Brazília utazás II. – Amazonas és Pantanal, az ország két csodás vadonja

Gyerekkoromban volt egy könyvem az esőerdőkről, melynek az egyik hasábján egy nagy, kétoldalas rajz terült el a dzsungelek élővilágáról. Ez volt az egyik kedvenc könyvem, amit gyakran elővettem. Az a rajz teljesen megbabonázott engem. Sokszor hosszasan nézegettem, aprólékosan tanulmányozva minden részletét, és arról álmodoztam, hogy egyszer eljutok ide, és élőben láthatom a magas fákat, a sűrű növényzetet, a vadon élő állatokat. A 10 éves, falusi, ábrándos kislány akkor még a legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy nemcsak egyszer, hanem egy viszonylag rövid idő leforgása alatt kétszer is valóra válik ez az álom!

A brazil körutunk második állomáshelye ugyanis nem más volt, mint az ország amazonasi régiója és annak központi városa: Manaus. Rióból egy belföldi, átszállásos repülőjárattal érkeztünk ide, majd 4 éjszakát töltöttünk a városban, így volt 3 teljes napunk a környék felfedezésére. A szállásunk a 3 csillagos Hotel Saint Paul nevű hotelben volt, ami egy kicsi, kényelmes és remek elhelyezkedéssel bíró, belvárosi szálló.

Pont egy évvel korábban Kolumbiában jártunk először az Amazonasnál, ahol egy 3 napos dzsungeltúrán is részt vettünk, ami életünk egyik legszebb élménye volt. A brazil körutunk szervezésénél nem is volt kérdéses, hogy újra ellátogatunk-e ebbe a csodás vadonba. Ezúttal azonban kicsit lazábbra vettük a figurát, és "csak" Manaus környékét néztük meg. Tudtuk, hogy ez így nem lesz annyira autentikus, mintha itt is bemennénk a dzsungel mélyére, egy vadregényes szállásra és egy többnapos kalandtúrára, de Brazíliában az ilyen többnapos dzsungeltúrák nagyságrendekkel drágábbak, mint Kolumbiában, s ebbe a körutazásba ez már nem fért volna bele sem időben, sem anyagilag. Így még inkább felértékelődött számunkra az, hogy Kolumbiában kihasználtuk ezt a lehetőséget, egyúttal pedig nem is bántuk, hogy ezúttal kicsit lazábban és kényelmesebben fedezhetjük fel az Amazonas ezen részét, más-más arcát megismerve ennek a páratlan természeti környezetnek, s így tökéletesen kiegészítették egymást a kolumbiai és a brazil élmények. A kolumbiai dzsungeltúránkról ITT olvasható egy nagyon részletes és komplex bejegyzés, amelyben írtam Amazónia időjárásáról, hasznos tudnivalókról, illetve arról is, hogyan érdemes felkészülni egy dzsungeltúrára - ezt a blogcikket mindenképp javaslom elolvasni, ha készültök a jövőben Amazónia bármely részére.

NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG AZ AMAZONASRÓL

Az Amazonas a világ legszélesebb és legbővizűbb folyója. Egyes kutatások szerint a leghosszabb is, bár az hivatalosan még mindig a Nílus. Az Amazonas rendelkezik a legnagyobb vízgyűjtő területtel a világon. A vízgyűjtő fő ága Peruban ered, és csak két országon folyik keresztül: Perun és Brazílián, ám a mellékfolyók rendkívül gazdag rendszere és az egész vízgyűjtő terület további három ország, Ecuador, Bolívia és Kolumbia területét is érinti. A folyó a nevét a görög mitológia női harcosairól, az amazonokról kapta, ugyanis a spanyol kutatóexpedíciót, mely a 16. században először próbálta végighajózni a folyót, harcos női bennszülöttek támadták meg. Az Amazonas folyó mentén pedig elterül a világ legnagyobb és leggazdagabb ökoszisztémájú esőerdeje. Itt a legváltozatosabb az élővilág az egész Földön, a fajok számát csak megbecsülni lehet. Az Amazonas-medence esőerdőrendszere összesen 9 ország területén húzódik végig: Ecuador, Peru, Bolívia, Kolumbia, Brazília, Guyana, Francia-Guyana, Suriname és Venezuela. Brazília területének több, mint a felét teszi ki az Amazonas régió, melynek egyes területei az UNESCO által létrehozott Világörökség részét is képezik. Amazónia olyan elképzelhetetlenül hatalmas, hogy a masszív erdőirtások ellenére a 80 százaléka még mindig teljesen érintetlen és felderítetlen - a világ más részein levő erdőségeknél sokkal rosszabb ez az arány.

LÁTNIVALÓK MANAUSBAN ÉS KÖRNYÉKÉN

Manaus egy 2,5 milliós, modern nagyváros Brazília amazonasi régiójának szívében, ennek megfelelő nagyvárosias jelleggel s annak minden előnyével és hátrányával. Akárcsak Rióban, itt is mindvégig Uberrel közlekedtünk, emellett sokat sétáltunk is a városban.

Egy teljes napot szántunk Manaus belvárosára, melynek legjelentősebb látnivalója az egyedi és különleges Amazonas Színház (Teatro Amazonas), melynek rózsaszín épülete és színes mozaikokkal kirakott kupolája meghatározza a város főterének látképét. A világ legszebb operaházai közé sorolt intézmény minden évben jelentős kulturális eseményeknek ad otthont Amazónia szívében. Az 1896. december 31-én felavatott színházat az európai telepesek építették, európai mintára és főként európai alapanyagokból, mellyel az volt a céljuk, hogy az európai kultúrát ily módon átültessék Dél-Amerikába. Az egyetlen helyi alapanyag az az amazóniai fafajta, amelyből az emeleti bálterem padlóját készítették. A bálteremben továbbá amazóniai állatokról és indián őslakosokról készült falfestmények is láthatók, melyek a helyi kultúrát és élővilágot jelképezik. A színházban van lehetőség vezetett épületlátogatásra. A 60 perces túrák másfél óránként indulnak, és lehet kérni angol nyelvű idegenvezetést. Érdemes befizetni erre a programra, mert így kívül-belül megcsodálhatjuk az épületet, és sok érdekességet megtanulhatunk róla. A túra során az emeleti páholyokból is letekinthetünk a színpadra és a nézőtérre, de olyan érdekességeket is láthatunk, mint egy 19. századi öltözőszoba.

A második napunkon két izgalmas helyet néztünk meg Manaus környékén. Az egyik az Amazónia Múzeum (Museu da Amazônia), más néven Adolpho Ducke Botanikus Kert, ami egyszerre botanikus kert, ökopark és szabadtéri múzeum. Az óriási, 100 négyzetkilométeres komplexumot túraösvények tucatjai hálózzák be, melyeken autentikus, ám mégis kényelmes módon ismerkedhetünk meg Amazónia élővilágával. A túraösvények egy része önállóan is bejárható, míg másokat csak vezetővel lehet meglátogatni - erre táblák figyelmeztetnek. A komplexum területén olyan attrakciók várják a látogatókat, mint a lepke- és gombaház, különböző oktató- és bemutatótermek, mesterséges tavak és akváriumok, valamint egy 42 méter magas kilátótorony, ahonnan a lombkoronaszint felett csodálhatjuk meg ezt a páratlan vadont. A túraösvényeken vadon élő állatokkal is könnyedén összefuthatunk, de gyönyörködhetünk például angyalfenyők (Angelim pedra) méretes példányaiban is, ami Amazónia legmagasabb fenyőfája, s akár 80 méteresre is megnő.

A másik és egyben a legszebb látnivaló, amit Manaus környéken felfedeztünk, a Bosque da Ciencia (INPA) nevű tudományos kutatóközpont, ami szintén egy remek alternatív módja annak, hogy megerőltető dzsungeltúra nélkül ismerkedjünk Amazónia élővilágával. A kutatóközpont minden nap egy rövid idősávban látogatható a turisták számára, de olyankor is fontos, hogy ne zavarjuk a kutatók munkáját, akik szabadon élő állatok viselkedését figyelik meg, illetve sérült állatok rehabilitációjával is foglalkoznak. Élnek itt többek közt manátuszok, óriásvidrák, kajmánok, agutik, hangyászok és különböző majmok. A fürge és mókás mókusmajmokat rögtön felismertük, mert velük szoros barátságot kötöttünk már Kolumbiában is, de rajtuk kívül volt szerencsénk látni több másik majomfajt, például fehérarcú sátánmajmokat vagy bőgőmajmokat. Párosával, sőt, csapatokban ugráltak körülöttünk egyik fáról a másikra, sokszor csak kapkodtuk ide-oda a fejünket. Ilyesmit máshol még nem tapasztaltunk. Egészen elképesztő élmény volt egyszerre és ilyen közelről ennyi vadon élő majmot látni.

A harmadik napunkon lesétáltunk a városi kikötőbe, majd befizettünk egy hajókirándulásra is egy kis, helyi cégnél. Manaus kikötője az egész Amazonas-medence egyik legnagyobb és legforgalmasabb kikötője. Mivel a száraz évszak kellős közepén, októberben jártunk itt, érdekes volt megfigyelni a drasztikusan alacsony vízállást. A vízszintkülönbség a két évszak között akár 10 méteres is lehet, azonban senkit ne tévesszen meg a száraz évszak, ugyanis a nevével ellentétben ilyenkor is gyakran jön egy-egy kiadós zápor. A viharok az Amazonasnál - mint általában a trópusokon - hirtelen jönnek, és nagyon gyors lefolyásúak. Pár perc alatt lezúdul egy csomó eső, majd újra kisüt a nap, mintha mi sem történt volna. Esőkabátot, esőponcsót tehát mindig érdemes magunknál tartani. A kikötőben is épp elkapott minket egy nagy vihar, de szerencsére épp fedett helyen voltunk, így nem áztunk meg.

A hajókirándulás során pedig láthattunk két érdekességet az Amazonas folyón. Az egyik a Vizek Találkozása (Encontro das Águas), vagyis az a pont, ahol összefolyik a fekete Rio Negro és a krémszínű Rio Solimões, mely az Amazonas fő ága, és megalkotják a végeláthatatlanul széles, végső Amazonast. Mivel azonban a két folyó vize különböző hőmérsékletű, sűrűségű és sebességű, ezért nem keverednek rögtön össze, hanem kilométereken át egymás mellett folynak. Ez egy érdekes és a vizek eltérő színéből fakadóan igen látványos természeti jelenség. A másik érdekesség pedig a Rio Negro fölött átívelő híd, amit 2011-ben adtak át. A 3,5 km hosszú híd Brazília negyedik leghosszabb hídja, és az egyetlen közúti híd az egész Amazonas-medencében.

PANTANAL

Az Amazonasnál töltött napok után robogtunk is tovább a brazil körutunk következő, harmadik állomáshelyére, ami egy másik csodás vadon, a pampák misztikus és különleges világa: a Pantanal.

A Pantanal a világ legnagyobb mocsárvidéke, Dél-Amerika egyik legjobb vadállatmegfigyelő-helye, és az UNESCO által létrehozott Világörökség része. Ez a hely 100 éve még Brazília vadnyugata és az illegális vadászat paradicsoma volt, manapság viszont az ökoturizmus fellegvára, és a tiltott vadászat miatt ideális terep a háborítatlanul élő és az emberektől cseppet sem tartó vadállatok megfigyelésére. Ez a hely Brazília egyik távoli, elzárt vidéke a bolíviai határ mellett, ahová a turisták nagy része már nem látogat el, pedig fenomenális élményeket tartogat! Erről a helyről néhány éve láttunk egy dokumentumfilmet, s azóta szerepelt a bakancslistánkon, és még mindig hihetetlen érzés, hogy sikerült eljutnunk ide.

Egy újabb átszállásos, belföldi repülőjárattal érkeztünk meg a mocsárvidék déli részéhez legközelebb fekvő városkába, Campo Grandéba, ami a Pantanal egyik belépővárosa Mato Grosso do Sul tagállamban. A Pantanalban nincsenek aszfaltozott utak, ezért alapkellék a terepjáró, de azt is csak a száraz évszakban lehet használni, az esős évszakban víz alá kerülő, lápos szavannán pedig csak lóháton lehet közlekedni. Komoly helyismeret és tapasztalat szükséges tehát ide, ezért a vidék felfedezésének legjobb módja egy szervezett szafaritúra. Mivel - az Amazonassal ellentétben - most jártunk először a Pantanalban, így ezúttal erre a helyszínre helyeztük a nagyobb hangsúlyt, s itt fizettünk be egy 4 napos privát túrára egy helyi cégnél (Brazil Nature Tours), ami előtt és után egy-egy éjszakát Campo Grande városában töltöttünk logisztikai megfontolásból. A városi szállásunk mindkét esetben a 3 csillagos Hotel Mohave volt, ami egy kisebb, nagyon igényes, belvárosi hotel. A túra keretein belül pedig egy privát transzfer jött értünk, ami bevitt minket a mocsárvidékre. Ez egy kb. 200 km hosszú út volt, melynek az utolsó szakaszát a mocsárvilág földútjain tettük meg, míg elértük a mocsár mélyén fekvő szállásunkat.

SZÁLLÁSUNK ÉS BENYOMÁSAINK A PANTANALBAN

A szállásunk a Pantanalban egy marhatenyésztő család fogadójában volt, a mocsárvidék mélyén, egy teljesen autentikus és vadregényes környezetben, távol a nagyvárosok és a tömegturizmus zajától. A Pousada Pequí nevű fogadó gyarmati stílusban épült, hangulatos tornáccal, nyikorgó faajtóval és színesre festett zsalugáterekkel. A helyi család, aki vendégül látott minket, hihetetlenül kedves és vendégszerető volt. Teljes ellátást kaptunk, ami napi háromszori főétkezést, plusz délutáni uzsonnát tartalmazott. A fogások bőségesek, ínycsiklandozóak és igényesek voltak. Az étkezések kezdetét kolompolással jelezték, a birtok személyzete pedig mindig velünk együtt evett, így nagyon családias volt a légkör. A túrák közti időszakokban a hangulatos udvaron múlattuk az időt, ahol függőágyak és egy szuper medence is rendelkezésünkre állt, ahol jólesett lazítani és csobbanni egyet a nagy hőségben. Teljes nyugalom, idill és természetközeliség. Ezen a helyen tényleg ki lehet kapcsolódni, egyszerűen tökéletes volt minden, csodásan éreztük magunkat.

Ha csak kimentünk sétálni egy picit a szállás közvetlen közelébe, már akkor is láttunk szabadon vadállatokat. A kis itató partján kajmán napozott, a legelőn egy vaddisznócsalád szaladt el, a legcukibb pedig egy kisborjú volt, aki a szállásunk melletti legelőről minden nap átszökött az udvarunkba, és konkrétan az ajtónk előtt játszadozott velünk. A Pantanal madárvilága pedig egyszerűen lenyűgözött minket, pedig korábban nem igazán rajongtunk az ornitológiáért, de a Pantanalban annyi különleges madarat láttunk szabadon és mégis testközelből, hogy végül a madárvilág lett az egyik legkülönlegesebb élményünk innen. Naplementekor hatalmas, gyönyörű és színpompás jácintkék arák, sárga-kék arák, zöldszárnyú arák és más papagájok csapatai lepték el az égboltot, akik esténként a szállásunk körüli pálmafákon kerestek menedéket, egymással hangosan viaskodva. Elképesztő látvány volt, ahogy a világ legnagyobb papagájai szabadon és csapatokban szelték az égboltot, sehol nem láttunk még ilyesmit. Rendszeresen megjelentek a tukánok is, akiknek jellegzetes hurrogását és repüléstechnikáját sokszor megfigyelhettük. Mágikus látvány volt, ahogy a napsugarak átvilágítottak narancssárga csőrükön. Személyes kedvencünk azonban mégis a Pantanal leggyakoribb madara, a chaco chachalaca, a.k.a. Pantanal-csirke lett (magyarul hivatalosan szürkenyakú erdeityúk). S hogy miért pont ők? Párban élnek, és egy életre választanak párt maguknak. Korán kelnek, majd hangos és ritmikus beszélgetésükkel ébresztik a gyanútlan turistákat. Közvetlenül az ablakunk előtti fán is tanyázott egy páros, és minden reggel pontban 5-kor ébresztettek. Egyszerre imádnivalóak és rémesen idegesítőek. 😊 A naplemente a Pantanalban pedig egy egészen lebilincselő élmény. Az égbolt olyan színekben pompázik, amilyeneket még soha életünkben nem láttunk, a pálmafák fekete sziluettjei pedig, melyek a horizonton rajzolódnak ki, olyanok, mintha egy impresszionista festményt bámulnánk. Mély benyomást tettek ránk az itteni naplementék, soha nem felejtjük el ezeket a pillanatokat.

ÉRDEKESSÉGEK A PANTANALI MARHATENYÉSZTÉSRŐL

Brazília a világ legnagyobb Nelore marha tenyésztője. A dél-amerikai, jellegzetes külsejű Nelore marhát eredetileg Indiában tenyésztették ki, majd a Brazíliába történő áttelepítése után indult meg az ipari méretű tenyésztése. Jellegzetessége a hátán levő púp, a nagy és puha toroklebeny, a lekonyuló fülek és a hosszú lábak, melyek lehetővé teszik a mocsaras területeken való tartásukat. A mocsárvidéket pedig ebből kifolyólag a marhatenyésztő családok uralják. A családi fogadó, ahol megszálltunk, szintén egy földbirtokos dinasztia sarjának tulajdona. Az ökoturizmus azonban csak egy kis mellékest nyújt a pantaneiro családoknak; a busás vagyont a földek és a marhatenyésztés biztosítja számukra. Ennek a családnak eredetileg 15 ezer hektáros birtoka volt, amit az ősök halála után a három testvér felosztott egymás közt, így ütötte "csupán" 5 ezer hektár a szállásadónk markát, de vannak olyan családok is a Pantanalban, akik 50-60 ezer hektáros területet birtokolnak. Itt az élet úgy zajlik, akár egy brazil szappanoperában. A felparcellázott legelőkön tartott marhacsordának a család alkalmazásában álló cowboyok viselik gondját, akik minden reggel kilovagolnak, hogy áthajtsák a marhákat egyik parcelláról a másikra. Ez az igazi pantaneiro életérzés, amelyből mi is kaptunk egy kis ízelítőt az egyik programunk, a lovaglás során.

TÚRÁK, PROGRAMOK, ÉLMÉNYEK

A 4 napos privát szafaritúra során rendkívül izgalmas és változatos programjaink voltak, melyek között szerepelt terepjárós szafari, éjszakai vadles, gyalogtúra, lovaglás, hajókirándulás és pirájahalászat. Mivel angol nyelvű túrát foglaltunk, ezért kaptunk egy privát, angolul jól beszélő idegenvezetőt, akit Rodrigónak hívtak, és mindvégig csak velünk foglalkozott. Rajta kívül minden túrára jött velünk egy helyi ember, aki általában a birtokon dolgozó cowboyok egyike volt. Ő rendelkezett helyismerettel, tapasztalattal, és mindig ő vezette az aktuális járművet, amivel zajlott a túra. A túrák szervezettsége és elosztása is nagyszerű volt. A viszonylag hűvösebb reggeli és késő délutáni órákban zajlottak a programok, reggelente került sor a kimerítőbb túrákra, délután pedig a kényelmesebb programok következtek.

Az első napon, rögtön a megérkezésünk után egy csónaktúrára indultunk a közeli folyón, ahol a vidék madárvilágát figyelhettük meg, sötétedés után pedig egy éjszakai vadlesre mentünk a szafarihoz kialakított, speciális, magasított aljú terepjáróval egy szintén közeli tavacskához, ahol láthattunk kajmánokat és kapibarákat (vízidisznó).

A második nap reggelén egy lovas túra következett, melynek során néhány óra erejéig mi magunk is felcsaptunk a pampák királyainak. Én nagyon szeretek lovagolni, gyerekkoromból van némi tapasztalatom, de a férjem még sosem ült lóháton, úgyhogy meglehetősen izgult. Végül annyira megtetszett neki, hogy az utolsó reggelen felkínált extra, opcionális túra gyanánt is a lovaglást választottuk, így kétszer is átélhettük ezt az élményt. Fantasztikus volt lovagolni a végtelen szavannán, de ha ez önmagában nem lett volna elég, egyszer csak az egyik marhacsorda is a nyomunkba eredt, mert cowboyoknak néztek minket. Fenomenális élmény volt úgy lovagolni, hogy egy egész marhacsorda vonul utánunk. Délután pedig terepjárós szafari volt a program, melynek során bebarangoltunk egy nagy területet a környező legelőkön. Számítottunk vadállatokra, de mindaz, amit átéltünk, felülmúlta minden elképzelésünket, és nem gondoltuk volna, hogy ennyire intenzív lesz az élmény. Felsorolni is nehéz, mennyi állatot láttunk, de a legszenzációsabb pillanatok közé tartozott, amikor a nyílt legelőn felbukkant a közelünkben egy óriáshangyász, vagy amikor végignéztük, ahogy egy gengszter tatu kirabol egy madárfészket, és az is, amikor egy szende koati (ormányos medve) jött ki a bokrok közül, és mászott fel az orrunk előtt egy fára. Cukik voltak a legelőkön szaladgáló nanduk (nagytestű futómadár), szarvasok, rókák, pekarik (disznóféle patás) és vaddisznók is.

A harmadik napunkat egy kora reggeli gyalogtúrával kezdtük a folyópart mentén húzódó, bokros-pálmafás területen. Emlékezetes és vicces pillanat volt, amikor egy majomcsalád egy fa tetejéről üdvözlésképp ledobott ránk egy nagy faágat - szerencsére nem találtak el. A túravezetőnk szerint időnként le is vizelik az arra járó túrázókat, mintegy vendégszeretetük jeléül. Egy ritka és különleges élmény volt, amikor megpillantottunk egy taira nevű nagytestű menyétfélét, amit a velünk túrázó, helyi farmer évtizedek alatt még sosem látott ezen a környéken. A délután folyamán pedig pirájahalászat volt a program, amiből végül kajmánetetés is lett. Kolumbiában halásztunk először csónakból az Amazonason a borotvaéles fogakkal rendelkező, vérszomjas kis szörnyekre, így nem volt teljesen ismeretlen számunkra ez a tevékenység, bár itt egy kicsit másmilyen volt az élmény. Egy folyóparti, úszó stégről dobtuk be a pecabotot, majd kisvártatva mindkettőnknek horogra is akadt egy-egy pirája. A túravezetőnk figyelmeztetett, hogy hamarosan felbukkannak a kajmánok pár finom falat reményében. Néhány perc múlva meg is jelent egy kajmán, és hangtalanul megközelített minket. Rodrigo átszúrta egy vízinövény szárát a kifogott pirája kopoltyúján, így zöldségkörettel tálalta a vacsorát. A kajmán rögtön rákapott a zöldséges pirájára, majd egy vidám farkcsapással köszönte meg az ínyenc vacsorát.

A negyedik napunkon pedig a már említett lovaglást ismételtük meg, ami másodszorra is fantasztikus élmény volt, majd pihenéssel telt a nap hátralevő része, este pedig véget ért a program, és visszavittek minket a városba. Fájó szívvel búcsúztunk a Pantanaltól, ahol olyan érzés volt túrázni és szafarizni, mintha egy természetfilmbe csöppentünk volna. Ez a hely messze felülmúlta minden elvárásunkat, és nemcsak a brazil körutunk csúcspontja, hanem egész életünk egyik legkiemelkedőbb élménye lett, melynek során felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Vadállatokat látni szabadon, a természetes közegükben roppant felemelő és felbecsülhetetlen érzés, s mindig ezek a legszebb, legizgalmasabb élmények az utazásaink során, amikért elképesztően hálásak vagyunk.

A túrákról további képeket és videókat találtok az Instagram-oldalunkon levő, tematikus sztorimappákban.

PRAKTIKUS INFORMÁCIÓK - IDŐJÁRÁS, FELKÉSZÜLÉS, ÁRAK

A Pantanalban két évszak, a száraz és az esős váltja egymást. A júliustól decemberig tartó száraz évszak a legideálisabb a Pantanal meglátogatására, azon belül is a júliustól október végéig terjedő időszak a legalkalmasabb a túrázásra és a vadállatok megfigyelésére. A túrák pontos összetétele mindig függ az aktuális évszaktól és időjárástól. Sokféle túra van, a legrövidebbek 4-5 naposak, a hosszabbak 8-10 naposak, amit tetszés szerint lehet tovább bővíteni. Vannak általános túrák, melyek többféle programot tartalmaznak, de vannak specifikusak is, mint amilyenek a jaguárkereső fotótúrák, ahol garantálni tudják, hogy látni fogunk jaguárt, ami a fő attrakció a Pantanalban, de sajnos nagyon ritkán lehet látni, mert kevés van belőlük, és rejtőzködő életmódot folytatnak. E túrák során napokig visznek csónakkal a folyókon, jaguárt ugyanis leginkább a folyóról lehet látni, amikor lemegy a partra kajmánra vadászni. A túrák hosszában és tartalmában a határ tehát a csillagos ég, pontosabban a pénztárcánk és a szabadidőnk. Mi egy átfogó képet akartunk kapni a Pantanalról, több programlehetőséget is ki akartunk próbálni, így egy 4 napos, általános túrára fizettünk be.

Ahogy általában az ilyen túrákra, ide is érdemes hosszú szárú túranadrággal, túrainggel és magas DEET-tartalmú szúnyogriasztóval készülni, amit a ruhára is rá kell fújni, máskülönben még a vastag túranadrágon is átcsípnek a szúnyogok. A napsugárzás nagyon erős, így emiatt is jól jönnek a hosszú ruhák, plusz érdemes sapkát/kalapot viselni és sok folyadékot inni. Ajánlott, bár nem kötelező a sárgaláz elleni védőoltás, amit mi a korábbi kolumbiai utunk előtt felvettünk az amazonasi dzsungeltúra miatt. Emellett pedig malária elleni gyógyszert is célszerű készenlétben tartani.

A Pantanal-túrák ára igen borsos, hiszen tartalmazzák a transzfert a vadon mélyére, autentikus szállást, teljes ellátást, privát túravezetőt és a napi túrákat. Az ilyen extra élményeknek mindig extra áruk van. A legolcsóbb túrák is alsó hangon 600-700 USD/főtől indulnak az adott szállás színvonalának és a túra tartalmának függvényében. Őszintén szólva, sokat dilemmáztunk rajta a szervezésnél, hogy bevállaljuk-e az egészet, de óriási hiba lett volna kihagyni, hiszen életünk egyik legnagyobb élménye lett az itt töltött 4 nap. Álmunkban sem hittük volna, hogy ennyi vadállatot fogunk látni, ráadásul sokszor testközelből. Teljes mértékben megérte az árát, hiszen felbecsülhetetlen élményeket kaptunk cserébe, és minden egyéb - szállás, ellátás, szervezés - is tökéletes volt. Ha Brazíliában jártok, akkor a Pantanalt mindenképp érdemes meglátogatni!

A teljes brazil blogcikksorozat: