Daintree esőerdő és a Nagy-korallzátony

Melbourne-ből Cairns felé vettük az irányt. Ezúttal egy másik ausztrál légitársaság, a Virgin Australia járatával repültünk, így összesen két helybéli légitársaságot is kipróbáltunk. Három és fél órás, zökkenőmentes repülés után landoltunk Cairns repterén, Queensland államban, Ausztrália északkeleti partvidékén. Itt vettük fel a második bérautónkat, ami az utazás hátralevő részében már nálunk maradt, így az első 3 nagy ugrás után, amit belföldi repülőjáratokkal tettünk meg, most egy klasszikus road trip következett, melynek során 16 nap alatt végigcsorogtunk Ausztrália keleti partvidékén, és végül így jutottunk vissza Sydney-be, a kiindulási pontunkhoz. Ha két nagy részre kéne felosztanom a körutazásunkat, akkor innen vette kezdetét a második szakasz. Ezúttal a Budget nemzetközi cégnél béreltünk autót, náluk találtunk egy számunkra kedvező, megfelelő ár-érték arányú ajánlatot. Hamar elintéztük az adminisztrációt, melynek során kötöttünk teljes (nullázó) biztosítást, és hozzáadtunk egy második sofőrt a foglaláshoz, hiszen innentől kezdve már én is vezettem. Végül átvehettük az autónkat, ami az elkövetkező bő 2 hét során hűséges és megbízható útitársunk volt. Az autó egy ötajtós, ezüstszürke Hyundai volt. Eredetileg a legkisebb és leggazdaságosabb kategóriában foglaltunk autót, de teljesen ingyen kaptunk egy magasabb kategóriájú kocsit, ami kellemes meglepetés volt. Miután átvettük az autót, el is hagytuk Cairns városát, és megkezdtük autózásunkat a következő állomáshelyünk, Cape Tribulation felé, ami kb. 150 km-rel északra található Cairnstől.

ÉRKEZÉS EGY IGAZI TRÓPUSI VADONBA...

Itt már Ausztrália trópusi területein jártunk, ahol május és október között van száraz évszak, így ehhez a régióhoz is tökéletes volt a szeptemberi hónap. Hétágra sütött a nap, tartós 30-32 fok volt, egy csodás nyárba csöppentünk, és olyan érzésünk támadt, hogy most kezdődik az igazi, kimondott nyaralás.

Cape Tribulation egy kis falu a Daintree trópusi esőerdő mélyén. Ez egy elszigetelt terület, távol a világ zajától, amit az azonos nevű folyó választ el a szárazföldtől, tehát majdnem olyan, mintha egy szigetre mennénk át. A faluba való eljutáshoz át kell kelni a folyón, amire csak egyetlen helyen van lehetőség, és ott is csak egy speciális komppal, amit drótkötélen húznak át az egyik partról a másikra, egy csörlős szerkezet segítségével. A folyóban krokodilok élnek, ezért szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy hogyan lehet megközelíteni a folyót. Gyalog például tilos lemenni a folyópartra, és ételmaradékokat sem szabad elhagynunk magunk után, mert az odavonzza a krokikat. Rengeteg tábla és felirat figyelmeztet útközben minderre. A folyón való átkelés után egy keskeny, kanyargós, szerpentines úton haladtunk tovább az esőerdőben. Lassan és vidáman autózgattunk felfelé, közben élveztük a szabadságot, kötetlenséget, a verőfényes napsütést, a gyönyörű tájat. Már az autóból nézve is rabul ejtett minket ez a környezet, elámultunk azon, mennyire buja és változatos itt a trópusi vegetáció. Gyönyörködtünk a zöld 50 árnyalatában. Helyenként a fák összeértek az út felett, mintegy természetes alagutat képezve. A napfény misztikusan szűrődött át a hatalmas pálmalevelek között. A sűrű és áthatolhatatlan növényzetben állatok neszezésére lettünk figyelmesek, a távolban pedig a Csendes-óceán hullámainak morajlását hallottuk, melyek szüntelenül és fáradhatatlanul mossák e fantasztikus esőerdő vadregényes partjait. Azt gondoltuk, igen! Megérkeztünk! Jó helyen vagyunk - a tökéletes helyen, a tökéletes időben. Ez nem is lehetne másképp. Ez egy örök pillanat. És ez még csak a bevezető - ezután jött a java!

Délután 5 óra körül érkeztünk meg a szálláshelyünkre, a 3 csillagos Safari Lodge-ba. Ez tulajdonképpen olyan, mint egy nagy táborhely, ahol kempingezésre kialakított helyek vannak, aki pedig nem akar sátorban aludni, annak van lehetősége egy nomád kis bungalót bérelni. Mi is egy ilyen bungalóban töltöttünk 4 éjszakát. A területhez tartozott egy közösségi helyiség is, ahol egy nagy szabadtéri konyha, az épületben pedig közös zuhanyozók és vécék voltak. A bungalókban egy franciaágyon és egy kis éjjeliszekrényen kívül semmi sem volt. A szobánk kulcsához tartozott egy kis zseblámpa is, ugyanis itt, ahogy a legtöbb trópusi területen, este 6 körül leesik a nap, hirtelen koromsötét lesz, közvilágítás meg ugye nincs, hiszen a vadon közepén vagyunk. Sötétedés után pedig a kis zseblámpánk segítségével botorkáltunk el a sűrű aljnövényzeten keresztül a közösségi épületbe zuhanyozni. Ez már nem volt olyan költői, sokkal inkább prózai. Ijesztő volt a gondolat, hogy a sötétben esetleg belebotlunk egy hatalmas és halálos méreggel felvértezett kígyóba, békába vagy pókba, mivel azokból akad itt bőséggel. Rögtön az első esténken össze is akadtunk egy óriási békával, de akkorával, amekkorát még soha nem láttunk. Rémületünkben azonnal futásnak eredtünk a mi kis házikónk felé, de a sötétben kissé nehezen tájékozódtunk, és majdnem berohantunk egy másik bungalóba. Üdv a vadonban! :) A szálláshelyünk szlogenje is frappánsan utalt arra, hogy a világ végén vagyunk, ahol nincs se telefon, se internet, csak mi és az érintetlen, ősi vadon: "Légy üdvözölve a digitális detoxikálóban!" Nagyon élveztük az egészet egyébként. Nekünk, természetrajongóknak, ez egy eszményi hely volt, imádtuk minden pillanatát. Ez volt a legkülönlegesebb, legvadregényesebb és legautentikusabb környezet és szálláshely, ahol valaha megfordultunk.

ESŐERDŐ, HOMOKOS-PÁLMAFÁS STRANDOK ÉS TALÁLKOZÁS EGY SISAKOS KAZUÁRRAL

A következő reggelen nem tétlenkedtünk, korán keltünk, és hamar el is indultunk felfedezni a környéket. Esős reggelünk volt, rögtön kaptunk egy kis trópusi záport, ami aztán gyorsan elállt, és a nap további részében verőfényes napsütés kísérte utunkat. Ez egy nagyon csapadékos terület, errefelé még a száraz évszakban is gyakran előfordulnak kisebb esőzések, nem csoda, hogy ennyire friss, üde és dús az itteni vegetáció. Elsőként a Cape Tribulation Beachet néztük meg. Egy rövid sétát kellett tenni a dzsungelben, egy kialakított kis ösvényen, hogy elérjük a gyönyörű, homokos-pálmafás, érintetlen, vadregényes strandot. Szinte magunk voltunk az egész partszakaszon, alig lézengett néhány ember körülöttünk. Puha homok, kristálytiszta víz, friss illat, lágy trópusi szellő, sejtelmesen suhogó pálmafák. Lélegzetelállító volt az egész környezet, ami szépségében és érintetlenségében a Seychelle-szigetekre emlékeztetett minket. Ez a hely azonban csak a felszínen tűnik egy békés édenkertnek, a felszín alatt viszont veszélyes. Az esőerdőben és az óceánban számos életveszélyes, halálos mérgű élőlény rejtőzik. A vízben cápák, krokodilok, gyilkos kockamedúzák, halálos kúpcsigák, kőhalak, kékgyűrűs polipok élnek, ezért fürdeni csak a kijelölt helyeken és a megengedett időszakban lehet. A medúzaveszély inkább az esős évszakra jellemző, ezért a száraz évszakban elvileg lehetett volna fürdeni, de valamiért senki sem tartózkodott a vízben. :) Mi is inkább kihagytuk itt a strandolást, inkább csak sétálgattunk, nézelődtünk, gyönyörködtünk a látványban. Az esőerdőben pedig szintén halálos arzenállal rendelkező kígyók, pókok, békák és rovarok állnak lesben, ezért ott is észnél kell lenni, figyelni kell minden mozdulatunkra, meg kell nézni, hová lépünk, és természetesen nem szabad elhagyni a kiépített ösvényeket. Ezekre a veszélyekre és óvintézkedésekre számos információs tábla és figyelmeztető jelzés emlékeztet.

Miután megnéztük a strandot, végigsétáltunk a közelben fekvő Kulki Boardwalk nevű túraösvényen, melynek végén kilyukadtunk egy kilátóponthoz (Cape Tribulation Lookout), ahonnan felülről is szemügyre vehettük az egész partszakaszt. A következő látnivaló felé vettük az irányt, ami a Myall Beach nevű strand volt, és amit egy hosszabb túraútvonalon keresztül lehet megközelíteni, ez a Dubuji Boardwalk. Kb. 1 órán keresztül túráztunk az esőerdőben. A Daintree esőerdő az UNESCO által létrehozott Világörökség része, és a világ legősibbnek tartott esőerdeje. Állítólag 150 millió éve áll érintetlenül ezen a területen, vagyis már akkor létezett, amikor Ausztrália még a Gondwana nevű őskontinens része volt. Ebből kifolyólag számos endemikus élőlénynek ad otthont, vagyis olyan állat- és növényfajoknak, melyek sehol máshol a világon nem találhatók meg, vagy ha élhettek is máshol, akkor onnan már régen kipusztultak, ezen a háborítatlan területen viszont fennmaradtak. Ez a hely a modern világtól elzártan, elszigetelten létezik, plusz a helyiek is rendkívüli módon odafigyelnek a környezet megóvására. Nem engedélyeznek semmiféle beavatkozást a természetbe, és nem engedik betörni ide a tömegturizmust sem, nem épülhetnek például nagy szállodák az óceánparton, ami nyilván az esőerdő egy részének kiirtásával járna együtt. Itt minden strand teljesen vadregényes környezetben fekszik, és csak a sűrű dzsungelen át lehet megközelíteni, aki pedig meg akar szállni ezen a településen, annak be kell érnie a nomád körülményekkel, mert csak ilyen egyszerű szálláshelyek állnak rendelkezésre errefelé. Ez a hely egyike a Föld utolsó érintetlen édenkertjeinek. Láthattuk, milyen lehetett bolygónk évmilliókkal ezelőtt, mindenféle emberi beavatkozástól mentesen. Mintha a dinoszauruszok korába csöppentünk volna vissza. Páratlan élmény volt. 

Közben számos különleges élőlénnyel ismerkedtünk meg, mint például a sisakos kazuárral. A kazuár egy védett madárfaj, ami az egész világon már csak itt él szabadon, a természetes környezetében. Őslénymadárnak tartják, ugyanis állítólag a dinoszauruszok korából származik. Valahogy sikerült túlélnie mindent, míg más őslények kihaltak. Rejtőzködő életet él, ritkán lehet összefutni vele az esőerdőben. Nagy szerencse kell hozzá, hogy megpillanthassuk. Nekünk ez összesen háromszor is sikerült az itt töltött napjaink alatt. Több információs tábla hívja fel a figyelmet a vele való találkozás esetén betartandó óvintézkedésekre, ugyanis nem veszélytelen összefutni vele. A kazuár egy nagy, erős és híresen agresszív vérmérsékletű madár. Ha megközelítjük, akkor veszélyben érzi magát, és támad. Felugrik, és egyszerre rúg mindkét lábával, akárcsak a kenguruk, ezzel pedig komoly sérüléseket tud okozni. A fején egy hegyes csontkinövés található, erről kapta a "sisakos" jelzőt, amit képes fegyverként használni, kvázi ledöfni vele, ami viccesen hangzik ugyan, de halálos is lehet, ha óvatlanok vagyunk vele szemben. Ahogy gyanútlanul sétálgattunk az ösvényen, egyszerre csak kilépett a pálmafák sűrűjéből egy termetes kazuár, és méltóságteljesen átbattyogott előttünk az ösvényen. Inni igyekezett egy kis patakhoz. Meghűlt az ereinkben a vér. Erre nem számítottunk. Nem tudtuk, mitévők legyünk. Az első gondolatunk az volt, hogy elmenekülünk, majdnem futásnak is eredtünk, de a kíváncsiságunk erősebbnek bizonyult, és visszamentünk hozzá. Tisztes távolságból szemügyre vettük, lefotóztuk, levideóztuk. Közben mindvégig a torkunkban dobogott a szívünk. Felejthetetlen pillanatok voltak ezek. Leírhatatlanul izgalmas és megindító tud lenni az állatokkal való találkozás a vadonban, egészen más, mint egy állatkertben.

Miután végigtúráztunk ezen a túraútvonalon, megérkeztünk a parthoz, amit hasonlóképpen lehetne jellemezni, mint az előző strandot. Miután eltöltöttünk itt egy kis időt, visszaindultunk a túraútvonal egy másik szakaszán a főút felé. Beültünk az autóba, és folytattuk kalandozásunkat ezen a területen. Egy bizonyos szakaszon az út közvetlenül az óceánpart mellett halad, itt van a Thornton Beach nevű strand, ahol körülnéztünk egy kicsit, és készítettünk pár fotót. Ezután haladtunk tovább, majd megálltunk egy újabb ösvénynél, ez volt a Marrja Botanical Walk, amin végigsétálva, elértünk egy magasan fekvő kilátópontot, ahonnan beláttuk az esőerdőt és az óceánpartot. Ezután érkeztünk meg a Daintree Discovery Centre nevű helyhez, ami tulajdonképpen egy nagy információs központ, ahol sok érdekességet tanulhatunk meg az esőerdőről és annak élővilágáról. Ide belépőjegyet kell váltani. A látogatóközpontban is van egy kiépített sétaösvény, ami más, mint a többi: ezt az ösvényt nem a talajszintre építették, hanem lépcsőzetesen alakították ki, és vannak magasított részei, melyek cölöpökön, tartóoszlopokon nyugszanak, így gyakorlatilag a fák lombkoronaszintjén sétálgathatunk, és a dzsungel egy teljesen más perspektívából tárul elénk. Az ösvényen vannak megállópontok, ahol egy-egy attrakció várja a túrázókat. Az egyik megállópontnál például egy kis épület van, ahol egy kiállítást nézhetünk meg az őserdő élővilágáról. Információs szövegeket olvashatunk, és különböző kisfilmeket nézhetünk végig. Egy másik megállópontnál van a park fő attrakciója: egy 23 méter magas kilátótorony, ahonnan szenzációs panorámában gyönyörködhetünk. Az őserdő sűrűsége, intenzív színvilága és fajgazdagsága innen nézve is bámulatos volt. A park mellett található még egy, a többihez hasonló sétaösvény (Jindalba Boardwalk), amin szintén végigtúráztunk, és ezzel ért véget aznapi programunk.

Ezután kényelmesen visszaautóztunk a szállásunkra. Igyekeztünk, hogy még sötétedés előtt visszaérjünk, hiszen este a dzsungel már tényleg veszélyes hely. Egyébként is oda kell figyelni, hova lépünk, de sötétben még nagyobb a veszélye annak, hogy nem vesszük észre, ha egy mérges kígyó heverészik a lábunk előtt, és rálépünk, aminek könnyen tragikus vége lehet. A vidéki élet Ausztráliában egyébként is lassú és nyugodt mederben folyik, de az esőerdőben sötétedés után végképp megáll az élet, és senki sem járkál a szabadban. Mi is bekuckóztunk a puritán kis bungalónkba, ahonnan még sokáig hallgattuk a dzsungel hangjait, madarak rikácsolását, majmok kurjongatását, a pálmafák suhogását, apró ágak reccsenéseit és minden egyéb, számunkra beazonosíthatatlan zörejt, neszezést. Izgalmas és egyben félelmetes volt.

HAJÓKIRÁNDULÁS A NAGY-KORALLZÁTONYHOZ

Másnap elérkezett egy újabb olyan nap, amit nagyon izgatottan vártunk, és ami tartalmazta az egyik legszebb és legfontosabb programunkat az egész körutazás során, ez pedig egy hajókirándulás volt a Nagy-korallzátonyhoz. A Nagy-korallzátony kb. 2200 km-en keresztül húzódik végig a Csendes-óceánban, Ausztrália északkeleti partvidéke mentén. Ez a Föld legkiterjedtebb korallzátonyrendszere, bolygónk egyik legnagyobb természeti csodája, a legnagyobb olyan képződmény a világon, ami szerves élőlényekből épül fel, és a Világörökség része. Nagy-nagy álmunk volt eljutni ide, és alig hittük el, hogy végre ez is megvalósul.

Egy félnapos, előre lefoglalt, szervezett túrán vettünk részt, az Ocean Safari nevű cég szervezésében. A túra a szálláshelyünktől indult, ugyanis egy cég üzemelteti a szálláshelyet és a túrákat. Ha valaki Cape Tribulationben töltene többi időt, akkor mindenképp érdemes itt megszállni és ezzel a céggel menni hajókirándulásra, így egy helyen megkapunk mindent. Cairns városát tartják a Nagy-korallzátony fővárosának, a legtöbb turista ott száll meg, ha a zátonyt akarja látni. Ott programlehetőségek tömkelegéből lehet választani, nagyüzemben dübörög a turizmus, hajók tucatjai viszik ki naponta az érdeklődőket a zátonyhoz. Nem ritkán akár 250 embert is szállítanak egy-egy nagy hajó fedélzetén, ezért azok nagyon személytelen túrák, és a vízben is tumultus van, amikor ugye mindenki egyszerre búvárkodik. Cape Tribulation egészen más. Ez egy eldugott zsákfalu, ahol nagyon kevés turista táborozik le több napra, ezért innen eleve csak kis létszámú, 10-15 fős csoportok indulnak minden nap. Mi pont ezt kerestük, rögtön tudtuk, hogy ez a nekünk való. Ráadásul ebben a térségben a Nagy-korallzátony aránylag közel húzódik a szárazföldhöz, a Daintree esőerdő pedig az óceánpart mentén terül el, így szinte összeér a két UNESCO-helyszín. A két természeti csoda találkozása miatt egy ikonikus helynek tartják ezt a területet, melynek szlogenje: "Where the rainforest meets the reef", vagyis: "Ahol az esőerdő összefut a zátonnyal."

A túra reggel 8-kor indult, és délután 1 óra körül ért véget. Rögzítették az adatainkat a recepción, feltettek néhány kérdést az egészségi állapotunkkal kapcsolatban, majd elindult a csoport partra, amihez ezúttal is át kellett vágni az esőerdőn. Egy ösvényen mentünk végig, majd kiértünk a Myall Beachre, ahol már várt minket egy motorcsónak. Kissé belegázoltunk a vízbe, és úgy másztunk fel a csónakba. Egy kb. 25-30 perces út következett az egyik zátonyig. Ez a Mackay Reef nevű zátony volt, ami híres az érintetlenségéről, hiszen mindentől messze van, ez a Nagy-korallzátony egyik legészakabbra fekvő része, ami már kiesik a legtöbb turista perifériájából, és nem tartozik a legnépszerűbb helyek közé. Ez a zátony továbbá arról is ismert, hogy gyakran lehet találkozni az itt élő tengeri teknősökkel. A zátony közepén egy kis homokpad emelkedik ki a vízből, körülötte pedig ovális alakban terül el a hatalmas zátony, ami csak egy parányi része a minden képzeletet felülmúlóan óriási Nagy-korallzátonynak. Ez a zátony nagyon sekély, a víz csupán 3-4 méter mély, a korallszirtek pedig helyenként szinte elérik a vízfelszínt. Ebből kifolyólag ez a terület mélybúvárkodásra alkalmatlan, búvárok nem is járnak ide, többek között ezért sem annyira frekventált hely. Mi viszont csak felszíni búvárkodásban utazunk, ezért nekünk ebből a szempontból is pont megfelelő volt ez a túra. Rajtunk kívül nem volt más turistacsoport a zátonynál, a miénk volt az egyetlen hajó a környéken, úgyhogy elégedetten konstatáltuk, hogy jó helyet és túrát választottunk. 

Először egy kb. 45 perces szabadidőt kaptunk a vízben, amit felszíni búvárkodással, azaz sznorkelezéssel töltöttünk, majd átvittek minket a zátony egy másik részéhez, ahol szintén egy közel 1 órás időtartamú sznorkelezés következett. Végül visszavittek a szárazföldre. Két fiatal srác volt a kísérőnk, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Ők vezették a motorcsónakot, és egyben idegenvezetők is voltak. Meséltek a korallzátonyok élővilágáról, elláttak tanácsokkal, hogy mit hogyan csináljunk a vízben, sokat viccelődtek. Az egyikük mindig velünk volt a vízben is, neki szólhattunk, ha segítségre volt szükségünk. Kevesen voltunk, így mindenkire odafigyeltek, biztonságban éreztük magunkat velük. Remek hangulatban telt a túra, nagyon családias volt az egész. A zátony pedig egyszerűen csodálatos volt. Kristálytiszta víz, fehér homokos tengerfenék, rajta változatos méretű és alakú korallszirtek, a színskála minden színében pompázó korallok, különféle formájú szivacsok, kagylók és egyéb élőlények, az áramlással kecsesen hullámzó tengeri növények, körülöttük békésen úszkáló trópusi halacskák. Egy újabb édenkert, csak ezúttal a víz alatt. A fő attrakció pedig a teknőssel való találkozás volt. Már a túra végénél jártunk, éppen ki akartunk jönni a vízből, amikor lenéztem, és megpillantottam, hogy pont alattam úszik el egy hatalmas tengeri teknős. Ijedt izgalmamban majdnem kiugrottam a vízből, de aztán gyorsan felocsúdtam, és a nyomába eredtünk. Sokáig követtük őt a zátonynál, míg végül már nagyon eltávolodtunk a hajótól, és kénytelenek voltunk visszafordulni. Felemelő és fantasztikus érzés volt együtt úszni egy teknőssel a Nagy-korallzátonyon, ismét felejthetetlen pillanatokkal és egy emlékezetes élménnyel gazdagodtunk. Ez volt a második olyan helyszín életünk során, ahol korallzátonyokat és gazdag víz alatti élővilágot láthattunk. Korábban Egyiptomban volt ehhez szerencsénk, ahol a Vörös-tenger élővilágát pásztázhattuk, ami szintén gyönyörű volt, de nem fogható ahhoz az élményhez, amit az ausztráliai Nagy-korallzátonynál éltünk át. Ez tényleg káprázatos látvány, hibátlan élmény és egy nagyon kompakt túra volt. Az egész ausztrál körutazás során összesen 4 szervezett programon vettünk részt, 3 hajókiránduláson és a buszos Uluru-túrán. Közülük ez a szervezett túra tetszett a legjobban, a látvány, az átélt élmények, a túra hangulata, a szervezők iránti szimpátia tekintetében egyaránt. Egyszerűen tökéletes nap volt.

A délután maradék részét pedig szintén az esőerdőben és a tengerparton, a szállásunk közelében töltöttük. Végre volt egy laza délutánunk, amire nem terveztünk be semmilyen különösebb programot, úgyhogy improvizáltunk egy kicsit. Újra végigsétáltunk a Dubuji Boardwalk nevű ösvényen, hátha ismét összefutunk egy kazuárral, de ezúttal ez nem történt meg, így inkább csak a növényzetet tanulmányoztuk. Sok mindent észrevettünk, amire előző nap nem figyeltünk fel. Érdekes volt megfigyelni, hogyan változik szakaszonként az erdő arculata. Néhol kókuszpálmák hatalmas levelei értek össze a fejünk felett, máshol méregzöld páfrányok uralták a tájképet, megint máshol eukaliptuszfák lógatták búslakodva komor indáikat az ösvény mentén. Időnként pedig egy-egy mocsaras területre tévedtünk, ahol mangrovefák hullatták okkersárga leveleiket az ösvényre, és kapaszkodtak rozsdabarna gyökereikkel a hamuszürke mocsaras talajba. Sokszor hosszasan sétálgattunk úgy, hogy egy árva lélek sem járt körülöttünk. Szinte magunkon éreztük a fák ölelését. A szívünk egyszerre dobbant az esőerdő lüktetésével, lelkünket átjárta a belőle áradó béke és nyugalom, elménket betöltötte a vadon suttogó szava. Eggyé váltunk a természettel. Teljesen elmerültünk, feloldódtunk benne. Megszűnt a külvilág, nem létezett más, csak mi és ez a mesés környezet. Romantikus, lélekmelengető, mennyei élmény volt. Elidőztünk az óceánparton is, majd a szállásunk közelében kóricáltunk még egy kicsit, este pedig korán lefeküdtünk aludni.

PORT DOUGLAS - VADASPARK, PÁLMAFÁK ÉS A MOSSMAN FOLYÓ KANYONJA

A következő napon korán felkerekedtünk, hogy megnézzük az innen 85 km-rel délre fekvő Port Douglas városát. Ehhez át kellett kelnünk a folyón, visszatérve a civilizációba. A komp reggel 6 és éjfél között jár folyamatosan, ezért úgy időzítettük, hogy nem sokkal 6 óra után odaérjünk a komphoz. Ekkor történt a második találkozásunk a sisakos kazuárral. Kora reggel még teljesen néptelen az az egyetlen, keskeny kis főút, ami Cape Tribulation falucskától vezet az erdőn át a folyóhoz, ezért olyankor előfordul, hogy az állatok kitévednek az útra. A többi napszakban sincs kifejezetten nagy forgalom az erdőben, ezért mindig óvatosan kell közlekedni a vadvilág miatt, erre sok útjelző tábla figyelmeztet. Mi is lassan és körültekintően haladtunk, amikor egyszer csak megpillantottuk, hogy az út szélén zavartalanul legelészik egy kazuármama a csibéjével. Hirtelen nagyon izgatottak lettünk, alig hittünk a szerencsénknek. Megálltunk mellettük, rögtön előkaptuk a fényképezőgépet, és máris gőzerővel fotóztuk, videóztuk őket az autóból mindaddig, amíg végül el nem tűntek az erdő sűrűjében. Ezután átkeltünk a folyón, majd Port Douglas felé vettük az irányt. Reggel 8 körül értünk a városba. Első látnivalónk a Port Douglas Wildlife Habitat nevű intézmény volt, ami egy vadaspark és egy állatmentő központ. Majdnem az egész délelőttöt itt töltöttük. Láttunk többek között koalákat, kengurukat, kazuárokat. Noha ezekkel az élőlényekkel nekünk már volt szerencsénk a vadonban megismerkedni, örültünk ennek a találkozásnak is. Itt legalább közelebbről, hosszabban és nyugisabban vehettük szemügyre a koalákat és a kazuárokat. A kengurukat egy tágas kifutóban találtuk. A kialakított ösvényeken sétálhattunk közöttük, és be is mehettünk közéjük. A bejáratnál volt lehetőség eledelt venni nekik, amivel etethettük őket. Sokáig elbohóckodtunk velük, jó móka volt. Hihetetlenül aranyos, értelmes és vicces állatok. Miután a sivatagban, Alice Springsben megismertük az óriáskengurut, ami az Ausztráliában őshonos 8 kengurufaj közül a legtermetesebb, itt további kengurufajokkal találkozhattunk, többek között az aprócska törpekenguruval vagy a keleti szürke óriáskenguruval, ami a 2. legnagyobb kengurufaj, és Ausztrália keleti partvidékén él.

A vadaspark után bementünk a belvárosba, ahol egy parkolóban leraktuk az autót, és sétálni indultunk. Megnéztünk két kilátópontot az óceánparton, melyek közül az egyik egy dombtetőn található, ahonnan belátni a félkörívben kanyarodó, csodaszép Four Mile Beach nevű strandot, ami a városka legfőbb vonzereje. Ahogy a neve is elárulja, ez egy négy mérföld hosszú, pálmafákkal szegélyezett, homokos strand, a nyaralók kedvelt célpontja. Ezután a városközpontban található sétálóutcán csavarogtunk, ahol boltok, éttermek, kocsmák, kisebb hotelek sorakoznak. Utazási irodák is találhatók itt, melyek hajókirándulásokat szerveznek a Nagy-korallzátonyhoz. Port Douglas egy tipikus tengerparti üdülőhely, ahol mindenből bőséges a választék, és minden egy karnyújtásnyira van. Szép és kedves város, de nekünk már kissé nyüzsgőnek és túl kommersznek tűnt. Cairns a legnagyobb város ebben a régióban, ami beszívja a turisták zömét, utána pedig Port Douglas a második ilyen turistaközpont a térségben. A legtöbb turista e két város valamelyikében száll meg, innen megy el hajótúrára, és szintén innen látogat el egy félnapos fakultatív program keretében az esőerdőbe. Eleinte mi is úgy terveztük, hogy ebben a városkában fogunk szállást kivenni erre a néhány napra, és majd innen megyünk el a programokra, de végül inkább fordítva csináltuk, vagyis az esőerdőbe tettük a bázisunkat, hogy hosszabban élvezhessük az ottlétet, és inkább onnan jöttünk le az egyik nap Port Douglasbe, hogy azért ezt a várost is megízleljük picit. Cairns városát pedig végképp kihagytuk, mert ott nincs jelentősebb látnivaló, az onnan induló programok pedig nem igazán voltak ínyünkre. Csak annyiban érintettük a várost, hogy ott szálltunk le a repülőről, és ott vettük fel a bérautónkat. A vadonba való elvonulás és a Daintree esőerdő alaposabb felfedezése jobban vonzott minket, mint ezek a zajos, turistás városok. A városokban való éjszakázás talán komfortosabb lett volna, de az esőerdő sokkal több izgalmat nyújtott, és így jóval közelebb kerültünk a természethez. Úgysem töltöttünk el még soha több napot egy ennyire vadregényes környezetben és ilyen nomád körülmények között. Ezt is ki kellett próbálnunk. Utólag, miután bejártuk a környéket, megállapítottuk, hogy kiválóan döntöttünk, nagy kalandot jelentett ez nekünk.

Miután megebédeltünk egy kis étteremben, a sétálóutcán, el is hagytuk a várost, és elindultunk vissza a dzsungelbe. Útközben még egy betervezett látnivalót néztünk meg, a Mossman folyó völgyét (Mossman Gorge). Port Douglastől kb. 20 km-rel északra található a természetvédelmi terület bejárata. Itt van egy látogatóközpont, ahonnan kisbuszok viszik fel folyamatosan a turistákat a kanyonhoz. Innen egy kiépített sétaúton lehet lemenni a Mossman folyó partjára, amelyben kivételesen nem élnek krokodilok, sem más veszélyes élőlény, így fürdeni is lehet benne. Lementünk a folyópartra, és elidőztünk ott egy kicsit, de mivel sok ember piknikezett, sütkérezett a folyónál, a víz pedig a meleg trópusi időjárás ellenére is elég hideg volt, így végül mi nem mártóztunk meg, és nem is maradtunk sokáig. Ellenben tettünk még egy sétát ezen az erdős területen. Egy kiépített ösvényen lehet sétálni tovább a folyó mentén, majd az erdőben. Az ösvény része egy függőhíd, mely egy szurdok felett vezet át, majd megérkezünk egy kilátóponthoz (Mossman River Lookout), ahonnan szépen belátni a folyó völgyének egy szakaszát. Ez egy szuper kis kirándulóhely, amit igazán könnyű megközelíteni, és nagyon közel van Port Douglashez, ezért a városból feltétlenül érdemes ellátogatni ide. Szép hely, ahol el lehet tölteni 1-2 kellemes órát, de minket a Daintree esőerdő után nem nyűgözött le különösebben. Azt a mesebeli, varázslatos vadont nehéz felülmúlni.

Ezután komótosan haladtunk tovább Cape Tribulation felé. Délután 4 óra körül érkeztünk meg a komphoz, majd a folyón való átkelés után folytattuk utunkat a szállásunk felé. Ekkor találkoztunk harmadszor is egy kazuárral. Ugyanúgy az autóból vettük észre, ahogy az út mellett bandukol. Többek között ezért is örültünk annak, hogy itt volt a szállásunk, hiszen egy hosszabb tartózkodás, többszöri autózás és túrázás esetén több lehetőség van a vadállatokkal való találkozásra és a természet mélyebb megismerésére. Miután visszaértünk a szállásunkra, megvacsoráztunk, lezuhanyoztunk, majd az utolsó itt töltött éjszakánkra is bevackoltuk magunkat a bungalónkba, és a dzsungel dallamos hangjaira aludtunk el.

Következő rész: Airlie Beach és a Whitsunday-szigetek

Kapcsolódó bejegyzések: