Szantorini - 10 napos útiterv a görög álomsziget felfedezéséhez

2021.02.16

Miután az előző bejegyzésben összefoglaltam minden praktikus információt és a személyes érzéseinket a szigettel kapcsolatban, jöjjön a részletes útikalauz Szantorini szigetének alapos felfedezéséhez! Lássuk, mit érdemes látni és csinálni 10 nap alatt a görög álomszigeten!

Szantorinin tökéletesen megfigyelhető a jellegzetes kükladikus építészet, mely ezen a szigeten ráadásul lenyűgöző természeti adottságokkal is párosul. A sziklafalak mentén négy tipikus kükladikus falucska fekszik, melyek minden idelátogató turista első számú célpontjai.

FIRA ÉS FIROSTEFANI

A sziget fővárosa és központi települése, Fira (Fíra) a félhold alakú sziget belső partvonalának közepén fekszik. Fíra valójában egy apró, ám annál hangulatosabb falu, melyet fél nap alatt körbe lehet járni. Két konkrét látnivalója a kicsi, de érdekes Régészeti Múzeum és az Ősi Théra Múzeum. Emellett sok kisebb-nagyobb templom és kápolna található a faluban, melyek közül az egyik legszebb a Keresztelő Szent János-templom. A falu központjából érdemes lesétálni az 587 lépcsőfokból álló, kacskaringós lépcsősoron a tengerparti kikötőbe, ahová a lépcsőzésen kívül szamárháton és libegővel is lejuthatunk. A libegőt, melyet a meredek sziklafalak oldalába építettek, inkább visszafelé érdemes kipróbálni, a szamarazást pedig célszerű elkerülni. Az itteni csacsik a tömegturizmus szenvedő alanyai, és ez az egyik olyan téma, ami jól példázza a sziget túlzsúfoltságát és annak negatív aspektusait. Szantorini a tengerjáró hajóutak egyik kedvelt állomása, és a nyári főszezonban gyakorta akár napi 6-8 ezer (!) hajóutas özönlik a szigetre, akik ebből a kikötőből mennek fel Fírába. Sokan választják a szamárháton való feljutást, ami az állatok túlhajszolásához vezet. Az utóbbi években a sziget elhíresült arról, hogy az embertelen körülmények között tartott szamarak egész nap, pihenés nélkül hordják fel a kikötőből a gyakran túlsúlyos turistákat. Tűző napon dolgoznak, nem kapnak rendesen enni, és a fizikai állapotuk is sokszor elkeserítő. Időnként keringenek a neten elrettentő fotók a siralmas állapotban lévő állatokról. Már évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ha egyszer eljutok Szantorinire, akkor itt biztosan bojkottálom a szamarazást. Tettem is erről említést az egyik jordániai blogbejegyzésemben, melyben a Petránál történt szamárfuvarról írtam részletesen (elérhető ITT).

Fíra mellett és vele egybeépülve fekszik Firostefani (Firosztefáni), ami egy még kisebb, de annál tüneményesebb falucska. Fíra és Firosztefáni között találjuk Szantorini egyik híres fotópontját és az egyik legtöbbet fotózott templomot a szigeten. Ez az Áldott Szűz Mária katolikus temploma, melyet Fíra három harangjaként szoktak emlegetni ("Three bells of Fira"). Táblák jelzik a kaldera menti ösvényen, hogy hol kell befordulni a házak közé, és a zegzugos, lépcsős sikátorokon átvágva juthatunk fel a templom mögé, ahonnan rálátni a templom kék kupolájára és a jellegzetes kis harangtoronyra, melyben 3 harang lóg, a háttérben pedig az Égei-tenger indigókék vize csillog, fantasztikus kompozíciót alkotva.

Fira - Firostefani
Fira - Firostefani
Fira
Fira
Fira
Fira

IMEROVIGLI

Ha Firosztefánitól továbbsétálunk északi irányba, rögtön megérkezünk a következő képeslapszerű falucskába, Imeroviglibe (Imerovígli), melyet az Égei-tenger erkélyének is neveznek, ugyanis ez a legmagasabban fekvő falu a kaldera mentén, így innen a legszebb a kilátás a tengerre. A falu fő látnivalója a Skaros-szikla (Skaros Rock), ami egy hatalmas sziklakiszögellés Imerovígli előtt, és mélyen benyúlik az Égei-tengerbe. A falu központjából lehet ide kitúrázni a kijelölt ösvény mentén. Ez egy szuper túraútvonal, ahol mindvégig garantált a lélegzetelállító kilátás, a sziklánál pedig egy velencei erőd romjait is szemügyre vehetjük, mely a 13. században épült. A szikla stratégiai elhelyezkedése miatt volt szükség arra, hogy egy erődöt építsenek ide, ami megvédi a szigetet a kalózoktól. Több velencei erőd található Szantorinin, de mind közül ez volt a legfontosabb. Az erőd létrejötte után egyre több ház épült a szikla köré, mígnem ez a városka lett a sziget fővárosa és legnépesebb települése. Skaros évszázadokon keresztül a sziget legjelentősebb középkori városkája volt, a későbbiekben azonban egyre lakhatatlanabbá vált a sorozatos vulkánkitörések és földrengések miatt, lakói elköltöztek innen, és ma már csak néhány romos lépcső és falmaradvány emlékezteti az utókort a település történetére.

Imerovigli
Imerovigli
Imerovigli
Imerovigli
Skaros Rock
Skaros Rock

OIA

A sziget legészakibb csücskében található a negyedik és egyben leghíresebb képeslapfalu, Oia (Ía), a nagyágyú. Az előző három falu közvetlenül egymás mellett helyezkedik el, Ía viszont kicsit távolabb, kb. 8 km-rel északra fekszik Imerovíglitől. Ía a sziget legfestőibb és legikonikusabb faluja, itt találhatók a legdrágább, legnívósabb butikhotelek és a legjellegzetesebb fotópontok. Mindössze 1-2 óra alatt könnyedén bejárhatjuk a falut, de ez az a hely, ahol igazán érdemes bekukkantani minden apró zugba, mert ennek a falunak minden szeglete fotóért kiált. Az exkluzív butikhotelek medencéi, az éttermek hangulatos teraszai, az aprócska templomok kupolái és harangtornyai, a virágokkal díszített bejárati ajtók, a lépcsősorok és szűk sikátorok, valamint a falu szélmalmai elképesztően dekoratív elemek, és kiváló fotótémául szolgálnak. Mintha az egész falu egy film díszlete lenne. Egyszerűen csak sétáljunk végig a kaldera mentén fekvő utcácskákon, térjünk be minden kis sikátorba, mely a kaldera széléhez vezet, és bele fogunk botlani a híres fotóhelyszínekbe, mint amilyen a Szantorini három kupolájaként emlegetett hely ("Three domes of Santorini"), ahol két, egymás mellett fekvő templomocska három kék kupoláját láthatjuk. Az egyik az Anastasi-templom, mely 1865-ben épült, a másik pedig a St. Spirydon-templom, melyet két évvel később, 1867-ben építettek közvetlenül a másik mellé. Mindkettő a tipikus kükladikus építészet képviselője a fehérre meszelt falaival és a kék kupolájával, de míg az előbbi egy klasszikus harangtornyocskával rendelkezik, addig az utóbbi esetében a haranglábat is egy kék kupola fedi - így van a két templomnak összesen 3 kék kupolája. Több, mint 500 kék kupolás templom található Szantorinin, a legapróbb kápolnáktól elkezdve egészen a masszív kolostorokig, de ez a három a legtöbbet fotózott kupola a szigeten. Ha innen továbbsétálunk, hamarosan meglátjuk az Agiósz Nikoláosz-erőd romjait, mely a sziget legeslegszebb fotópontja és leghíresebb naplementenéző-helye. Mivel Ía a sziget legészakibb csücskében fekszik, ezért stratégiai jelentőséggel bíró település volt a középkorban, így a velenceiek ide is építettek egy erődöt az 1400-as években, ma pedig ennek az erődnek a romjairól nyílik a legcsodásabb kilátás a gyönyörű naplementére. Ehhez a látványhoz nem igazán lehet mit hozzáfűzni, ezt egyszerűen látni kell és átélni. Ha már eleget időztünk Íában, érdemes innen lesétálni a sziklafalakba vájt lépcsősoron a falu alatt fekvő Amoudi Bay falucskájába és kikötőjébe, ahol hangulatos éttermeket és tavernákat találunk, melyekben frissen fogott halakból és tengeri herkentyűkből készült ételeket szolgálnak fel. Aki szereti a tenger gyümölcseit, annak érdemes lehet itt vacsorázni egyszer. A kikötőbe autóval is lejuthatunk az Ía mögötti aszfaltos úton.

Oia
Oia
Oia
Oia

Ezeket a falvakat egy kb. 10 km hosszú, festői túraösvény köti össze, melyen haladósabb tempóban kb. 3 óra alatt lehet végigmenni. Mi autót bérelve jártuk be a sziget minden szegletét, de néhányszor az apostolok lovával eredtünk a legszebb kilátópontok és rejtett zugok nyomába a kaldera menti ösvényeken. Sokszor órákig nem tudtuk levenni a szemünket a 400 méter mély kaldera indigókék vizéről. Megbabonázó, ahogy a 300 méter magas sziklafalak drámai módon szakadnak a kaldera láthatatlan mélységébe. A sziklafalak tetején fekvő, aprócska falvakban pedig minden megtett lépés olyan, mintha egy mesekönyvet lapozgatnánk. Minden képzeletet felülmúlnak a kaldera valószínűtlenül mélykék árnyalatai, melyeket a kék kupolás templomok és a fehérre meszelt házikók képeslapszerű látványa keretez. A kék és fehér színek eme csodás harmóniája egyszerűen lenyűgöző. A kedvenc falunk Imerovígli lett, ahol a szállásunk is volt. Egy csendes, nyugodt, romantikus helyet kerestünk, szép kilátással, amihez Imerovígli egyszerűen tökéletes választás volt. Firosztefáni a másik csendesebb, hasonló kaliberű település. Aki nagyobb nyüzsgésre és egy kis éjszakai életre vágyik, annak a sziget fővárosát, Fírát javaslom, aki pedig a legexkluzívabb, legelegánsabb helyet és a legnívósabb szállásokat keresi, valamint a pénztárcája is kellően vastag hozzá, annak Íában a helye. Érdemes reggel Fírában kezdeni a napot, megnézni a látnivalókat, majd a kaldera mentén végigsétálni és alaposan szemügyre venni a többi falut is. Célszerű a napot Íában zárni és onnan megnézni a naplementét, utána pedig jó program lehet egy vacsora Amoudi Bay kikötőjében. Végül taxival vagy busszal mehetünk vissza a kiindulási pontunkhoz vagy arra a településre, ahol megszálltunk. Ha csak egyetlen napunk van Szantorini szigetén, azt érdemes így tölteni!

A VILÁGTÖRTÉNELEM EGYIK LEGNAGYOBB VULKÁNKITÖRÉSE, ÉS AMI MARADT UTÁNA

Évezredekkel ezelőtt Szantorini egy kör alakú sziget volt, a közepén egy hatalmas, aktív vulkánnal. Kb. 3600 évvel ezelőtt a dühöngő tűzhányó kitört, bolygónk és a világtörténelem egyik legnagyobb vulkánkitörését produkálva. A vulkán valósággal szétrobbant, több száz kilométeres körzetben vulkáni hamut és törmeléket lövellve szét. Az így keletkező szökőár elpusztította a környező szigetek településeit is. A vulkánkitörés hatással volt az egész északi félteke időjárására, a kutatók szerint pedig a Mózes második könyvében leírt tíz egyiptomi csapásból is ez okozhatott legalább hármat, többek közt a háromnapos sötétséget is. A vulkánrobbanás után a sziget közepe egyszerűen eltűnt, a helyén egy mély kaldera jött létre (kráterhez hasonló, vulkanikus horpadály), mely tengervízzel töltődött fel, és így jött létre az egyedülálló szépségű, geológiai csoda, mely ma turisták millióit vonzza. Az egykori szigetből 3 földdarab maradt meg: a legnagyobb rész a mai, félhold alakú Szantorini, hagyományos nevén Thira (vagy Théra), vele szemben fekszik Thirasia (vagy Therasia), ami az eredeti sziget másik pereme volt, és végül a picinyke Aspronisi, ami csak egy lakatlan szikladarab. A kaldera sokáig "üres" volt, de a tengerfenéken folytatódott a vulkanikus tevékenység, melynek eredményeképp 2 további sziget emelkedett ki a vízből: Palea Kameni és Nea Kameni. Az utóbbi, Nea Kameni (jelentése: újjászületett) mindössze kb. 400 évvel ezelőtt jött létre, és mindmáig aktív vulkanikus tevékenység figyelhető meg rajta. Születése óta 8 kisebb kitörést produkált, a legutóbbit 1950-ben. Azóta szunnyad. A mai Szantorini tehát voltaképpen egy szigetcsoport, ami összesen 5 szigetből áll, melyek közül kettőn élnek emberek: a főszigeten és Therasia szigetén, a kalderában pedig egy aktív tűzhányó fortyog.

Kihagyhatatlan és kötelező program Szantorinin egy vulkántúrával egybekötött hajókirándulás a kalderában, ami fenomenális élmény. Sokféle hajótúra közül lehet választani: van 3 órás, félnapos, egész napos, délelőtti, délutáni vagy kimondottan naplementenézős, a konkrét program pedig az adott napszaktól és a kirándulás időtartamától függ. Ha lesétálunk Fíra kikötőjébe, szuvenírboltokat és utazási irodákat találunk, ahol helyben, személyesen is befizethetünk egy hajókirándulásra, de ha biztosra akarunk menni, érdemes előre foglalni. Mi az utazás előtt néhány nappal foglaltunk le a neten egy egész napos túrát a Caldera's Boats nevű cégnél. Az egész napos túra az, ami minden fontosabb látnivalót és programot tartalmaz, így nem is volt kérdés számunkra, hogy ezt választjuk-e. Elsőként átvittek minket Nea Kameni szigetére, ahol feltúrázhattunk a vulkán tetejére, ahonnan egyrészt pazar kilátás nyílik a többi kis szigetre és a kalderára, másrészt pedig testközelből figyelhetjük meg a krátereket és a megkövesedett lávaömléseket, melyek az eddigi kitörések során keletkeztek, illetve megtapasztalhatjuk az aktív vulkáni tevékenységet: érezhetjük a forró talajt a lábunk alatt, és láthatjuk a kénes gőz kicsapódását. Mi most jártunk életünkben először egy aktív vulkánon, és nagyon élveztük minden pillanatát, egyszerűen lenyűgöző élmény volt. Ezután áthajóztunk a másik vulkanikus sziget, Palea Kameni partjához, ahol egy meleg vizű forrásnál fürödtünk. Nagyon érdekes volt pancsolni a fura állagú, kénes illatú, narancssárga színű, meleg vízben. Miután jól elfáradtunk a túrázásban és a fürdésben, egy esti lazább program következett. Kikötöttünk Therasia szigetén, ahol egy parti étteremben vacsoráztunk. A program ára tartalmazta az ételeket és az italokat. Hagyományos görög ételeket szolgáltak fel, helyi és friss alapanyagokból elkészítve. Az ínycsiklandozó falatokat isteni finom és szintén helyi borokkal öblítettük le. Rendkívül hangulatos volt ez a vacsora, és így legalább elmondhatjuk, hogy jártunk Therasia szigetén is. A legutolsó programpont pedig a naplementenézés volt a hajó fedélzetéről, ami tökéletesen megkoronázta ezt az izgalmas és fantasztikus élményekkel teli napot. Kihajóztunk egészen a kaldera pereméig, majd a kapitány leállította a hajó motorját, és kibontották a vitorlákat. Lágyan ringatóztunk a tengeren, a háttérben halk zene szólt, és mi a vitorlás hajó fedélzetéről, összebújva néztük végig, ahogy a vöröslő napkorong lebukik a horizonton. Az ég teljesen tiszta volt aznap este, így egy igazi, tengerbe omló naplemente szemtanúi lehettünk. Ez volt a legszebb naplemente, amit valaha láttunk, és az egyik legromantikusabb élmény, amit valaha átéltünk.

Nea Kameni vulkán
Nea Kameni vulkán
Kráterek a vulkánon
Kráterek a vulkánon
Naplemente a hajó fedélzetéről
Naplemente a hajó fedélzetéről

SZANTORINI - EGY PICI SZIGET GAZDAG TÖRTÉNELEMMEL...

Szantorinin és a környező szigeteken már jóval a szárazföldi Görögországban létrejött városállamok (Athén, Spárta) előtt kialakult egy különálló, fejlett kultúra. Mivel a Kükládok szigetcsoportról van szó, ezért ezt a kultúrát kükladikus kultúrának nevezzük. Az évezredekkel ezelőtti, gigantikus vulkánkitörés azonban megsemmisítette a Szantorini szigetén virágzó civilizációt, amelyről ma az egykori települések romjai tanúskodnak. Egy további kiváló, egész napos program lehet e romvárosok felfedezése, melyek a sziget legfontosabb történelmi látnivalói. Ide tartozik Akrotiri és az ősi Théra romvárosa.

Akrotiri a sziget déli csücskében található falu. Noha nincsenek olyan dekoratív utcácskái, mint Fírának vagy Íának, tartogat néhány izgalmas látnivalót, úgyhogy abszolút megér egy kirándulást. A legérdekesebb látnivalója a történelem előtti romváros és régészeti terület, melyet a görög Pompejinek is neveznek. Ez nemcsak Szantorini és a Kükládok, de egész Görögország egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye, ami hatalmas területen fekszik, és a feltételezések szerint mindössze 3 százalékát tárták fel idáig. Lenyűgöző látnivaló, a görög kultúra szerelmeseinek pedig kötelező program. Ha Akrotiriben járunk, akkor érdemes megnézni Szantorini híres világítótornyát, mely a sziget legdélebbi csücskében található, illetve a falu közepén álló erőd, La Ponta romjait, mely az 1200-as években épült. Az erődöt nem lehet eltéveszteni; a falu közepén, egy nagy szikla tetején magasodik, és uralja az egész település látképét. Az Imerovíglihez tartozó Skaros-szikla és Ía erődjei után ez volt a 3. velencei erőd a szigeten, amit megnéztünk.

A másik jelentős ókori romváros pedig az ősi Théra romvárosa, mely egy, a tengerbe benyúló mészkőhegy, a 360 méter magas Mesa Vuono tetején fekszik, páratlan kilátással. A hegyre egy meredek és hajtűkanyarokkal tűzdelt, macskaköves út vezet, így a romváros gyalog és autóval is megközelíthető. A bejárattól még kell egy kicsit felfelé túrázni a hegyoldalban, míg elérkezünk az első romcsoportig. Az egész területet kb. 2 óra alatt lehet alaposan körbejárni. Mivel a hegy benyúlik a tengerbe, ezért több oldalról is a tintakék Égei-tenger keretezi a romok látványát. Minden irányba lélegzetelállító kilátás nyílik a hegytetőről. Sok romvárost megnéztünk már szerte a világban, de egyikhez sem társult ilyen káprázatos háttér és kilátás.

TIPP: Akrotiri ásatási területét, az ősi Théra romvárosát és a Fírában található Ősi Théra Múzeumot meg lehet látogatni egy kombinált, kedvezményes belépőjeggyel. Ha szeretnénk megnézni mindhárom látnivalót, akkor érdemes kiváltani ezt a jegyet, mert sokat lehet spórolni vele. A trükk viszont az, hogy ezt a lehetőséget csak Akrotiri romvárosánál kínálják fel, így érdemes ide jönni először, itt kiváltani a kedvezményes jegyet, és utána megnézni a többi látnivalót. Továbbá arra is célszerű odafigyelni, hogy a jegy összesen 3 napig érvényes, tehát érdemes úgy tervezni a programot, hogy maximum 3 nap leforgása alatt látogassunk el ezekre a helyszínekre.

A Mesa Vuono mellett magasodik egy másik hegy, történetesen a Profitis Ilias, vagyis Illés próféta hegye, mely a maga 567 méteres magasságával Szantorini legmagasabb pontja. A hegytetőn található egy katonai radarállomás és egy kolostor, melyet két szerzetes alapított 1711-ben. Ez a sziget egyik legnagyobb és legjelentősebb kolostora, melyhez több kápolna és birtok is tartozik. A hegytetőről pazar panoráma tárul elénk, gyakorlatilag az egész szigetet belátni innen. Már a kilátás miatt is érdemes útba ejteni ezt a helyet, ahová vezet egy túraútvonal a szomszédos hegyről, tehát a hegygerincen áttúrázva, akár gyalog is megközelíthetjük, kényelmesebb azonban személyautóval felautózni a hegyre, amit könnyedén megtehetünk az innen csupán 3 km-re fekvő Pyrgos (Pirgosz) településről kiindulva. Már a legutóbbi néhány látnivaló is a sziget azon részén fekszik, ahová a tengerjáró hajókról vagy más szigetekről érkező, "egynapos" turisták nem jutnak el, de Pirgosz faluját megemlítve, végképp elérkeztünk a sziget rejtett gyöngyszemeihez.

Akrotiri
Akrotiri
Ősi Thira
Ősi Thira
Ősi Thira
Ősi Thira
Pharos világítótornya
Pharos világítótornya

SZANTORINI REJTETT GYÖNGYSZEMEI

Szantorinin járva, érdemes egy picit eltávolodni az ismert és felkapott, kaldera menti településektől, a méregdrága, medencés butikszállások, a puccos éttermek és a szuvenírboltok világától. Fedezzük fel a sziget belsejében található, apró településeket - fantasztikus élményekben lesz részünk! Megfigyelhetjük a valódi életet, távol a turistáknak szánt kirakatvilágtól. Ezekben a falvakban sincs hiány a szűk, macskaköves utcácskákból, a tipikus kükladikus építészetből, a kék kupolás templomokból, a jellegzetes harangtornyokból, a fehérre meszelt házikókból, a romantikus hangulatból, a buzuki hangjából, a kedves kis tavernákból és a hamisítatlan görög vendégszeretetből, sőt, ezekben a falvakban mindezt cicoma nélkül, a maga valójában, sokkal autentikusabb módon láthatjuk és tapasztalhatjuk.

Mi három tüneményes kis falut fedeztünk fel, melyek bejárása kitesz egy újabb egész napos programot. Az első falu a már említett Pirgosz volt, melynek központjában a sziget 4. velencei erődjének maradványait néztük meg. A második kis falu Emporio volt, ahol pedig az 5. középkori erőd romjait tekintettük meg, s ezáltal felfedeztük a sziget összes középkori erődjének maradványait. Emporio erődjéből egy robosztus őrtorony maradt meg, amit a falu szélén, egy domboldalban vehetünk szemügyre. Érdemes továbbá a falu központjában is csatangolni egy kicsit, ahol úgy érezhetjük magunkat, mintha egy marokkói medinába csöppentünk volna. Az arab stílusú, kacskaringós, zegzugos sikátorok és a kükladikus építészet egyvelege egyszerűen varázslatos. Emporio egy igazán különleges és elragadó falu, amit érdemes felfedezni. A harmadik falucska pedig, amit útba ejtettünk, Megalochori (Megalokhori) volt. Andalogtunk a tündéri, macskaköves utcácskákon, ahol újfent az a benyomásunk támadt, hogy egy elvarázsolt kis mesevilágba kerültünk. Megnéztük a falu jellegzetes, boltíves harangtornyát, mely az egyik macskaköves sikátor fölött ível át, és teljesen véletlenül betévedtünk egy barlanglakás-múzeumba is, amit egy eredeti, hagyományos barlanglakásban rendeztek be.

Pyrgos
Pyrgos
Emporio
Emporio
Megalochori
Megalochori

BOROK ÉS NAPLEMENTE

A drámai szépségű táj és az indigókék tenger mellett Szantorini rendkívül romantikus esszenciájához markánsan hozzájárulnak a világhírű borok és a mesés naplemente. A sziget vulkanikus kőzetei - akárcsak a Balaton-felvidék esetében - nagyszerű táptalajt nyújtanak a bortermő szőlő termesztéséhez, melyből kiváló minőségű borokat készítenek. Szantorinin ráadásul a meleg és száraz éghajlat különösen kedvező, így az itteni szőlő már augusztusban megérik, és szüretelhető. Érdekesség, hogy a szigeten állandó jelleggel fúvó szél miatt, a hagyományosan felfuttatott szőlőtőkék helyett, a szőlőt a földön, kosár alakba fonva termesztik. A szigeten sok híres borászat található, melyek tárt karokkal várják a vendégeket. Be lehet fizetni szervezett bortúrákra is, melyek pincelátogatásokat és borkóstolókat tartalmaznak. Mi két programot próbáltunk ki ebben a témakörben, és mindkettő nagyon tetszett, úgyhogy ezeket jó szívvel ajánlom a saját tapasztalataink alapján. Az egyik egy naplementés borkóstoló a Santo Winery nevű borászatban. Ez a hely a kaldera felőli oldalon, az egyik sziklafal tetején található - a kilátás egyszerűen lélegzetelállító. Érdemes előre foglalni asztalt naplementére, mert hamar megtelnek a szép kilátással rendelkező helyek. Mi beugrottunk egyik reggel, és foglaltunk asztalt aznap estére, de telefonon vagy e-mailben is lehet foglalni. Az exkluzív élménynek borsos ára van, de egyszer érdemes kipróbálni, tényleg felejthetetlen. Többféle csomag közül lehet választani, a legkisebb csomag ára 38 EUR fejenként, és ez hatféle bor kóstolását, illetve snacket, pl. kenyérfalatkákat, sajtokat tartalmaz. A másik programunk pedig a Bormúzeum (Wine Museum) meglátogatása volt, mely egyben a nagy múltú Koutsoyannopoulos család borászata. A borászatot egy testvérpár alapította 1870-ben, azóta pedig már a család 4. generációjának tagjai igazgatják a gazdaságot. Ez a legöregebb önálló és saját gondozású szőlőültetvény a világon. A múzeumot egy 8 méter mélyen fekvő és 300 méter hosszan húzódó, eredeti pincerendszerben, labirintusszerűen alakították ki, ami egy egyedülálló attrakció Görögországban. Az interaktív tárlat nagyon informatív és egyben szórakoztató, melynek során sok érdekességet megtanulhattunk a sziget sajátos bortermeléséről és a családi borászat történetéről. A múzeumbelépő borkóstolót is tartalmaz, ami alapján többféle csomag közül lehet választani. A legkisebb csomag 4 fajta bor kóstolását tartalmazza, ára fejenként 18 EUR.

E programok során életünk legfinomabb borait kóstolhattuk meg, melyekből fel is tankoltunk pár üveggel. Nagy rajongói lettünk az itteni vulkanikus boroknak - néhány esténk eléggé fátyolosan végződött a markáns borok kóstolgatása miatt, na de a lényeg, hogy ne hagyjátok ki a borokat, ha Szantorinin jártok!

Santo Winery
Santo Winery
Bormúzuem
Bormúzuem
Santo Winery
Santo Winery
Bormúzuem
Bormúzuem

Szantorini másik romantikus eleme a szintén világhírű naplemente. A sziget a grandiózus vulkánkitörésnek köszönheti a jellegzetes félhold alakját és az előtte elterülő kalderát. A félhold teljes egészében nyugat felé néz, így a magas sziklafalak tetején állva, páholyból nézhetjük végig a tengerbe omló naplementét, és azt, ahogy a lemenő nap sugarai aranyra festik a kaldera mélykék vizét. Ez a bámulatos látvány, a természet eme zseniális alkotása és a drámai összhatás nagyon különlegessé teszi Szantorinit. Sokan azért érkeznek ide messze földről is, hogy megnézzék a világ egyik legszebb naplementéjét, ami ezen a szigeten egy külön program, és mindig a nap fénypontja. Érdemes megnézni az időjárási előrejelzésekben, hogy pontosan mikor megy le a nap az adott időszakban, és célszerű úgy tervezni a napi programjainkat, hogy a naplementét mindenképp meg tudjuk nézni valamelyik kilátóhelyről. Mivel 10 éjszakát töltöttünk a szigeten, volt 10 lehetőségünk, hogy gyönyörködjünk ebben a szenzációs látványban. Alaposan ki is használtuk ezeket az alkalmakat, szinte minden nap máshonnan néztük meg a naplementét, és mindegyik fantasztikus élmény volt. A hajókirándulás és borkóstoló során látott naplementék voltak a legemlékezetesebbek, ezekről feljebb írtam részletesen. Megnéztük továbbá Ía és Imerovígli kilátópontjairól is a naplementét. Ezekre a helyekre érdemes korán érkezni, mert a legnépszerűbb kilátópontoknál rengeteg ember összegyűlik naplementére. Emellett többször elindultunk naplemente előtt sétálni a kaldera mentén, és felkapaszkodtunk egy-egy eldugott kilátóhelyre, ahonnan édes kettesben csodáltuk a lebilincselő látványt. Néhányszor pedig egyszerűen csak a szállásunk teraszáról néztük meg a természet esti showműsorát, miközben ínycsiklandozó, vulkanikus borokat kortyolgattunk. Előfordult, hogy szándékosan nem vittünk magunkkal fényképezőgépet, mert maximálisan ki akartuk élvezni a látványt, a pillanat varázsát és a romantikus hangulatot.

EGYÉB LÁTNIVALÓK

A fenti látnivalókon kívül felfedeztünk két további különleges múzeumot a szigeten, melyek közül az egyik a Paradicsommúzeum (Tomato Industrial Museum) volt. A borok mellett a paradicsom Szantorini másik jellegzetes exportcikke. Az itteni éghajlat és a vulkanikus talaj nagyon különlegessé teszi az itt termesztett paradicsomot, melyből elsősorban ízletes paradicsompürét és konzervet készítenek. A 20. század elején indult meg a szigeten a paradicsompüré ipari készítése, ekkor alapították ugyanis az első ilyen gyárat Szantorinin, és az utóbbi 100 évben ez lett a sziget egyik meghatározó iparága. A legelső, történelmi gyárban ma egy rendhagyó és interaktív múzeumot tekinthetünk meg. A múzeumlátogatás során végigkövethetjük a pürékonzervek készítését a paradicsom termesztésétől és szüretelésétől elkezdve, a préselésen és a tároláson át, egészen a konzervdobozok gyártásáig és címkézéséig. Végül pedig megkóstolhatjuk a pürét a múzeum büféjében, és vehetünk is belőle elvitelre. A gyár épülete a tengerparton található, az egyik ismert strand, Vlychada (Vlichada) közelében, így a múzeum után sétálhatunk, vagy strandolhatunk is egyet itt.

A másik egyedi múzeum a szigeten az Elveszett Atlantisz Múzeuma (Lost Atlantis Experience Museum), mely Megalokhori faluja mellett található. A múzeum 2019-ben nyitotta meg kapuit, így ez az egyik legújabb látnivaló a szigeten, és még nem igazán szerepel az útikönyvekben, leírásokban. Mi is teljesen véletlenül bukkantunk rá, amikor Fíra utcáin osztogattak szórólapot róla. Rögtön felkeltette az érdeklődésünket, és elhatároztuk, hogy néhány nappal később felkeressük, amikor arra járunk. Atlantisz örökzöld mítosza nyilván mindenki számára ismerős, és a kutatók szerint Szantorini szigete egyike azoknak a lehetséges helyszíneknek, ahol a misztikus ősi város létezhetett, hiszen a sziget története és a gigantikus vulkánkitörés összecseng Atlantisz legendájával és a város pusztulásával. A vulkánkitörés nyomán keletkezett, mély és misztikus kaldera pedig további találgatásokra ad okot; egyesek úgy vélik, Atlantisz romjai mindmáig a kaldera mélyén hevernek. A múzeum tematikája Platón tanaira épül, hiszen a híres görög filozófus volt az, aki összekapcsolta Atlantisz legendáját Szantorinivel, és aki elsőként kezdte a szigeten kutatni az elveszett város nyomait. A múzeum nemcsak azért különleges, mert ez az első Atlantisz-múzeum a világon, hanem azért is, mert a legmodernebb technikai elemekkel felszerelt tárlat teljesen interaktív. A különféle játékok, diorámák és háromdimenziós hologramok egyedülálló élményt nyújtanak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A múzeum fő attrakciója pedig a 9D-s mozi, ahol egy kisfilmet nézhetünk meg Szantorini ominózus vulkánkitöréséről és az itteni civilizáció, vagyis a feltételezett Atlantisz pusztulásáról. A 3D-s látvány mellett különböző hangeffektusok, mozgó és rázkódó ülések, valódi vízpermet, szélgép, hamuesőt szimbolizáló konfetti és a vádlira mért, hullámcsapásokat imitáló ütések segítségével élhetjük át, hogy milyen lehetett a világtörténelem egyik legnagyobb természeti katasztrófája. Nekünk nagyon tetszett ez a mozi és az egész múzeum, igazán különleges élmény volt, úgyhogy jó szívvel ajánlom mindenkinek. A boros kalandok és e különleges múzeumok meglátogatása szintén egy újabb kiváló, egész napos programot kínál.

SZANTORINI STRANDJAI

Kis mérete ellenére a sziget rengeteg látnivalót rejt, így eléggé aktívan telt az ott töltött időnk, de azért tudtunk pihenni is. A fent leírt programokat nagyjából 5-6 nap alatt lehet kényelmesen teljesíteni - mi is ennyi idő alatt jártuk be alaposan a sziget településeit és látnivalóit, a maradék 4 napunkat pedig teljes egészében pihenésre, strandolásra szántuk. Ezalatt a 4 nap alatt összesen 5 strandon töltöttünk el több-kevesebb időt.

Szantorini strandjai nem tartoznak a sziget erősségei közé. A kaldera felőli oldalt 300 méter magas sziklafalak határolják, így fürdésre eleve csak a sziget másik, lankásabb oldalán, tehát a félhold külső felén nyílik lehetőség, de mivel Szantorini egy vulkanikus sziget, ezért ott sem találunk tipikus, más görög szigetekre jellemző, homokos strandokat. A legtöbb strandot fekete vulkanikus törmelék és kavics borítja. A fürdőcipő viselése erősen ajánlott, és némelyik strandot csak túrával, sziklákon való átbukdácsolásokkal lehet megközelíteni, tehát nem árt, ha túracipőben indulunk útnak.

A sziget leghíresebb strandja a drámai szépségű Red Beach, melyet vörös sziklafalak szegélyeznek. A legközelebbi autós parkolóból kb. 20 perces túrával közelíthető meg, Akrotiri városközpontjától pedig kb. 2 km-re van. Felkapott strand, érdemes korán érkezni, mert délre teljesen megtelik, és 2-3 órát érdemes itt eltölteni.

A látvány szempontjából nekünk White Beach tetszett a legjobban, melyet fehér mészkősziklák fognak közre. A meredek sziklafalak miatt a strand egyáltalán nem közelíthető meg a szárazföld felől, hajótaxival lehet ide eljutni, ami Red Beachről indul. Érdemes azonban felkaptatni a kilátóponthoz, ahonnan felülről lehet szemügyre venni ezt a strandot, csodás látvány.

Kambia Beach egy rejtett kis öböl, amelyre mi is csak véletlenül bukkantunk rá. Békés, nyugodt hely, alig volt néhány strandoló rajtunk kívül. Egy földút vezet ide, ami autóval is jól járható. Ez a strand voltaképpen egy aprócska öböl, melynek kimaxolására 1-2 óra elegendő.

Kamari Beach az egyik legismertebb és legjobban kiépített strand a szigeten, sok-sok napággyal, ernyővel, parti bárral és étteremmel. Minden bárhoz tartozik egy privát partszakasz, és amelyik partszakaszon tartózkodunk, annál a bárnál kell egy fix bérleti díjat fizetni a napágyakért és ernyőért (8-10 EUR/nap), vagy pedig fogyasztani kell a bárban, általában 10 EUR értékben. Ez egy hosszan elnyúló, fekete kavicsos strand, ahol kényelmesen el lehet tölteni akár egy egész napot is.

A számunkra legkedvesebb strandok pedig Perissa és Perivolos, ami egy 4 km hosszú, egybefüggő strand két része. Ezt a partszakaszt egészen apró, már-már homokszerű fekete kavics borítja. Itt is lehet bérelni napágyat ernyővel, és vízi sportok kipróbálására is van lehetőség, mégis sokkal nyugisabb, mint Kamari. TIPP: Mi a Perivolos partszakaszon található Margarita Bar privát strandján táboroztunk le. Itt nincs bérleti díj a napágyakra, sem pedig meghatározott összegű, kötelező fogyasztás. Ez csak amolyan íratlan szabályként működik, és rajtunk múlik, hogy milyen értékben fogyasztunk. Mi többször bementünk a nap folyamán a bárba, ittunk kávét, teát, üdítőt, ettünk szendvicset is, és minden alkalommal kaptunk valami kis extra ajándékot, pl. édességet, kalácsot a kapucsínóhoz. A személyzet nagyon kedves és figyelmes volt, lesték minden kívánságunkat. Ez volt a legszimpatikusabb strand számunkra, itt nagyon jól éreztük magunkat, úgyhogy ide vissza is tértünk, és 2 teljes napot töltöttünk el itt. A víz egyébként mindenhol kristálytiszta és kellemesen meleg a fürdéshez. Az Égei-tengerrel és a görög partokkal már korábban is nagyon pozitív tapasztalatokat szereztünk, ez most csak megerősödött.

Red Beach
Red Beach
White Beach
White Beach
Kambia Beach
Kambia Beach
Kamari Beach
Kamari Beach
Perissa - Perivolos
Perissa - Perivolos

Ezek is érdekelhetnek: