Jordánia kincsei II. - Petra, a csoda...

Miután bejártuk Madaba és az ország északi részének látnivalóit, útnak indultunk a körutunk második állomáshelye felé, ahol a következő néhány napunkat töltöttük.

ÉRKEZÉS ÉS SZÁLLÁS

Estére érkeztünk meg Vádi Múszába (Wadi Musa), a világhírű Petra romvárosa melletti szálláshelyünkre. Vádi Músza a Petra mellé épült városka, amelynek legfőbb funkciója manapság a turizmus kiszolgálása. A Petra bejáratához vezető utcában gyakorlatilag minden a turizmusról szól, az egész utcában hotelek, éttermek, boltok sorakoznak. TIPP: Érdemes ebben az utcában, Petrához minél közelebb megszállni, hiszen így reggel már a turistaáradat előtt be tudunk menni Petrába, és este is kincset fog érni egy közeli szálláshely, amelyre nem kell még taxizni, autózni vagy éppen kilométereket gyalogolni az egész napos túrázás után.

A háromcsillagos Silk Road Hotelben töltöttünk 4 éjszakát, reggelivel. A kicsi, egyszerű, takaros hotel mindössze néhány perces sétára van Petra bejáratától, és mint utóbb bebizonyosodott, kiváló döntés volt itt megszállni. A szoba tűrhető színvonalú volt, és mivel úgyis csak aludni jártunk a szállásra, a célnak épp megfelelt.

PETRA, A CSODA...

Mi más is lehetne Jordánia fő attrakciója, mint a nabateusok ősi sziklavárosa, mely az UNESCO által létrehozott Világörökség része, és a világ 7 csodájának egyike? Petra az ország leghíresebb látnivalója, melyet évről évre külföldi utazók milliói keresnek fel.

De mitől is olyan különleges ez az ősi romváros? A nabateusok egy kezdetben nomád életmódot folytató, sivatagi nép voltak, akik az i.e. 6. században telepedtek le az Arab-félszigeten, és egy magasan fejlett civilizációt, egy királyságot hoztak létre, mely közel egy évezreden át virágzott. Fővárosukat, a sivatagi völgyben fekvő, sziklafalakba vájt Petrát egy fontos karavánút mentén építették, így a felügyeletük alá tudták vonni a kereskedelmet, és közben ők is tudták értékesíteni saját portékáikat. Nemcsak ügyes kereskedők, hanem kiváló mérnökök is voltak: fejlett vízelvezetőket, csatornákat, ciszternákat alakítottak ki, így el tudták raktározni a kanyonokat sújtó villámáradások idején lezúduló, nagy mennyiségű vizet, és később felhasználták azt. Remekül ki tudták tehát használni a zord sivatagi körülményeket. A tengeri hajózás megjelenésével a sivatagi karavánutak jelentősége csökkenni kezdett, így a nabateusok befolyása, hatalma és vele együtt a civilizációja is hanyatlásnak indult, majd rejtélyes módon végleg eltűntek a Föld színéről. A ragyogó és nyüzsgő Petra, mely fénykorában 30 ezer embernek adott otthont, elhagyatottá vált, és hosszú évszázadokra a feledés homályába merült. Sokáig csak a helyi beduin törzsek tudtak a létezéséről, mígnem a 19. században egy svájci utazó és felfedező kalandos körülmények között eljutott ide, és újra felfedezte a nyugati világ számára. Azóta Petra világhírű lett, és tömegesen vonzza a turistákat.

Az egész város egy lélegzetelállító természeti környezetben fekszik, egy magas sziklákkal körülvett, sivatagi völgyben, ami helyenként egy-egy, csupán néhány méter széles kanyonná szűkül, melyet 200-300 méter magas sziklafalak vesznek körbe. A sziklafalakba vájt épületek, templomok, sírok romjai pedig csodálatosak, monumentálisak és misztikusak. Emellett fantasztikus túrákra lehet indulni a hegyekbe a számos túraútvonal valamelyikén, hogy aztán odafentről is megcsodáljuk az egész romváros panorámáját. A látvány leírhatatlan, a hatás lenyűgöző és megindító. Ezt látni kell és átélni. Petra teljes joggal került fel a modern világ csodáinak listájára, hiszen ez egy páratlan látnivaló, nincs ehhez fogható a világon. Monumentalitása és misztikus hangulata vetekszik az egyiptomi piramisok miliőjével. Ha csupán egyetlen látnivalót nézünk meg Jordániában, az csakis Petra lehet!

1. NAP - PETRA FŐBB LÁTNIVALÓI

Az első napunkon Petra egész területének nagyjából a felét fedeztük fel. Reggel 7 órakor már Petra bejáratánál voltunk, így a nagy turistacsoportok érkezése előtt tudtunk bemenni. Ezen a reggeli órán még minden csendes és nyugodt volt. Ahogy a bejárattól elkezdünk befelé sétálni, rövidesen elénk tárul az első attrakció: a kanyon. Egy 1,2 km hosszú és nagyon szűk járat vezet a romvárosig, melyet 200-300 méter magas sziklafalak határolnak. Valójában ez nem egy klasszikus értelemben vett kanyon, tehát nem a víz által kimosott szurdok, hanem egy hasadék, mely egykor egy összefüggő sziklatömb volt, és a tektonikus mozgások következtében hasadt ketté. Több helyen megfigyelhető, hogy mennyire passzol egymáshoz a sziklafal két oldala, főként azokon a pontokon, ahol a kanyon csupán 2 méter széles. A keskeny járat egyszer csak véget ér, és egy óriási, sziklafalakkal körbezárt téren találjuk magunkat, ahol a világhírű Kincstár (Treasury) épülete magasodik, az egyik sziklafalba vájva. Meseszerű az egész. A legtöbb sablonos turistaprogram keretén belül csupán a romváros töredékét tudják megnézni a látogatók, és nem jutnak sokkal tovább a Kincstár épületénél, ami a romváros legtöbbet fotózott épülete, és sokak számára egyenlő Petrával. Tény, hogy valóban ez a város legszebb és legfotogénebb része, de érdemes hosszabban is barangolni itt, hiszen Petra számos kincset rejt. A Kincstár épülete belülről csupán egy nagy üreg, mely ma már teljesen üresen áll. Biztonsági okokból nem lehet bemenni, de kívülről belátni, és egyébként is inkább a sziklába faragott homlokzata érdekes.

Innen egy újabb szűk kanyonon keresztül tudjuk elhagyni ezt a "tisztást", és a következő kiszélesedő résznél várnak az újabb látnivalók. Sziklákba vájt lakások, szentélyek, kisebb raktárak és sírok maradványai találhatók itt, elszórtan a hatalmas sivatagi völgyben. Ezen a részen nézhetjük meg a színházat is, melyet szintén a sziklába vájva építettek a nabateusok, később pedig a rómaiak kibővítették. Egy kicsit távolabb a királyi sírokat tekinthetjük meg, melyek díszesebb és tekintélyesebb homlokzatokkal rendelkező, nagyobb és tágasabb üregek, mint amilyenek a város átlagos lakói számára készültek. A királyi sírok közül néhányat belülről is meg lehet nézni. A talajszinten idáig terveztünk elmenni az első napon, ez a fő túraútvonal (Main Trail) fele volt.

A nap további részére beterveztünk még néhány hegyi túrát is. A térképen jelzett túraútvonalon indultunk el az Áldozatok Magas Hegyére (High Place of Sacrifice Trail). Ez a kilátópont egyúttal a nabateusok egyik szakrális helyszíne, amelynek természetfeletti erőt tulajdonítottak. Gyakran felzarándokoltak ide, a hegytetőre, és különféle szertartásokat tartottak itt. Lehengerlő kilátás tárult innen elénk, beláttuk Petra városának nagy részét, mely hosszan elnyúlik a völgyben. Fantasztikus érzés volt idefent lenni.

KALANDOS HEGYI TÚRÁZÁS JÁRATLAN UTAKON...

Miután megpihentünk, és eltöltöttünk itt egy kis időt, elindultunk a hegytetőn egy másik kilátóponthoz, ahonnan a Kincstár épületét szerettük volna megnézni. Az egyik beduintól hallottam meg véletlenül, hogy a két kilátópontot összeköti egy fenti túraútvonal, tehát a sziklafalak tetején oda lehet sétálni a másik kilátóhoz. Mivel a térkép nem jelezte ezt a túraútvonalat, kicsit szkeptikusak voltunk, de azért nekivágtunk. Csakhogy sem a "túraútvonal", sem a "séta" nehézsége nem olyan volt, mint ahogy képzeltük. Az útvonal inkább egy akadálypályához hasonlított, és nem voltak rajta semmilyen jelzések, ami alapján tájékozódni lehetett volna, a séta pedig sokszor inkább négykézláb történő kúszás-mászás volt, tehát sokszor a kezünkkel is kellett kapaszkodni, támaszkodni, húzódzkodni, miközben sziklákon másztunk át, vagy épp egy szűk hasadékon keltünk át a teljesen vadregényes, cseppet sem kiépített túraúton. Többször el is tévedtünk, és egy-egy sziklán átmászva, egy olyan köves-bozótos tisztáson találtuk magunkat, ahonnan nem tudtunk továbbmenni, mert minden oldalról olyan nagy és meredek sziklák vettek körül, amelyeken már nem tudtunk volna átkelni. Ilyenkor visszafordultunk, és segítséget kértünk egy-egy beduintól, akivel épp összefutottunk.

Az egyik sziklánál egy 12 év körüli fiúcska várta a túrázókat, és mindenkinek ajánlgatta a szolgálatait. Sokan turistacsapdának és lehúzásnak tartják az önjelölt beduin idegenvezetők szolgáltatásait, amit először mi sem akartunk igénybe venni, de a többszöri eltévedésünk után már fontolóra vettük a dolgot. Úgy gondoltuk, talán jól jönne a helyi segítség. A beduinok itt születnek, és a hegyen élik le az életüket. Játszi könnyedséggel szökdécselnek át a sziklákon, olyan lazán és magabiztosan mozognak az éles és ingatag köveken, akár a hegyi kecskék. Nekünk, az avatatlan, síkvidékről származó és nem túl gyakorlott túrázóknak, ez rettentő nehéz terep volt. Némi alkudozás után sikerült megegyeznünk vele, és pár dollárért cserébe elkísért bennünket egy darabig. Mikor elérkeztünk az egyik sziklafal pereméig, a fiúcska közölte, hogy innen már nem jön velünk tovább. Hevesen mutogatott a szakadék felé, mondván, menjünk csak lefelé a meredek hegyoldalban, majd megérkezünk a kanyonhoz, ezután keljünk át a kanyon legszűkebb részénél a másik oldalra, átmászva néhány nagy sziklán, melyek a legutóbbi hegyomlás során kerültek oda, onnan pedig még további 20 perces, kúszó-mászó sétával pikk-pakk meg is érkezünk a Kincstárral szembeni kilátóponthoz és a beduin teázóhoz... Aha, persze, már repülünk is... Csak álltunk ott leforrázva, néztünk egymásra bambán, és már azt hittük, soha nem jutunk le a hegyről. Nem tudtuk, mitévők legyünk. Már nagyon messzire kerültünk a kiindulási pontunktól, nem is találtunk volna vissza. Muszáj volt továbbmennünk, de erre végképp nem számítottunk. Bizonytalan lépésekkel indultunk el a hegyoldalban, ami szinte teljesen függőleges volt. A lábunk alatt többször elmozdultak, és gurultak lefelé kisebb-nagyobb kövek, melyek aztán eltűntek a mélységben, úgyhogy mindig igyekeztünk egy-egy stabilabb és nagyobb szikladarabra lépni. Minden lépés komoly fejtörést okozott, és félelmet keltett bennünk. Bármikor lezuhanhattunk volna. Többször visszanéztünk a beduin fiúra, aki a hegytetőről figyelt minket. Folyamatosan biztatott, hogy menjünk csak tovább, jó lesz az. Kellett is a külső megerősítés, hogy jó irányba haladunk, mert másképp biztosan nem mertünk volna végigmenni ezen a szakaszon, inkább visszafordultunk volna.

Végül elérkeztünk a kanyon legszűkebb részéhez, ahol átmásztunk a túloldalra, ahonnan már láttuk a Kincstár épületét. Innen már csak egy viszonylag könnyebb szakasz következett, mely egyenesen a kilátóponthoz és a beduin teázóhoz vezetett, ahonnan fantasztikus kilátás tárult elénk. Alig hittük el, hogy végre megérkeztünk ide. Fáradtak, koszosak, büdösek, izzadtak, de egyúttal nagyon boldogok voltunk, a panoráma pedig abszolút kárpótolt minket. Ittunk egy teát, és közben hosszasan gyönyörködtünk a Kincstár épületében. Innen pedig egyenesen a Kincstár előtti térre másztunk le, azon a rövidített útvonalon, melyen a legtöbb turista feljön ide, egyenesen ehhez a kilátóponthoz.

Ezután ismét elsétáltunk a talajszinten (Main Trail) a királyi sírokig, és ott másztunk fel a hegytetőre. Ez a kanyon másik oldala volt, tehát innen az egész völgy másik felét láthattuk. Az Al Khubtha Trail nevű túraútvonal húzódik itt végig, mely a sziklafalak tetején és kisebb hasadékokon keresztül elvisz egy másik kilátóponthoz, ahonnan szintén a Kincstár épületét lehet szemügyre venni, csak egy másik perspektívából. Nem terveztük be konkrétan, hogy végigmegyünk ezen a túraútvonalon, mondhatni véletlenül keveredtünk rá. Mi csak a királyi sírok fölé akartunk felmászni, hogy odafentről megnézzük a kilátást, aztán úgy gondoltuk, elsétálunk a túraútvonalon valameddig - ameddig épp kedvünk tartja, vagy ameddig bírjuk - aztán visszamegyünk. Mivel ez már a térkép által is jelzett és megnevezett túraútvonal, ezért valamivel konszolidáltabb volt, mint az előző. Hébe-hóba láttunk kirakva egy-egy megkopott táblát, ami a helyes irányt jelezte, így kicsit nyugodtabban sétálgattunk rajta, bár fizikailag ez is megerőltető volt, itt is kellett időnként kúszni-mászni. A vége felé már fogytán volt az erőnk és a türelmünk, többször majdnem vissza is fordultunk, mert azt hittük, sosem érünk oda, de valahogy mindig kaptunk valamilyen égi jelet vagy egy kis külső biztatást, hogy folytassuk. Az egyik sziklás-bozótos tisztáson például helyi beduinok tanyáztak, akik, látva a meggyötört arckifejezésünket, nagyon aranyosan elkezdtek biztatni minket, mondván, már csak pár percnyire vagyunk a kilátótól, és megéri végigmenni. Teával is kínáltak minket. Végül odaértünk a kilátóhoz, ahol szintén van egy beduin teázó. Ittunk egy teát, megpihentünk, és közben gyönyörködtünk a páratlan kilátásban. Megszenvedtünk ezért az élményért, de abszolút megérte. Végül fájó szívvel bár, de elindultunk visszafelé. Elvileg itt is van egy rövidített túraútvonal, amin leereszkedve egyenesen a Kincstár előtti térre lyukadnánk ki. Láttuk is a hegyoldalban lefelé vezető ösvényt, de az olyan meredek és sziklás volt, hogy mi nem mertük bevállalni szakavatott vezető nélkül. Inkább visszatúráztunk a már megismert útvonalon a királyi sírokig, ahol leereszkedtünk a hegyről, és a talajszinten visszasétáltunk a bejáratig.

Ezzel szépen el is telt az egész napunk, és naplemente idején, zárás után jöttünk ki a sziklavárosból. Visszacammogtunk a hotelünkhöz, és holtfáradtan zuhantunk be az ágyba. Jottányi erőnk sem maradt. Elképesztően elfáradtunk, alighanem ez volt utazókarrierünk egyik legfárasztóbb és legkeményebb napja. Egyúttal azonban az egyik legszuperebb napunk is ez volt az utazásaink során, hiszen csodás helyszíneket fedeztünk fel, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Összesen kb. 15 km-t túráztunk egész nap, méghozzá nagy szintkülönbségű és kifejezetten nehéz terepen, ami számunkra nagy teljesítmény volt, hiszen nem vagyunk kimondottan gyakorlott túrázók. Utólag láttuk a bejáratnál lévő információs táblán, hogy az egyes túraútvonalak a nehézségi szint alapján egy hármas rendszerbe vannak sorolva (könnyű-közepes-nehéz), és egyúttal azt is konstatáltuk, hogy az általunk abszolvált hegyi túraútvonalak 3-as nehézségi szintűek, tehát nemcsak mi éreztük őket nehezen teljesíthetőnek, hanem valóban azok. Ha ezt már reggel, befelé menet észrevesszük, akkor talán nem merünk nekivágni, úgyhogy jobb is, hogy csak utólag néztük meg.

Összességében viszont egyáltalán nem bántuk meg, hogy három nehéz túraútvonalat is abszolváltunk, hiszen ezzel egy kicsit ismét legyőztük önmagunkat, átléptük a saját határainkat, és mint tudjuk, mindig az ilyenekből születnek a legnagyszerűbb emlékek. Csak ezek a pillanatok számítanak. Fantasztikus érzés volt, hogy teljesítettük a küldetésünket, bár egy kicsit talán túl is lőttünk a célon. Fejlődni akartunk a túrázásban, de hirtelen bedobtuk magunkat a mélyvízbe, és a végén már a fizikai teljesítőképességünk határait súroltuk. Éppen erre az útra szereztünk be néhány jó minőségű túranadrágot és egy-egy pár túrabakancsot, aminek nagy hasznát vettük. TIPP: Ez a hely nem tartozik a legkönnyebb túraterepek közé, tehát csakis felkészülten, átgondoltan, összeszedetten, a megfelelő felszereléssel, étellel és elegendő mennyiségű vízzel szabad nekivágni!

Este kimentünk vacsorázni, a szállásunktól néhány percnyire találtunk egy szimpatikus gyorsétkezdét, ahol elfogyasztottunk egy-egy ízletes csirkehúsos szendvicset, és ittunk egy üdítőt. Ezután pedig korán nyugovóra is tértünk, hiszen másnap folytattuk Petra felfedezését!

2. NAP - PETRA KEVÉSBÉ LÁTOGATOTT RÉSZEI

Másnap már picit lazábbra vettük a figurát, nem keltünk olyan korán, mint előző reggel, és csak 9 óra körül vettük ismét nyakunkba Petra romvárosát. Pont ilyenkor érkeznek meg Petrához a nagy turistacsoportok is, így egy egészen más kép fogadott minket Petra bejáratánál, mint az előző reggelen. A kanyonban hömpölygött a tömeg, és a Kincstár előtti tér is egy zsongó méhkasra emlékeztetett. A turistahordák egyszerűen ellepték Petrát. TIPP: Petra az egyetlen igazán turistás hely Jordániában, csak itt kell komolyabb tömegre számítani, és ezért érdemes reggel minél korábban bemenni a sziklavárosba. Jól tettük, hogy az első reggelünkön a lehető legkorábban mentünk be, amikor a kanyon és a Kincstár előtti tér még csendes és nyugodt volt, így maximálisan át tudtuk érezni a város misztikus és fenséges hangulatát, fantasztikusak voltak az első benyomásaink a városról, és remek képeket tudtunk készíteni. Bizonyára másképp vélekedtünk volna, ha az első nap is csak 9 óra körül megyünk be. Ezen a reggelen viszont már nem időztünk sokat a kanyonban és Kincstárnál, hanem egyből továbbsétáltunk a város hátsóbb részei felé, ahol pedig már ismét nyugodt légkör fogadott bennünket.

Egyből a város leghátsó részé felé vettük az irányt, és onnan visszafelé haladva néztük meg a látnivalókat. A város nagy része egy széles völgyben helyezkedik el, ezt a szakaszt a már említett Main Trail nevű túraútvonalon lehet végigsétálni. A völgy egy nagy hegynél ér véget, ahonnan egy meredek, sziklás, kanyargós ösvény és közel 1000 lépcsőfok vezet fel a hegytetőre, ez az Ad-Deir (Monastery) Trail. Az ösvény végén, a hegytetőn pedig egy nagy tisztás található, ahol a sziklaváros 2. legjelentősebb látnivalóját, a Kolostort (Monastery) vehetjük szemügyre, melyet szintén egy nagy sziklafalba vájtak anno a nabateusok. A Kolostor közelében van egy kávézó és pihenőhely, ahol le lehet egy kicsit heveredni a fárasztó túra után. Miután eltöltöttünk egy kis időt a Kolostor környékén, visszaindultunk a völgybe. Miután leereszkedtünk a hegyről, folytattuk a völgyben fekvő látnivalók, romok megtekintését.

A nabateusok után az egyiptomiak, majd a rómaiak is birtokolták egy ideig ezt a területet, és építkeztek is a völgyben, így több civilizáció építészetének hagyatékát is megtekinthetjük itt. Könnyű meghatározni az egyes romok eredetét, hiszen a különböző népek eltérő módon építkeztek. A nabateusok egy nagyon jellegzetes építkezési technikát használtak: a vájást. Ezzel szemben az egyiptomiak megmunkált és lecsiszolt köveket raktak egymásra, így építették fel templomaikat. A völgyben egy nagy egyiptomi templom romjait nézhetjük meg, emellett pedig fellelhetjük a római építészet tipikus elemeit is, hiszen ezen a szakaszon található a római korban kiépült városmag is, mely magába foglal egy oszlopokkal szegélyezett főutcát, egy nyilvános fürdőt/szökőkutat, egy piacteret és több kisebb-nagyobb templomot. Tulajdonképpen ez a rész az ősi város központja, ahol az egymás után érkező civilizációk nyomait találhatjuk. Az egyik templomban egy, a bizánci időszakból származó mozaikpadlót is láthatunk. Mire körbejártuk ezeket a romokat is, már a délután derekán jártunk, és ismételten nagyon elfáradtunk. Innen továbbsétálva pedig elérkeztünk a királyi sírokig, ameddig az előző napunkon jutottunk a város elejétől. Ezzel keresztül-kasul bejártuk Petrát, amit 2 teljes nap alatt sikerült teljesítenünk.

LOVAGLÁS, TEVEGELÉS, SZAMARAZÁS - IGEN VAGY NE?

A sziklavárosban a gyalogláson kívül igénybe lehet venni tevegelést, szamarazást vagy lovaglást. Lépten-nyomon össze lehet futni az állataikkal cirkáló beduinokkal, akik folyamatosan kínálgatják az ilyen-olyan fuvart a megegyezés szerinti távokra. Ezt sokan elítélik az állatok kizsákmányolása és a velük való rossz bánásmód miatt. Eleinte mi sem akartunk igénybe venni ilyesfajta szolgáltatást, de reggel összefutottunk egy szimpatikus beduin testvérpárral, akik szamárfuvart kínáltak a Kolostor felé, ahová épp igyekeztünk. Lóháton és teveháton ültünk már korábban többször is, de a szamarazást még sosem próbáltuk, úgyhogy megjött hozzá a kedvünk. Mi is nagy állatbarátok vagyunk, és legyengült, rossz állapotban lévő szamarakra nyilván nem ültünk volna fel, de ezek szép, egészséges csacsik voltak, és a fiúkon látszott, hogy nagyon szeretik az állataikat, jól bánnak velük, ezért úgy gondoltuk, nem csinálunk semmi rosszat azzal, ha támogatjuk a megélhetésüket. A beduinok hegyi és sivatagi életének egyébként is szerves részét képezi a málhás állatok teherbírásának hasznosítása, hiszen az állatok segítségével hordják fel maguknak az ellátmányt a hegyekbe, olyan eldugott, sziklás helyekre, amiket más járművel lehetetlen megközelíteni. A hangsúly a mértéktartáson van: nem szabad túlterhelni az állatokat, és megfelelően kell gondoskodni róluk, ápolni őket. Vannak olyan, a tömegturizmustól szenvedő helyek a világon, ahol ez nagy problémát jelent. Erre a legtipikusabb példa, ami sokaknak biztosan be is ugrik, Szantorini festői szigete, ami az utóbbi években, sajnos, elhíresült arról, hogy az embertelen körülmények között tartott szamarak egész nap, pihenés nélkül hordják fel a kikötőből a szigetre a tengerjáró hajókról özönlő, gyakran túlsúlyos turistákat. Időnként keringenek a neten elrettentő fotók is a siralmas állapotban lévő állatokról. Biztosra veszem, hogy Szantorinin én is bojkottálnám a szamarazást, de a jordániai Petrában úgy érzékeltük, hogy nincsenek ennyire kizsákmányolva az állatok. A város hátsóbb részeinél gyakorlatilag alig vannak turisták, tehát sokkal békésebb és nyugodtabb a helyzet az állatok számára is. Amíg a mértékletesség és a fenntarthatóság megvalósul, addig szerintem nincs semmi gond azzal, ha befizetünk egy-egy szamarazásra, segítve ezzel a helyi beduinok boldogulását. A fenntarthatósághoz hozzájárulhatunk azzal, ha rendesen megfizetjük a szamárfuvart, és még borravalót is adunk, így nem kell agyonhajszolni az állatokat és plusz köröket tenni velük a napi bevétel elérése érdekében. Ez egy olyan kivételes helyzet tehát, ahol nem érdemes sokat alkudni - ezt tanácsolja a világ első számú útikönyvkiadója és utazási szakértője, a Lonely Planet is.

Nincs rajtunk számottevő súlyfelesleg sem, így viszonylag nyugodt lelkiismerettel ültünk fel a csacsik hátára. Persze, azért egy kicsit így is sajnáltuk őket, de itt megtanultuk, hogy a szamarak elképesztően szívós és kitartó állatok, valóban a teherhordásra termettek. Már tudjuk, mi alapján születtek meg a 'csökönyös szamár' és a 'makacs öszvér' állandósult szókapcsolatok. A srácok figyelmeztettek, hogy ne is próbáljuk meg irányítani őket, mert úgysem fog sikerülni, csak simogassuk meg néha a nyakukat, és bízzunk bennük, ők pedig szépen felvisznek minket a hegyre. Tudták az utat, és nagyon ügyesen felvittek minket. Először egy kicsit féltünk, hogy a szakadék pereménél futó részeknél megcsúszik a patájuk, és lezuhanunk a mélybe, de végül nagyszerűen teljesítették a feladatukat, számunkra pedig egy szuper élmény lett a szamarazás, amit nagyon élveztünk, és ami feldobta az egész napunkat. A csacsik hihetetlenül aranyosak voltak, nagyon megszerettük őket, szóval nem bántuk meg, hogy ezt is kipróbáltuk.

3. NAP - PETRA KÖRNYÉKE: KIS-PETRA, AL BEIDHA ROMJAI ÉS SHOBAK VÁRA

A Petránál töltött 3. teljes napunk reggelén ismét kicsit ráérősebben keltünk. Mivel az előző 2 nap leforgása alatt keresztül-kasul bejártuk Petra romvárosát, és néhány hegyi túraútvonalat is teljesítettünk, ezért a harmadik napunkon a Petra közelében fekvő látnivalókat néztük meg, illetve ezen az estén vettünk részt a Petra by night elnevezésű esti műsoron.

A reggeli után bepattantunk a bérautónkba, és fel is kerekedtünk a nap első látnivalója, az innen kb. 10 km-re fekvő Kis-Petra felé, mely szintén a nabateusok által épített település volt egykor. Kis-Petra a nagy testvéréhez képest tényleg nagyon pici: egy szűk kanyonban helyezkedik el, amit kb. 30 perc alatt oda-vissza kényelmesen végig lehet sétálni, közben pedig megnézhetünk néhány üreget, amelyek a sziklafalakba vájt lakások és raktárhelyiségek maradványai. A kanyon egy szűk és meredek átjáróban végződik, ha ezen átmászunk, akkor a túloldalon, a sziklák tetejéről szép kilátás nyílik a környező sziklás, sivatagos vidékre. Kis-Petra nem kínál túl sok látnivalót, de ha már ezen a környéken járunk, és van rá időnk, akkor érdemes megnézni.

Kis-Petra mellett pedig van még egy érdekesség, aminek feltétlenül érdemes szentelni egy kis figyelmet. Ez pedig Al Beidha, ami egy neolitikus falu, melynek ma a romjait tekinthetjük meg. Ha szemben állunk Kis-Petra bejáratával, akkor onnan balra kell elindulni, és a sziklafalak mentén haladva, kb. 15 percnyi kényelmes sétával érkezünk meg a falucska romjaihoz. Ez egy nagyon érdekes régészeti helyszín, ahol ma is folynak ásatások, a terület egy része le is van zárva a látogatók elől. A régészek kutatásai szerint kb. 9 ezer évvel ezelőtt alapították ezt a települést, és 8 ezer éve vált elhagyatottá, tehát ez az egyik legrégebbi régészeti lelőhely a Közel-Keleten. A település romjait szintén kb. 30 perc alatt körbe lehet sétálni. Kis-Petra és Al Beidha romjai szabadon, ingyenesen megtekinthetők, és a kettőre együtt kb. másfél órát érdemes szánni.

Ezután Shobak várát néztük meg, ami innen kb. 30 km-re fekszik. Ezt a várat szintén a keresztes lovagok építették a 12. század elején, akárcsak a korábban megtekintett Kerak várát, és a két vár későbbi története is hasonló. Szaladin muszlim hadvezér Kerak után egy évvel, 1189-ben elfoglalta Shobak várát is, a 14. században pedig Shobak is mameluk kézre került. Shobak várát Kerak kistestvérének tartják: kisebb és kevésbé impozáns, mint Kerak, kb. 1 óra alatt kényelmesen körbejárható. A belépőjegy alapesetben 1 JOD, de a Jordan Pass felmutatásával ingyenes.

PETRA BY NIGHT

Az utolsó esténken vettünk részt a Petra by night elnevezésű esti showműsoron. Célszerű a program kezdete előtt kicsit korábban odamenni a bejárathoz és besorakozni a kapukhoz, mert rengeteg ember összegyűlik. Meg is lepődtünk a tömegen, még napközben sem láttunk annyi embert a bejáratnál, mint este. Körül lehet nézni a látogatóközpont épületében berendezett kis múzeumban és kiállításon, ahol sok érdekességet olvashatunk a nabateusokról, kisfilmeket nézhetünk meg Petra feltárásáról, különböző régészeti leleteket láthatunk, melyek a romvárosból származnak, és szemügyre vehetjük egy nagy maketten azt is, hogyan terül el a völgyben az egész város.

Maga a túra pedig konkrétan úgy zajlik, hogy besétálunk a kanyonon keresztül a Kincstár épülete előtti térre, ahol leülünk a leterített szőnyegekre, majd egy eléggé lapos és elcsépelt felkonferáló szöveg után egy tradicionális beduin zenés műsort nézünk végig. Közben teát kortyolgatunk, és gyönyörködünk a Kincstár kivilágított homlokzatában. A kanyont és a Kincstár előtti teret közel 1500 mécsessel világítják meg, ami nagyon romantikus. A kanyonban is érdekes és misztikus ez az éjszakai séta. A csillagok, a holdfény és a sziklafalak feketén kirajzolódó sziluettje erősen fokozza az egész helyszín és romváros titokzatos hangulatát. Örültünk, hogy így is megismerhettük Petrát, és nem bántuk meg, hogy befizettünk erre a túrára, habár maga az előadás kifejezetten unalmas, amatőr és semmitmondó volt. Emellett a szervezés is hagyott némi kívánnivalót maga után. Szemmel láthatóan sokkal több jegyet adtak el, mint ahány férőhely volt a szőnyegeken, így sokaknak nem jutott ülőhely. Tolongás, zaj és káosz jellemezte a műsor időtartamát, az előadást pedig alig lehetett hallani, a hangerősítés is gyenge volt. Sokan már néhány perc után megelégelték ezt a helyzetet, és elindultak kifelé, közben pedig hangosan háborogtak. Ilyen körülmények között minket sem tudott lekötni a műsor, mi is hamar leléptünk. Hasonló jellegű esti műsoron voltunk az egyiptomi piramisoknál is, ami nagyon profi, színvonalas és jól szervezett volt ehhez képest. Ez egy olyan kivételes dolog, ami Egyiptomban sokkal jobban tetszett. Ha az előadás miatt nem is, de az egész környezet éjszakai hangulata miatt azért érdemes eljönni erre a túrára, ha már egyszer Petrában járunk. A mécsesekkel megvilágított kanyonban és a holdfényes sivatagi éjszakában tett séta mindenképp emlékezetes élmény.

PRAKTIKUS INFÓK:

Az esti showműsort hetente háromszor rendezik meg: hétfőn, szerdán és csütörtökön.

A program Petra bejáratától indul 20.30-kor, az időtartama pedig 2 óra.

A műsorra külön belépőjegyet kell venni, melynek értéke 17 JOD, és amit bármikor a nap folyamán ki lehet váltani a Petra bejáratánál lévő pénztárban, de hozzá lehet jutni a helyi ügynökségek, túraszervezők segítségével vagy a hotel recepcióján is.

Előzetes rezerváció nincs, tehát mindig csak az adott napon lehet jegyet venni az aznap esti műsorra, mivel az időjárás miatt gyakran törlik a műsort. Az őszi, téli és kora tavaszi időszakokban az esőzések miatt fennáll a villámáradás veszélye, ami este, sötétben különösen veszélyes lehet, így amint van egy minimális esély az áradásra egy korábbi eső miatt, máris törlik a show-t.

További fontos tudnivaló, hogy a jegyvásárlás feltétele az aznapra érvényes Petra-belépő is. Mi a 3 napos belépőt tartalmazó Jordan Passt vettük meg, így mindhárom napra volt érvényes belépőnk, és szándékosan úgy terveztük az egész programunkat, hogy hétfő, kedd és szerda legyen az a 3 teljes nap, amit Petránál töltünk, így több lehetőségünk is volt részt venni az esti műsoron. Ha például a hétfő esti előadást törlik, még mindig van esélyünk szerdán menni. Figyeltük a híreket, és kérdezősködtünk ezzel kapcsolatban a recepción is, de mivel azon a héten nem volt eső, és nem törölték egyik műsort sem, így végül eleve csak az utolsó esténken, vagyis szerdán mentünk, mert pont hétfőn túráztunk a legtöbbet, és estére nagyon elfáradtunk.

További hasznos és aktuális információk az esti műsorról ITT.

Petrával kapcsolatos aktualitások, információk, nyitvatartási idő, jegyárak, túraútvonalak pontos leírása és sok minden más ITT.

Ezalatt a 3 nap alatt A-tól Z-ig bejártuk Petra látnivalóit, több hegyi túraútvonalat abszolváltunk, és megnéztük az esti showműsort is. Elmélyültünk a romváros lenyűgöző miliőjében, alaposan magunkba szívtuk misztikus hangulatát, elmerengtünk a sziklafalakba vájt romok láttán, és sok mindent megtanultunk a nabateusok és az egész vidék történelméről. Gyalogtúráztunk, ültünk szamárháton, és barangoltunk autóval a környéken, melynek során bejártuk a sziklaváros vonzáskörzetében található látnivalókat is, beleértve Kis-Petrát, Al Beidha romjait és Shobak várát. Petra tényleg egy páratlan látnivaló, amelyre elég időt kell szánni, mert érdemes alaposan felfedezni.

A jordániai blogbejegyzés-sorozat összes része: