Körkép az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjairól

2019.09.06

Nem kell feltétlenül külföldre utaznunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és csodás élményekkel gazdagodjunk. Ennek módját és lehetőségét belföldön is meg lehet találni. 

Mi kifejezetten szeretjük kombinálni a nagyobb utazásokat és a kisebb, közelebbi helyekre irányuló kiruccanásokat, hiszen Magyarország és a Kárpát-medence is sok szép helyet, különlegességet és érdekességet rejt, melyeket érdemes felfedezni. Belföldi barangolásaink egyik legjobb epizódja volt, amikor két napot az Aggteleki Nemzeti Parkban és annak környékén töltöttünk, melynek során összesen 7 barlangot fedeztünk fel, melyből 3 voltaképpen egyazon barlangrendszer egy-egy különböző szakasza.

AZ AGGTELEKI NEMZETI PARK CSODÁI

Az összes létező természeti képződmény közül engem talán a barlangok vonzanak leginkább. Van számomra valami izgalmas és misztikus abban, ahogy a felszínen még mit sem sejtünk egy barlang szépségeiről, majd átlépve a bejáratát, egy teljesen más világba csöppenünk, és a derengő félhomályban fokozatosan feltárulnak a föld alatt rejtőzködő kincsek. Egy tartalmas barlangtúrához pedig keresve sem találhatnánk jobb helyet Magyarországon az Aggteleki Nemzeti Parknál, hiszen ez volt az első olyan nemzeti park az országban, melyet kimondottan a geológiai értékei miatt hoztak létre. Az Aggteleki Nemzeti Park Magyarország északkeleti részén terül el, közvetlenül a szlovák határ mentén. A határ túloldalán található Szlovák-karszttal együtt egy nagy, geológiailag egybefüggő területet alkot, ez a Gömör-Tornai-karszt. Ez a vidék világszinten is kiemelkedő, hiszen páratlanul gazdag cseppkőbarlangokban és különböző karsztjelenségekben. A régióban összesen kb. 1200 kisebb-nagyobb barlang található, ezek közül 273 az Aggteleki Nemzeti Park területén helyezkedik el, 25 pedig fokozottan védett közülük. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai az UNESCO védelme alatt állnak, a Világörökség részét képezik, Magyarország és Szlovákia közös tételeként szerepelnek a Világörökségi Listán.

Az itt található barlangok több barlangtípushoz tartoznak, vannak például aktív patakos barlangok és hasadékbarlangok a vidéken, emellett a barlangok formakincsei is nagyon sokszínűek és változatosak, hiszen a legkülönfélébb méretű, formájú és keletkezésű cseppköveket, képződményeket rejtik. Megfigyelhetünk például monumentális cseppkőoszlopokat, zászlós cseppköveket, borsóköveket, barlangi gyöngyöket, aragonitbokrokat, különböző lefolyásokat és egyéb képződményeket. Elmondhatjuk, hogy ha bejárunk néhányat a régió barlangjai közül, akkor kapunk egy teljes körképet a világon létező barlangfajtákról és barlangi képződményekről. Több barlang világviszonylatban is egyedülálló mérettel vagy különleges képződményekkel rendelkezik. A határt átszelő Baradla-Domica-barlangrendszer például a maga 25,5 km-es hosszával a világ leghosszabb aktív patakos barlangja a mérsékelt éghajlati övezetben. Ez Magyarország legrégebben kutatott és látogatott barlangja, a hazai barlangászat jelképe. A barlangokat továbbá a viszonylagos érintetlenség és a gazdag élővilág jellemzi, számos ritka és védett állatfajnak nyújtanak menedéket, köztük több denevérfajnak vagy éppen a foltos szalamandrának, mely az egész nemzeti park szimbóluma és címerállata.

SZERVEZÉS ÉS ELŐKÉSZÜLETEK

Az alábbi programot másfél-két nap alatt kényelmesen lehet teljesíteni. Vannak olyan barlangok a térségben, melyeket csak extrém túrák keretein belül, tehát szűk járatokon átkelve, csúszva-mászva, vízálló overallban, gumicsizmában, fejlámpával, profi túravezetővel lehet végigjárni, de az általam említett barlangok bejárása nem igényel semmilyen extra felszerelést, erőnlétet vagy előkészületet, mindegyiket egy teljesen átlagos hosszúságú és nehézségű, de természetesen vezetett túra során lehet megnézni. Az árakról, nyitvatartási időkről és a túrák időpontjairól mindenképp érdemes előre tájékozódni a nemzeti park hivatalos weboldalánhiszen ezek az információk szezononként változhatnak, tehát hamar elveszítik aktualitásukat, sőt, egyes barlangok átmenetileg zárva is lehetnek egy-egy időszakban az időjárási körülmények miatt.

1. NAP - KALANDOZÁSOK A SZLOVÁK OLDALON (SZLOVÁK-KARSZT)

Az első nap a szlovákiai oldalon kalandoztunk, összesen 4 barlangot néztünk meg a Szlovák-karszt barlangjai közül. Az első állomásunk a régió leghíresebb barlangja, a Domicai-cseppkőbarlang (Domica) volt, mely a már említett Baradla-Domica-barlangrendszer szlovákiai szakasza. A barlang meglátogatásához egy mesterséges bejáratot építettek, a túra végén pedig egy szintén mesterségesen létrehozott kijáraton lehet távozni. Itt zömmel szokványos cseppköveket vehetünk szemügyre. A barlangtúra után a Gombaszögi-barlang (Gombasecká jaskyňa) felé vettük az irányt, mely egy szintén nagyon híres és népszerű barlang Szlovákiában. Ezt a folyóvizes forrásbarlangot a nagy számban előforduló vékony szalmacseppkövei teszik egyedülállóvá. A barlangban gyakran lehet látni denevéreket és foltos szalamandrákat. Ezután a Szilicei-jégbarlangot (Silická ľadnica) néztük meg, mely 503 méteres tengerszint feletti magasságával a világ legalacsonyabban fekvő jégbarlangja a mérsékelt éghajlati övezetben. Ez a barlang tulajdonképpen egy nagy sziklahasadék alján található kis üreg, ahol egész évben megfigyelhető némi jegesedés, tehát nem egy klasszikus jégbarlangot kell elképzelni, amilyen például az osztrák Eisriesenwelt. Az üreghez egy a turisták számára kialakított lépcsősoron juthatunk le, a barlang pedig egy erdős-mezős területen áthaladó és jól kijelölt túraösvényen keresztül közelíthető meg, mely a Szilice község melletti parkolóból indul, ahol az autónkat hagyhatjuk. Következő és egyben aznapi utolsó célpontunk a Martonházi-aragonitbarlang (Ochtinská aragonitová jaskyňa) volt, mely a régió egyik legékesebb barlangja. E barlang különbözik a térség többi barlangjától, ugyanis más földtörténeti korszakban és más módon keletkezett. Az egész világon csupán néhány ehhez hasonló és látogatható aragonitbarlang van. Fantasztikus látványban részesülhettünk, megcsodálhattuk a különleges márványfalakat és a ritka aragonitképződményeket. Az összhatás olyan volt, mintha valamiféle holdbéli tájon járnánk. Sok barlangban megfordultunk már, de ehhez foghatót még nem láttunk, igazán különleges és érdekes volt. Egyértelműen ez a barlang volt a nap fénypontja, meglátogatását szívből ajánlom mindenkinek. A szlovákiai barlangokról ITT érdemes tájékozódni.

2. NAP - KALANDOZÁSOK A MAGYAR OLDALON (AGGTELEKI-KARSZT)

Másnap reggel az Aggteleken található Baradla-barlangot néztük meg elsőként, annak is konkrétan az Aggteleki Rövidtúra elnevezésű szakaszát. Ezt a szakaszt egy kb. egyórás túra keretén belül lehet végigjárni, és a járatokban többnyire szokványos cseppkőoszlopokat lehet szemügyre venni. Ez a legismertebb és leglátogatottabb barlangszakasz az egész nemzeti parkban, sokan csupán ezzel az egyetlen barlangrésszel azonosítják az egész régiót, noha ennél sokkal szebb és érintetlenebb kincseket is rejt ez a vidék. Ez a túra az egész barlangrendszer egyetlen természetes bejáratánál kezdődik. Ezen a természetes bejáraton keresztül őseink már évezredekkel ezelőtt be tudtak jutni a barlangba, és birtokba vették a bejárathoz legközelebbi üregeket és járatokat. A régészeti kutatások során kőkori és bronzkori használati tárgyakat, eszközöket, fegyvereket, edényeket találtak, de a későbbi időszakokból származó leletek és csontok is előkerültek. Mindez bizonyára nagyon érdekes régészeti szempontból, de az ősemberek tevékenysége, sajnos, nyomot hagyott a barlangban. A világításhoz fáklyákat használtak, a melegítéshez tüzet raktak a barlangban, a lángok és a füst miatt pedig a barlang falain és a cseppkőoszlopokon lerakódott koromréteg feketéllik, ami mindmáig jól látható, és ami erősen rontja a barlang szépségének látványát és az összhatást. Ebben a barlangban található egyébként a híres Hangversenyterem is, ahol különféle rendezvényeket szoktak tartani.

Ezután a Baradla-barlang egy másik szakaszát néztük meg, ami viszont sokkal nagyobb élményt jelentett számunkra, hiszen ez egy szebb, érdekesebb és érintetlenebb része a Baradla-Domica-barlangrendszernek. Ez a Vörös-tói Középtúra elnevezésű szakasz, melyet egy viszonylag hosszabb, 2 és fél órás túra keretén belül lehet bejárni. A kiválasztott időpontban csak mi ketten érkeztünk a vezetett túrára, rajtunk kívül nem volt más látogató, ráadásul egy igen kedves, szimpatikus, humoros túravezetőt kaptunk, szóval úgy érezhettük magunkat, mint akik egy soron kívüli, privát túrára érkeztek, és remekül szórakoztunk közben. Ez a barlangszakasz nagyon tetszett nekünk, számos csodás és színpompás cseppkőképződményt tanulmányozhattunk. Sok különleges formájú cseppkőalakzat kapott a barlangban különböző fantázianevet, például egy mesebeli sárkány fejére hasonlító cseppkövet Sárkányfej névre kereszteltek. A barlang egyik híres látnivalója a 19 méter magas, Csillagvizsgáló névre keresztelt monumentális cseppkőoszlop, mely Magyarország legmagasabb állócseppköve. Egy másik érdekes pontja a túrának az Óriások Terme, ahol hatalmas cseppkőoszlopok sorakoznak egy rendkívül magas és tágas teremben, lélegzetelállító látványt nyújtva.

Miután megnéztük ezt a barlangot is, Bódvarákó felé vettük az irányt, hiszen a falu határában található a híres-neves Rákóczi-barlang, mely soron következő látnivalónk volt. Itt is csak mi ketten érkeztünk a következő túra időpontjára. A túravezető körbevitt bennünket a barlangban, melynek bejárása bő egy órát vett igénybe. Fantasztikus élményben volt részünk, hiszen ez a barlang több szempontból is különleges, a nemzeti park ékkövének, gyöngyszemének tartják. Ez egy hasadékjellegű és függőleges kiterjedésű barlang, meredek létrákon keresztül lehet eljutni egyik teremből a másikba. Egyedülálló formakincsei és cseppkőalakzatai miatt a nemzeti park legszebb és leggazdagabb barlangjaként tartják számon, ráadásul a szárazon megtekinthető barlangüreg alatt egy összefüggő vízrendszer húzódik, melynek kutatása céljából búvárok merülnek le rendszeresen a barlang mélyén található tóba. A kristálytiszta vizű tó felszíne a barlangtúra közben két helyen is látható, ezért úgy tűnik, mintha két tó lenne a barlangban. Egészen a közelmúltig két különálló tónak hitték őket, nemrégiben azonban a búvárok megtalálták a két tó közti összeköttetést, sőt, további víz alatti szakaszokat fedeztek fel, melyeknek feltárása napjainkban is folyik. Eddig 44 méteres mélységig jutottak a búvárok a tóban. Az Esztramos-hegy gyomrában található barlangot az itt folyó vasércbányászat közben fedezték fel 1964-ben. A barlangot a bányászok által vájt mesterséges járaton át lehet megközelíteni, melyben a bányászathoz épített vasúti sínek mentén kell sétálni, egyes elágazásokban pedig csilléket és egy-egy kisebb bányagépet is lehet látni. A vasércbányászat idején még csak egy egyszerű és nagy üregnek hitték a barlangot, amelybe tonnaszámra öntötték a bányászat során keletkező meddőt és törmeléket. Végül eljutott ide egy barlangkutatókból álló csoport, akik leereszkedtek az üregbe, és felfedezték a barlangot, alján a káprázatosan csillogó tóval. Az évek során elszállították az üregbe öntött törmelék nagy részét, ma pedig már az Aggteleki Nemzeti Park egy kiemelt fontosságú és fokozottan védett barlangja.

Nyilvánvaló volt, hogy melyik a régió legismertebb és legturistásabb barlangja, hiszen csak a Baradla-barlang Aggteleki Rövidtúráján voltak más látogatók is az adott turnusban, a másik két helyen egyetlen árva lélek sem volt rajtunk kívül, pedig az utóbbi két helyszín összehasonlíthatatlanul érintetlenebb és fantasztikusabb, mint az első. Mindenkit szeretnék arra biztatni, hogy ha ezen a környéken jár, akkor ne álljon meg a legismertebb és legkönnyebben elérhető barlangszakasznál, hanem fedezzen fel néhány további rejtett kincset is a nemzeti parkban. Megéri!

SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS

Éjszakára a magyar oldalon táboroztunk le, az Aggteleki Nemzeti Park központi településén, Aggteleken szálltunk meg. A Nomád Turistaszálló és Kemping nevű helyen vettünk ki egy szobát 1 éjszakára, mely közvetlenül a Baradla-barlang bejárata mellett helyezkedik el. A főépületben, az emeleten kaptunk szobát, mely egy egérlyuk nagyságú szobácska volt, ahol a csupasz falakon, a két ágyon és egy kis éjjeliszekrényen kívül semmi sem volt, WC és zuhanyozó pedig a folyosó végén, egy közös helyiségben volt, vagyis valóban nomád körülmények uralkodtak, ahogy a szálláshely neve is utalt rá. Legalább valahol álomra tudtuk hajtani a fejünket, alvásra és csupán erre az egy éjszakára tökéletesen megfelelt ez a szálló, ráadásul tiszta és olcsó is volt, szóval igyekeztünk pozitívan hozzáállni. A közelben levő Cseppkő Hotel éttermébe mentünk el vacsorázni, ahol egy finom és kiadós vacsorát fogyasztottunk el. Az étterem takaros, de egyébként maga az épület eléggé szocis, lepukkant és teljesen néptelen volt.