Világtérképünk

Eddig összesen 39 országban jártunk. A mi esetünkben több részből tevődik össze ez a szám, mivel nemzetközi áruszállításban dolgozunk, és a magánéleti utazásaink mellett kamionnal is járjuk Európa országútjait. A kettő közt vannak átfedések, hiszen sok közelebbi országban jártunk már a munkánkból kifolyólag és a magánéletünkben egyaránt; ilyen például Horvátország, Ausztria, Csehország vagy Lengyelország. Emellett 2 évig dolgoztunk Németországban, ahol szintén közlekedtünk kamionnal, és mindmáig ez az egyik olyan ország, ahol gyakran megfordulunk, de voltak személyes élményeink is az ott töltött időszak alatt. A két lista és az átfedésben lévő országok összevonásával kapjuk meg az összesített eredményt.

A számok nyilván nem tükrözik hűen az élmények mennyiségét és minőségét, hiszen egyes országokhoz több, míg másokhoz kevesebb emlékünk kapcsolódik. Néhány országban csak egy-egy napot töltöttünk, esetleg csak átutazóban voltunk, és csupán 1-2 konkrét élmény vagy látnivaló megtekintése fűződik hozzájuk, míg más országokban hosszú heteket vagy akár egy teljes hónapot töltöttünk intenzív utazással és alapos felfedezéssel. (Az átszállásos repülőutak során érintett tranzitországokat egyáltalán nem vesszük számításba.) Nem is tartjuk rögeszmésen számon, hogy mely országokban jártunk eddig, egyszerűen csak szívmelengető érzés látni egy ilyen térképen, ahogy egyre több szeglete a világnak válik egy olyan színfolttá számunkra, amelyről azelőtt csak álmodoztunk, most pedig már tényleges, saját tapasztalattal, tudással és élményekkel rendelkezünk az adott helyről. Noha alapvetően új helyeket szeretünk felfedezni, megesik, hogy visszatérünk valahová, mert annyira beleszerettünk az adott országba vagy régióba, esetleg kimaradtak olyan látnivalók, programok, melyekre mindenképp kíváncsiak vagyunk, és szeretnénk pótolni őket. Ebből is látszik, hogy nem feltétlenül az a prioritásunk a következő úti cél kiválasztásánál, hogy olyan országba utazzunk, ahol még soha korábban nem jártunk, de nyilván szeretnénk minél több izgalmas helyszínt felfedezni, és igyekszünk minden évben legalább 1-2 új országgal színesíteni a palettánkat.

Az alábbiakban látható a pontos országlistánk ABC-sorrendben, kontinensek szerint rendezve. A kijelölt országnevekre kattintva, megjelennek az adott országhoz tartozó blogbejegyzések. Az összes blogbejegyzés pedig, szintén kontinensek és országok szerint csoportosítva, megtalálható ITT. A listát és a térképet folyamatosan aktualizálom.

Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Montenegró, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia

Ha pedig szeretnél ötleteket és hasznos tippeket gyűjteni a saját szervezésű utazáshoz, illetve szívesen olvasnál néhány személyes történetet rólunk, melyeken keresztül inspirálódhatsz, akkor nézz körül a Tippek & sztorik szekcióban!

Arról, hogy kik vagyunk, hogyan és miből utazunk, milyen bejegyzésekre számíthatsz ezen a blogon, illetve miért lett a blogunk neve Dream bigger - Álmodj nagyobbat, IDE kattintva olvashatsz bővebben.

Nézd meg az eddigi médiamegjelenéseinket ITT!

Ha szeretnél velünk kapcsolatba lépni, akkor kattints IDE! 

Kövesd legújabb kalandjainkat a Facebookon és az Instagramon! Köszönjük, ha velünk tartasz.

Instagram:

Egy vidám és kalandvágyó házaspár történetei, akik mertek nagyobbat álmodni.

Fedezd fel velünk a világot! Álmodj te is nagyobbat!


5 kontinens - 39 ország - 65 világörökségi helyszín - Ezernyi élmény és kaland