élet a napi ötszöri ima köré szerveződik. Az imaidőben megáll az élet, a boltok bezárnak, és mindenki szalad a legközelebbi mecsetbe vagy az utcasarokra, csoportokba verődve imádkozni. Jártunk már arab és muszlim országokban, azoknak kevésbé turistás, elzártabb részein is, de ilyesmit még sehol nem láttunk. Csodálatos és egyszerre ijesztő volt látni, hogy mekkora tömeget és milyen intenzíven képes megmozgatni ez a vallás nap mint nap. Leírhatatlan és számunkra nagyon idegen volt az a légkör, ami belengi ezeket a városokat.

ALULA ÉS KÖRNYÉKE

A szaúdi körutazásunk következő állomáshelye AlUla városa és annak környéke volt, melynek jellegzetességei a monumentális sziklafalak és különleges sziklaformációk. Láttunk már több helyen hasonló homokkőalakzatokat (pl. Ausztrália vagy Jordánia sivatagaiban), de olyat még nem, hogy 40-50 km-en keresztül autózva ilyen sziklafalak töltik be az egész horizontot. Lélegzetelállítóan gyönyörű.

Általában minden körutazáson van egy-egy extrább, különlegesebb szállásunk, s ezúttal AlUla volt az a hely, ahol a városon kívül, a sziklafalak közt akartunk megszállni, egy autentikus, hangulatos, különleges helyen. Sok ilyen lehetőség van a környéken, többnyire nagyon borsos áron, ezért egyszerűen kiválasztottuk a legolcsóbb ilyen jellegű szállást, így lett a Rural Tents Naseem nevű sátras, ízig-vérig rurális, félnomád szállás a hajlékunk 2 éjszakára. A sátor meglepően kényelmes és hangulatos volt, amelytől néhány méterre, az egyik épületben volt közös mosdó és zuhanyozó, ami jól felszerelt és kifogástalan tisztaságú volt. Ahogy minden szálláson, úgy itt is kaptunk vizet, kávét, teát, a szállásadó pedig nagyon kedves és előzékeny volt, leste minden kívánságunkat. A szállás területéhez tartozott egy gyönyörű kert virágágyásokkal és gyümölcsfákkal, melyekről szabadon szedhettünk és fogyaszthattunk gyümölcsöt, a környező sziklafalakra pedig pazar kilátás nyílt.

Miután megérkeztünk ide, és elfoglaltuk a szállásunkat, rögtön nyakunkba is vettük a környéket. Elsőként, ezen a délutánon az Elefánt-sziklát fedeztük fel, ami a környék egyik legszebb látnivalója és legmonumentálisabb sziklaformációja. Az elképesztően hatalmas szikla egy elefánt alakját formázza, a szikla tövében pedig egy hangulatos bár kapott helyet, ahol leheveredtünk, és megvártuk a naplementét egy szendvics és egy kávé társaságában. Káprázatos látványt nyújtott, ahogy a lemenő nap sugarai szinte percenként más árnyalatúra festették a környező sziklákat és a sivatag homokját. Miután besötétedett, a szikla csodás kivilágítást kapott. A háttérben diszkrét zene szólt, az emberek pedig nagyon kedvesek és barátságosak voltak, így a látvány mellett a hangulat is szuper és nagyon romantikus volt. Tökéletes volt az itt töltött délután és este, ami után még benéztünk AlUla városába, és tettünk egy sétát a szépen felújított óvárosban, ami szintén nagyon hangulatos volt. Nézelődtünk egy kicsit az óvárosi bazárban, ahol úgy érezhettük magunkat, mintha az Ezeregyéjszaka meséibe csöppentünk volna, majd megvacsoráztunk az egyik kellemes étteremben.

Másnap reggel AlUla és egész Szaúd-Arábia egyik legjelentősebb látnivalója, Hegra romvárosa következett, ami az ország első világörökségi helyszíne. Hegrát a jordániai Petra kistestvérének tartják, nem véletlenül: mindkét várost a nabateusok építették egy fontos sivatagi karavánút mentén, mely átszelte az egész Arab-félszigetet. Amikor 2019 tavaszán Jordániában jártunk, és felfedeztük Petra romvárosát, mely a világ 7 új csodájának egyike, már akkoriban olvastam a másik hasonló romvárosról, Hegráról, de mivel akkor még nem lehetett turistaként utazni Szaúd-Arábiába, elképzelhetetlennek tűnt, hogy néhány év múlva itt fogunk állni, és láthatjuk Hegrát is. A romváros csak szervezett túra keretén belül látogatható, ugyanis igyekeznek limitálni a turisták számát és szabad mozgását a romok megóvása érdekében. A romváros hatalmas területen fekszik, és a romok között nagyok a távolságok, így a befizetett túra során az adott járművel visznek egyik helyről a másikra. Érdemes előre helyet foglalni a naponta többször induló, kiscsoportos túrák valamelyikére, ami egyszerűen megvalósítható az Experience AlUla applikáción keresztül. Sokféle programlehetőség közül lehet választani, mi egy standard buszos programon vettünk részt, melynek időtartama 3 óra, és tartalmazza a romváros főbb látnivalóit. Összesen 4 megállónk volt a romváros területén belül. Az első Jabal al Ahmar, ami egy hatalmas, ovális alakú sziklatömb, melynek minden oldalán sziklába vájt sírok sorakoznak. A második a romváros fő attrakciója, Qasr al Farid, ami egy különálló szikla, melybe egy óriási sírt, Lihyan sírját faragták. Ez a legszebb, leghíresebb és legtöbbet fotózott látnivaló Hegrában. A harmadik Jabal al Banat, mely egy, az első helyszínhez hasonló sziklatömb, amit körbejárva különböző nagyságú sírkamrákat vehetünk szemügyre, és az egyik belülről is megtekinthető. A negyedik és egyben utolsó megálló pedig Jabal Ithlib, ami egy szakrális helyszín, ahol szertartásokat tartottak, és ahol egy szűk kanyont is láthatunk. A sziklafalak szinte teljesen összezárulnak a fejünk felett, bámulatosan szép. Lenyűgöző élmény volt eljutni ide és felfedezni Hegrát, számunkra ez volt az egyik legszebb hely és élmény Szaúd-Arábiában.

Délután pedig egy újabb kuriózum, a Maraya Building felé vettük az irányt, ami egy mesés, sziklafalakkal körbezárt, sivatagi kanyonban, az Ashar-völgyben fekszik. A Maraya (jelentése: visszatükröződés) bekerült a Guinness-rekordok közé, mint a világ legnagyobb tükörfalú épülete. Az ikonikus épület falait 9740 tükörpanel borítja, ami csodásan visszatükrözi a környező sziklafalakat. Az összhatás valóban káprázatos. A monumentális épület egy kulturális központként üzemel, melyben egy hatalmas koncertterem is helyet kapott, ahol rendszeresen tartanak különböző rendezvényeket és kiállításokat. Olyan világsztárok léptek már fel itt, mint Usher, Seal vagy Alicia Keys. Az épület tetőteraszán pedig egy, olasz sztárséf által vezetett, fine dining étterem található. Ha nincs szállásfoglalásunk a völgyben elhelyezkedő luxusbungalóknál, akkor csak az étterembe szóló asztalfoglalással engednek be az egész területre. A völgy bejáratánál sorompó és katonai ellenőrzőpont van, ahol ellenőrzik a foglalást. A MyTable applikáción keresztül kell foglalni asztalt a Maraya Social nevű étteremben. A foglalást egy fix összeggel kell biztosítani, ami aztán lefogyasztható az étteremben. Így esett meg velünk az, amit sosem hittünk volna, és amit egyáltalán nem terveztünk be, hogy épp Szaúd-Arábiában fogunk egy nívós olasz étteremben vacsorázni, teljesen európai hangulatban, és ily módon tapasztalhatjuk meg itt a kultúrák keveredését. Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy ez lesz életünk egyik legszebb, legfinomabb és legromantikusabb vacsorája és élménye.

AlUla és környéke teljesen elvarázsolt minket, mindvégig fantasztikusan éreztük itt magunkat, a látnivalók pedig lebilincselőek. Egy igazi mesevilág az egész környék, ahol mindenképp érdemes több napot eltölteni. Érezhető, hogy nagyon igyekeznek a látogatók kedvében járni és fellendíteni a turizmust, de mivel az ország még csak pár éve nyitotta meg határait a turizmus előtt, és a külföldi turisták még csak mostanában kezdik el felfedezni maguknak, így jelenleg még ezen a környéken is abszolút élvezhető és autentikus a légkör. Ez pár éven belül sokat változhat, ezért nagyon örültünk neki, hogy most sikerült eljutnunk ide és kiélveznünk ezt a kellemes atmoszférát. Számunkra ez volt a legkiemelkedőbb hely egész Szaúd-Arábiában.

BURAYDAH ÉS A VILÁG LEGNAGYOBB TEVEPIACA

Miután fájó szívvel búcsút vettünk AlUlától, elindultunk a következő megállónk, Buraydah városa felé, ahová egy hosszú és kimerítő autóút után érkeztünk meg. Egy éjszakát töltöttünk a városban, a szállásunk pedig a 3 csillagos Manazel Al Hamra Apartment nevű helyen volt. Egy tágas és kényelmes apartmanlakást kaptunk, a fürdőszobában pedig mosógép is volt. Mivel csak egy-egy kis hátizsákkal utaztunk 2 hétig, már nagyon aktuális volt egy mosás, így kihasználtuk a lehetőséget, és kimostuk néhány holminkat, majd pihenéssel töltöttük az estét.

Másnap kora reggel már tovább is álltunk innen, de mielőtt elhagytuk volna a várost, megnéztük a város híres tevepiacát, ahol minden reggel több ezer teve cserél gazdát. A tevetenyésztés és tevefutamok rendezése több évszázados hagyományra tekint vissza a Közel-Keleten. A nomád beduinok kultúrájának mindmáig szerves része a tevetartás, amelynek húsát és tejét is nagy becsben tartják. Egy hústeve eladási ára 200-300 dollárnál kezdődik, de a versenytevék ára ennél jóval magasabb is lehet. A tevepiacon egyes tevék a végeláthatatlanul hatalmas terület felparcellázott karámjaiban pihentek, míg mások a piac főterén leültetve, összekötött lábakkal, szívsajdító bőgést hallatva várták a sorsukat. A nyélbe ütött üzletek után daruval helyezték fel őket a teherautó platójára. Amikor egy-egy teve elszabadult, bizarr látvány volt, ahogy a beduinok futnak a még félig megkötözött teve után. Errefelé végképp nem kószálnak külföldi turisták, úgyhogy a tevekereskedők egyből kiszúrtak minket, és nagyon kedvesek, barátságosak voltak. Széles mosollyal üdvözöltek az országban, kérdezték, hogy honnan jöttünk, kávéval kínáltak, és beinvitáltak a tevék közé, amit mi inkább kihagytunk, és csak a "küzdőtér" széléről néztük az eseményeket, amelyek egy metszően autentikus és már-már bizarr élményt jelentettek számunkra Szaúd-Arábiában.

A teljes szaúdi blogcikksorozat: