Uganda – 2 hetes szafaritúra Afrika gyöngyszemében II.

Az ugandai körutazásunk következő állomáshelye és fő attrakciója az UNESCO világörökségi Bwindi Nemzeti Park volt, ahol a Rushaga Gorilla Lodge nevű helyen szálltunk meg. A szállásunk a hegyoldalban fekvő, mesés bungaló volt, ahol nem tudtunk betelni a környező, sejtelmes párába burkolódzó, hegyvidéki dzsungel látványával. Vadregényes környezet, csodás kilátás, buja növényzet, friss, hegyi levegő. Fantasztikus élmény volt itt tölteni 2 éjszakát, az egyik személyes kedvencünk lett ez a hely, de hiába voltak tökéletesek a körülmények, az első éjszaka nagyon nyugtalanul telt, keveset aludtam, már hajnali 4 órától zakatolt a szívem, és a telefonomat lestem, hogy mikor fog megszólalni rajta az ébresztő. Elérkezett ugyanis a legjobban várt nap, az ugandai körutazásunk csúcspontja és fő attrakciója. Egy olyan bakancslistás élmény, ami miatt a világ minden tájáról érkeznek turisták Ugandába, és amelyre mindig is vágytunk a szívünk mélyén, de a józan eszünkkel sokáig mi magunk sem hittük volna, hogy valóra válhat, és valaha részünk lehet benne. Egy leírhatatlan kaland és találkozás várt ránk az emberi faj egyik legközelebbi rokonával, a világ legcsodálatosabb élőlényeivel, a lenyűgözően intelligens, félelmetesen erős és mégis oly finom lelkű óriásokkal: a hegyi gorillákkal.

GORILLA TREKKING, BWINDI NEMZETI PARK

Miután elérkezett a várva várt reggel, a túravezetőnk elvitt minket a közeli Rushaga gyülekezőponthoz, ami a gorillatúrák egyik kiindulópontja. A rövid regisztráció és eligazítás után 8 fős csoportokba osztottak minket, majd kaptunk egy túravezetőt és 2 fegyveres vadőrt, akiknek az irányításával megkezdtük a dzsungeltúrát. Minden csoportot más-más gorillacsaládhoz visznek, akiknek a pontos lokációját a hajnalban elindult nyomolvasók derítik fel a gorillák nyomait követve. Ilyen nyom az ürülék, letört faágak vagy egy üres fügefa, melyről épp leették a gyümölcsöt. Miután a nyomolvasók leadják az infót rádión, a mi túravezetőnknek kell kitalálnia, hogy milyen útvonalon fog odavinni minket, ahol az adott gorillacsalád tartózkodik épp. Itt nincsenek kitaposott ösvények, és a nemzeti park nevében (Bwindi Impenetrable Forest) nem véletlen az "áthatolhatatlan" jelző. Életünk legkeményebb dzsungeltúrája várt ránk a lélegzetelállítóan gyönyörű, de áthatolhatatlanul sűrű erdőben, meredek lejtőkön keresztül, patakokon átkelve, kidőlt fatörzseken átmászva, míg megtaláltuk a gorillákat. A túrák időtartama is változó, akár 6-8 órás, megfeszített túrára kell készülni. A gorillákhoz ugyanis nem lehet időpontot foglalni. Ők szabadon élik az életüket az erdő sűrűjében, folyamatos mozgásban vannak, és mi próbáljuk megtalálni őket. Nincs két egyforma nap, nincs két egyforma túra. Sosem tudhatjuk pontosan, mi minden vár ránk, s épp ettől olyan izgalmas. Lenyűgöző volt számunkra az itt dolgozó vadőrök helyismerete, állóképessége, bátorsága. Mi végül összesen 5 órán át túráztunk, majd néhány megcsúszás, elesés, patakba lépés, hangyacsípés és tüskés fatörzsbe kapaszkodás után, izzadtan, sárfoltosan, átázott túrabakancsban, remegő lábakkal és sajgó tenyérrel megérkeztünk arra a tisztásra, ahol egy gorillacsalád tartózkodott épp.

Ezek a gorillák ún. habituált (hozzászoktatott) családok, akik valamilyen szinten már hozzászoktak az emberek jelenlétéhez. Ha hónapokig nem érkeznek ide turisták, a vadőrök akkor is minden áldott nap felkeresik a gorillákat, hogy lássanak embereket. Ettől függetlenül szigorú protokoll vonatkozik a gorillák meglátogatására, hiszen ők vadállatok, és a viselkedésük kiszámíthatatlan lehet. 6-8 méteres távolságból figyelhettük őket nagyjából egy órán keresztül, és közben maszkot viseltünk, hiszen a csimpánzokhoz hasonlóan ők is fogékonyak az emberi betegségekre a genetikai hasonlóság miatt.

Az emberfélék (hominidák) családjába 5 faj tartozik: az ember, a csimpánz, a bonobó, a gorilla és az orángután. Az emberszabású fajok génállományának hozzávetőlegesen 98%-a megegyezik egymással. A vadonban, szabadon látni az emberi faj legközelebbi rokonait, követni őket az erdőben és testközelből megfigyelni az igazi, természetes viselkedésüket, bensőséges családi életüket, intim pillanataikat, nemcsak lehengerlő élmény, de egyenesen függőséget okoz. A világ 6 kontinensének számos pontján volt már szerencsénk megfigyelni vadállatokat a természetes élőhelyükön, Ausztrália vadonjaitól elkezdve, a Közel-Kelet sivatagain és a Kárpátok hegyvonulatain keresztül, az Amazonasig és a Pantanal mocsárvidékig. Nem tudunk elég hálásak lenni ezekért a lehetőségekért és életre szóló élményekért, de semmi sem fogható ahhoz, amikor egy ezüsthátú hegyi gorillával nézünk farkasszemet, aki mindössze néhány méterre van tőlünk. Mindössze ezer példány él a vadonban ezekből a szelíd óriásokból, így elképesztő kiváltság szabadon látni őket. Több helyen olvastam az utazás előtt, hogy a vadvilággal való kapcsolódás legkülönlegesebb, legmegrendítőbb találkozása ez, és most már abszolút tudok azonosulni ezzel. Ez egy olyan egyedülálló és leírhatatlan élmény, ami örökre megváltoztatja az életünket, és felosztja azt egy előtte-utána időszakra. A gorillákkal való találkozás után úgy éreztük, mi vagyunk a világ legboldogabb és legszerencsésebb emberei, hogy mindezt átélhettük, és az élmény, amit szereztünk, felbecsülhetetlen.

Életre szóló élmény volt szabadon, testközelből látni a hegyi gorillákat, egy órán át figyelni a meghatóan bensőséges családi életüket, majd fő attrakcióként az ezüsthátú hím, ez a finom lelkű óriás, feltápászkodott, leült velünk szemben mindössze néhány méterre, pont a szemünkbe nézett, a tekintete pedig olyan nyílt, mély és értelmes volt, hogy a hideg futkosott a hátunkon. 

1981-re az orvvadászat miatt mindössze 254 hegyi gorilla maradt a vadonban. A törvényhozásnak és a védelemnek köszönhetően elkezdett emelkedni a számuk, 1991-ben hoztak létre nemzeti parkot az élőhelyükön, amit az UNESCO is felvett a Világörökség listájára, és 1993-ban nyitották meg a turisták számára a gorillatúrákat. 2018-ban már több, mint ezer gorilla található a vadonban. Hegyi gorillák mindössze 2 területen őshonosak az egész világon. Az egyik az ugandai Bwindi Nemzeti Park, a másik pedig a Virunga Rezervátum, amely 3 ország, Uganda, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság hármas határán található vulkán, a 3645 méter magas Sabinyo-hegy lejtőin terül el. Ez a terület mindhárom érintett országban egy-egy nemzeti parkot képez. Ezek a Mgahinga Gorilla Nemzeti Park Ugandában, a Vulkánok Nemzeti Park Ruandában és a Virunga Nemzeti Park Kongóban. Uganda tehát azért rendkívül különleges, mert ebben az országban két különböző területen is élnek gorillák, s így Ugandában található meg a teljes populáció több, mint fele, jelenleg nagyjából 600 példány.

A gorillatúrát hónapokra előre le kell foglalni a szigorú napi limit miatt. Ezt helyi irodákon keresztül lehet megtenni, és mindenképp szervezett túrához kell csatlakozni. A túraengedély ára jelenleg 700 USD, ami nagyon sok pénz, de hadd meséljek néhány dolgot. A nemzeti parkok és a gorillák fennmaradását továbbra is fenyegeti a vadászat, az erdőirtás, az élőhelyek zsugorodása, a népességnövekedés. Ez egy kivételes és sérülékeny vadon. A nemzeti park munkatársai és a helyi vadőrök elszánt küzdelmet folytatnak a nemzeti park fennmaradása érdekében, melyben a turizmus kulcsfontosságú szerepet játszik. A gorillatúrák árából tudják finanszírozni a nemzeti parkok védelmét, azt a munkaerőt és felszerelést, amivel fel tudják venni a harcot az illegális tevékenységek ellen. Ezekre a törekvésekre óriási szükség van. Utazóként a legtöbb, amit tehetünk, hogy a pénzünkkel támogatjuk a munkájukat és a gorillák élőhelyének megóvását, mi pedig a pénzünkért cserébe életre szóló élményeket kapunk.

MUTANDA-TÓ

Miután könnyes búcsút vettünk a gorilláktól és a mesés Bwindi Nemzeti Parktól, robogtunk is tovább az ugandai körutazásunk következő és egyben utolsó előtti állomáshelyére: a Mutanda-tó partjára, ahol 2 éjszakát töltöttünk egy nagyon hangulatos, tóparti, cölöpökön álló bungalóban (Mutanda Lake Resort), ahonnan csodás kilátás nyílt a tóra.

A Mutanda-tavon közel 20 sziget található, ahol a helyiek földműveléssel és halászattal foglalkoznak. A szigetlakók egy jellegzetes és tradicionális, fatörzsből faragott, hosszú kenuval közlekednek a szigetek és a szárazföld között, amit mi is kipróbálhattunk egy 2 órás kenutúra keretein belül, melynek során egy helyi férfi vitt minket körbe a szigetek között, ami közben megfigyelhettük a vidék rendkívül gazdag madárvilágát is.

A Mutanda-tó másik jellegzetessége, hogy gyönyörű kilátás nyílik innen a vulkanikus Virunga-hegységre, melynek egyik tűzhányója a 3645 méter magas Sabinyo-hegy, ami 3 ország, Uganda, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság hármas határán fekszik, és mindhárom országból megközelíthető. A hegy lejtőin elterülő dzsungel a hegyi gorillák második és egyben utolsó élőhelye az egész világon az ugandai Bwindi Nemzeti Park után, melyről feljebb írtam részletesebben.

Csodás két napot töltöttünk a Mutanda-tó partján, ami nagyon pihentető élmény volt, igazi kikapcsolódást és feltöltődést nyújtott az előző napok izgalmai és fárasztó túrái után. A kenuzás mellett nagyokat sétáltunk a tóparton, futottunk a hirtelen eleredő esőben, élveztük a nyugodt hangulatot, gyönyörködtünk a vulkánok sziluettjében, melyek festői módon rajzolódtak ki a naplementében, és nem felejtettünk el megállni egy pillanatra, hogy hálát adjunk azért, hogy itt lehetünk, és ennyi lenyűgöző élményt átélhetünk Ugandában.

LAKE MBURO NEMZETI PARK

Az ugandai körutazásunk legutolsó állomáshelye pedig a Lake Mburo Nemzeti Park volt, ahol utoljára visszatértünk a füves szavannák világába, és ahol több izgalmas programunk is volt. A szállásunk ezúttal is egy nagyon kényelmes, tágas és gyönyörű lodge volt (Kigarama Wilderness Lodge Mburo), ami ráadásul egy dombtetőn feküdt, ahonnan pazar kilátás nyílt az egész nemzeti parkra. Az egész körutazás utolsó 2 éjszakáját töltöttük itt, de ahogy minden helyszínen, úgy itt is fantasztikusan éreztük magunkat, és szívesen elidőztünk volna hosszabb ideig.

Uganda legkisebb nemzeti parkja több szempontból is unikális hely az országban. A szavannák mellett mocsárvidékek is találhatóak itt, ugyanis a Mburo-tó 13 másik tóval együtt egy 50 km hosszú mocsaras élőhelyrendszert alkot, mely gazdag élővilággal rendelkezik. Ebben a parkban kevés ragadozó él, oroszlánok egyáltalán nincsenek, hiéna és leopárd is csak elvétve akad, ezért ez a hely édenkert a növényevők számára. Az itt élő kafferbivalyok csak az öregedés vagy betegségek miatt hullanak el, mert itt nincs természetes ellenségük. A ragadozók hiánya miatt nemcsak nagy számban élnek itt különböző növényevők, de néhány állatfaj, mint az impala, a zebra vagy a közönséges lantszarvú antilop, csak ebben a nemzeti parkban honos Ugandában, így itt ezeket a patásokat is alkalmunk nyílt megfigyelni. A zebrák lettek a mi személyes kedvenceink a szavanna élővilágából, mert ahogy szabadon megfigyelhettük a természetes viselkedésüket, rájöttünk valamire: ők valójában csíkos csacsik!

Mivel a ragadozókon kívül elefántok sem élnek a Mburo-tó környékén, ezért itt biztonságosan ki lehet szállni a járműből, és különböző sétákat, kerékpártúrákat is szerveznek a nemzeti parkban. A terepjárós vadles során bejártuk a nemzeti park nagy részét, ami után pedig részt vettünk egy tematikus sétán egy vadőr kíséretében, melynek során papucscsőrű madarakat lestünk egy mocsaras területen, majd zsiráfokkal sétáltunk a füves szavannán, miközben páviánok ugattak ránk, mongúzok szaladgáltak körülöttünk, ráadásként pedig egy hiéna osont el kb. 8-10 méterrel a hátunk mögött. Ezekkel az élményekkel teljes lett az afrikai szavannák élővilágáról alkotott képünk, valamint csodálatos és méltó lezárása volt ez a 2 hetes ugandai körutazásunknak.

A teljes ugandai blogcikksorozat: