Jordánia kincsei III. - Sivatag és beduinok

Miután alaposan bejártuk Petrát és környékét, felkerekedtünk a következő állomáshelyünk, Rum vádi (Wadi Rum) felé, ahol egy kétnapos sivatagi túrán vettünk részt. A túrát egy helyi beduin családnál foglaltuk le, és ez volt az egyetlen szervezett program a jordániai körutazásunk során.

Kora reggel hagytuk el Petrát és Vádi Múszát, egy kb. 100 km-es utat kellett megtennünk a világhírű sivatagi völgy bejáratáig. Másfél órás autókázás után érkeztünk meg Rum vádi bejáratához, ahol egy kiépített látogatóközpont található. Akinek nincs előre lefoglalt sivatagi túrája, az itt, a látogatóközpont turisztikai irodájában tud intézni, illetve a parkolóban is cirkálnak a terepjárós idegenvezetők, akik túrákat kínálgatnak. Mi előre foglaltunk egy túrát a Wild Wadi Rum Tours nevű családi cégnél, így célirányosan továbbmentünk az innen még 6 km-re fekvő Wadi Rum Village-be, ami egy kis falu, ahová még vezet aszfaltos út, és ami már közvetlenül a sivatagi völgy bejáratánál fekszik. Ha belépünk Rum vádi területére, a sivatagi túra árán felül kell egyfajta belépőt, behajtási engedélyt fizetni, amit a Jordan Pass tartalmaz. A családi cég weboldalán keresztül foglaltam a túrát, e-mailben kell velük egyeztetni a részleteket, majd az érkezés előtt telefonon is szólni kell nekik, hogy pontosan mikor érkezünk, és ők várnak minket a házuk előtt. A túra időtartamára a ház udvarán, tehát egy biztonságos és zárt helyen biztosítanak parkolási lehetőséget. Az általunk kiválasztott túra ára fejenként 100 JOD volt, amit a program végén kellett fizetni készpénzben, és ami tartalmazta a két napra való teljes ellátást, egy éjszakára szállást a sivatagi táborban, a programokat és a privát idegenvezetést. Átpakoltuk a terepjáróba a két napra való holminkat, majd kb. délelőtt 10 órakor vágtunk neki a sivatagnak a privát sofőrünkkel és idegenvezetőnkkel.

RUM VÁDI, A VILÁGHÍRŰ SIVATAGI VÖLGY

Rum vádi (Wadi Rum) egy világhírű sivatagi völgy és természetvédelmi terület, mely páratlan természeti értékei miatt az UNESCO által létrehozott Világörökség része. Petra mellett ez a hely Jordánia másik fő attrakciója, és az ország legnagyobb vádija. Az egész völgy kb. 100 km hosszú és 60 km széles. A sivatagi völgyet magas sziklafalak határolják, melyek a vörös, a narancs és az aranybarna különböző árnyalataiban pompáznak. A völgyben sok látnivaló található: homokdűnék, különböző sziklaformációk, barlangok, vadregényes kanyonok és szűk szurdokok. A területen már ősidők óta élnek emberek, és az évezredek során több különböző népcsoport is megfordult itt. Erről árulkodnak a köveken és sziklafalakon fellelhető sziklarajzok és sziklafeliratok. Némelyikük régebbről, az újkőkorszakból származik, míg másokat "csak" 2 ezer évvel ezelőtt véstek fel a nabateusok. Rum vádi részben annak is köszönheti világhírét, hogy több film forgatási helyszínéül is szolgált. Rendszeresen megtalálják ezt a vidéket fantáziadús filmrendezők, akik egy sivatagi kalandfilmet vagy Mars-témájú sci-fit akarnak készíteni. Tény, hogy az egész völgy olyan, mintha egy elvarázsolt helyen vagy egy másik bolygón járnánk. Nagyon misztikus és különleges. Korábban nem is gondoltam volna, hogy a sivatag is lehet ennyire változatos és sokszínű. Tunéziában láthattuk a Szahara klasszikus, aranybarna homoktengerét és lankás dűnéit, Egyiptomban belekóstolhattunk a kopár kősivatag zord kietlenségébe, Ausztráliában pedig egészen fantasztikus élményekben részesülhettünk a kontinens Vörös Közepén, ahol mindennek elképesztően intenzív vörös színe van: a talajt mintha téglaporral szórták volna fel, a monumentális sziklák valósággal lángra lobbannak, a vörös óriáskenguruk pedig a bundájuk színével is maximálisan alkalmazkodtak a környezethez. Itt, Jordániában pedig inkább a rozsdabarna és a narancssárga árnyalatok dominálnak, valamint olyan meghökkentő alakzatú sziklaformációkkal találkozhattunk, amilyeneket eddig még sehol sem láttunk.

KI VOLT ARÁBIAI LAWRENCE?

Az itt forgatott filmek közül talán a legismertebb az igaz történetet feldolgozó Arábiai Lawrence, ami köré egy valóságos kultusz épült ki. Arábiai Lawrence egy valós történelmi személyiség, angol katona, régész, író és kalandor volt. Kezdetben régészeti kutatásokat végzett a keleti arab világban, bejárta többek között a mai Jordániát, Libanont és Szíriát, megfordult Petrában és Wadi Rumban is. Kalandozásai során kiválóan megtanult arabul, megismerte az arab szokásokat, és az arab kultúra szerelmese lett. Az I. világháború és az arab nemzeti felkelés idején katonai felderítőként, összekötőként dolgozott a Közel-Keleten, majd az egyik arab herceg bizalmasa lett, és vezérkari főnökeként tevékenykedett. Több sikeres katonai akciót vezetett, melynek során döntő szerepet játszott a brit katonai csapatok és az arab szövetségesek közti kommunikációban és koordinációban. Emellett sikeres író is volt, több jelentős szépirodalmi alkotás fűződik nevéhez. Egy motorbalesetben halt meg 46 éves korában. Hőstettei, kalandos életvitele és élettörténete, valamint kimagasló személyisége, intelligenciája és bátorsága révén vált közismertté, és számos könyv, film ihletője lett. A túravezetőnk több konkrét helyszínt is mutatott, amelyek szerepeltek a filmben, illetve ahol Lawrence a valóságban is járt. 

SZERVEZÉSI KÉRDÉSEK, AVAGY MIT LEHET CSINÁLNI RUM VÁDIBAN?

A legtöbb sablonos turistaprogram keretén belül csupán a terület töredékét tudják megnézni a látogatók, mi azonban valami másra, valami többre vágytunk. Többször vettünk már részt sivatagi túrákon más országokban, de ezúttal egy olyan igazi, filmbe illő, kalandos, mély és intenzív élményre vágytunk. Így akadtam rá a neten a helyi beduinok által üzemeltetett családi vállalkozásokra. A beduinok táborokat működtetnek a sivatagban, és komplex, akár többnapos programokat kínálnak, melyek szállást, teljes ellátást és különféle tevékenységeket tartalmaznak. Különböző jellegű és időtartamú túrák közül lehet választani. Aki kényelmesebben szeretné megnézni a völgy látnivalóit, az befizethet egy 3-4 órás vagy egész napos dzsiptúrára, aki viszont szeret túrázni, annak van lehetősége akár 2-3 napos gyalogtúrákra és extrém sziklamászásra is menni. Mi egy 2 napos privát túrát választottunk, mely az első napon egy terepjárós körutat és néhány könnyebb, rövidebb gyalogtúrát tartalmazott, a második napon pedig egy egész napos tevegelést. Az éjszakát a sivatag közepén fekvő táborban töltöttük, egy tradicionális beduin sátorban. A túra teljesen privát volt, tehát csak mi ketten ültünk a terepjáró platóján, és a túravezetőnk egész nap csak velünk foglalkozott, vagyis az egész pontosan úgy zajlott, ahogy egy ilyen privát túrát mindig is elképzeltem. Az idegenvezetőnk egy nagyon aranyos és nyugodt srác volt, aki nagy-nagy odaadással kalauzolt bennünket egész nap, és türelmesen megvárt minket minden látnivalónál, tehát mindenhol annyi időt tölthettünk el, amennyi nekünk megfelelt, és eleget tudtunk nézelődni, sétálgatni, fotózni.

ELSŐ NAP - LÁTNIVALÓK ÉS A TÚRA MENETE

Az első nap körbejártuk a völgy látnivalóit, melynek során megnéztünk néhány jellegzetes sziklaformációt és sziklarajzot, homokdűnéket és kisebb sziklákat másztunk meg, szűk kanyonokon keltünk át, a festői naplementét pedig egy nagy szikla tetejéről néztük végig. Ebédidőben letáboroztunk egy sziklafal árnyékában, ahol a túravezetőnk egy tradicionális beduin ebédet rittyentett nekünk, ami után megnyaltuk mind a 10 ujjunkat. A menü egy szaftos, lecsószerű étel volt, arab kenyérrel és többféle krémes szósszal, többek közt humusszal. A délután folyamán többször láttunk szabadon kószáló, félvad tevéket és kecskéket. Az egyik alkalommal megálltunk fotózni őket. Egész közel tudtunk menni a békésen legelésző tevékhez, és testközelből láthattuk a mindössze néhány hetes tevebébiket is, hiszen a kora tavasz a tevéknél is a szaporodás időszaka. Közben pedig frissen nyíló vadvirágok illata terjengett a levegőben. Egyszerűen fantasztikus volt. Tavasszal még a sivatag szegényes élővilága is újjáéled, a sivatagi völgyek virágba borulnak, és ilyenkor még abszolút elviselhető a meleg is. Magabiztosan merem állítani, hogy ez a legjobb időszak egy ilyen sivatagi túrához és úgy általánosságban egész Jordánia felfedezéséhez.

Naplemente után a vezetőnk elvitt minket az ő családi táborukba, ahol az esti programra összegyűltek a más túrákról érkező táborozók is. Itt egy szintén tradicionális beduin vacsorát kaptunk, mégpedig parázson sült csirkehúst és zöldségeket, amit egy, a homokba elásott és letakart hordóban készített el nekünk a tábor séfje. Ilyesmit csak dokumentumfilmekben láttunk eddig. Az ínycsiklandozó vacsora után eltöltöttünk még egy kis időt a többi táborozóval és a házigazdákkal együtt a közös nagy sátorban. A tűz köré gyűltünk, ahol teával és süteménnyel kínáltak minket, közben pedig egy kis zenéléssel, énekléssel és beszélgetéssel töltöttük az időt. Annak ellenére, hogy mindez a turistáknak szólt, egyáltalán nem éreztük mesterkéltnek. Hangulatos és autentikus volt. Az volt a benyomásunk, hogy teljesen természetesen viselkednek, és ugyanúgy csinálnak mindent, ahogy azt a saját otthonukban, a saját családjuk körében is tennék. Mennyivel egyszerűbben, mégis boldogabban töltik az estéiket, mint ahogy mifelénk szokás! Elgondolkodtató és roppant érdekes volt ily módon egy kis bepillantást nyerni a nomád sivatagi életet élő beduinok szokásaiba, kultúrájába, mindennapjaiba.

Végül mindenki visszavonult a saját sátrába, és ezzel véget ért az esti program. Mi is bekuckóztunk a kétszemélyes privát sátrunkba, és lassacskán nyugovóra tértünk a koromfekete sivatagi éjszakában, távol a modern világ zajától. Nem volt más, csak a csillagos égbolt és a csontig hatoló csend, béke és nyugalom. Tökéletes hely az elvonulásra és az elmélkedésre - vagyis az lett volna, ha nem kötötte volna le a figyelmünket a szintén csontig hatolóan alacsony hőmérséklet. Kora tavasszal még igencsak hűvösek az éjszakák, szó szerint vacogtunk még a vastag takarók és az önszorgalomból bepakolt hálózsákunk alatt is.

TANMESE EGY BEDUINRÓL, AKIT FÁT NEVEL A SIVATAGBAN...

Napközben, a túra ideje alatt a vezetőnk egyszer csak megkérdezte, hogy nem zavar-e minket, ha teszünk egy pár perces kitérőt, mert van egy kis elintéznivalója. Kíváncsian vártuk, mi lehet az. Bekanyarodtunk egy nagy sziklafal oldalához, ahol egy védett helyen egy bádoglemezekből összetákolt kis vityillót pillantottunk meg, egy hevenyészett drótkerítéssel körülvéve, az udvaron pedig egy facsemete állt. Kérdeztük tőle, hogy mi ez a hely. Elmondta, hogy ez az ő saját kis birtoka, afféle hétvégi ház, ahová a barátaival szokott kijárni a hosszú, unalmas téli estéken, és a maguk csendes, egyszerű módján szórakoznak, és itt élnek társasági életet. Csak néztünk, mint Rozi a moziban, és azt találgattuk, vajon mi a fenét lehet csinálni a sivatag közepén, egy bádogkunyhóban, egy koromfekete téli éjszakán. A mi csillogó nyugati világunkban a szórakozás fogalma egy kicsit máshol kezdődik, de nekik bizony csak ez a környezet és ilyen lehetőségek állnak rendelkezésre a szórakozáshoz. Attól azonban még jobban elképedtünk, ami ezután következett. Az udvaron árválkodó fára mutatott, és elmondta, hogy a sivatagban nagy kincsnek és vagyonnak számít, ha valakinek van egy fája. Hozzátette, hogy fáradságos munka életben tartani a fát ebben a szárazságban, de amikor csak teheti, a túrák során mindig eljön ide, és megöntözi, ahogy most is. A drótkerítés pedig az erre kószáló kecskék elleni védelemre szolgál. Odalépett a fához, meglocsolta egy kis vízzel, majd gondosan átnézte és megsimogatta a leveleit. Elképesztő volt látni, milyen szeretettel és odaadással viseli gondját ennek a kis fácskának. Körbenézett, és mutatta, hogy ez az ő saját kis világa és birtoka, amire mérhetetlenül büszke. Tanulságos és elgondolkodtató volt ez a jelenet. Sok mindenre rávilágított, például arra, hogy a beduinok egész más értékrend szerint élnek, mint mi. A nyugati modern világ átlagemberéhez képest nagyon keveset birtokolnak, de azt a keveset is megbecsülik, tudják értékelni, és szívesen megosztják egymással. Sokkal összetartóbbak, önzetlenebbek és vendégszeretőbbek, mint a személytelen és rohanó nyugati társadalmak emberei. Egy jóval nyugodtabb, egyszerűbb életvitelt folytatnak, mégis boldogabbak és elégedettebbek, valamint mélyen tisztelik a hagyományokat, a természetet és az alapvető emberi értékeket. Mi felhalmozunk egy csomó felesleges holmit, ami úgysem tesz minket boldoggá, mégis mindig többre vágyunk, telhetetlenek és kapzsik vagyunk. Harácsolunk, agyonhajszoljuk magunkat, hogy jobb életünk legyen, közben pedig elrohanunk az élet mellett, és egyszerűen elfelejtünk élni. Mindent tönkreteszünk magunk körül, és nem törődünk az igazi emberi értékekkel. Némán ültünk a terepjáró platóján, és kicsit elszégyelltük magunkat. Sajnálatot éreztünk, de nem őt sajnáltuk, hanem magunkat és a mi őrült, romlott világunkat...

MÁSODIK NAP - EGY HOSSZÚ ÉS GYÖTRELMES TEVEGELÉS

Másnap reggel is arra ébredtünk a sátorban, hogy egy jégveremben vagyunk, és olybá tűnt, mintha a sivatagból hirtelen az Északi-sarkkörön túlra teleportáltunk volna. Mihelyst azonban kiléptünk a sátrunk ajtaján, a felkelő nap sugarai kellemesen átmelegítettek minket. Napközben akár 30 fokig is felkúszik a hőmérő higanyszála már kora tavasszal is, és könnyen napszúrást lehet kapni a sivatagi forróságban. Azt el sem akartuk képzelni, milyen pokoli hőség lehet itt a nyári hónapokban. Olyankor nem lehet annyira jó móka egy ilyen sivatagi túra, és újfent megállapítottuk, hogy az éjszakai hideg ellenére a legjobb időszakot választottuk.

Ezen a napon egy 6 órás tevegelés szerepelt a programunkban. Teveháton jutottunk vissza a tábortól a sivatag bejáratánál fekvő faluba, ahonnan előző reggel elindultunk. Ez ismét egy privát túra volt, tehát kaptunk egy túravezetőt, aki csak minket kísért, vagyis hármasban baktattunk a tevékkel egész nap. A kísérőnk egy csendes, nyugodt, fiatal fiú volt, aki hozta magával az ellátmányunkat: vizet, üdítőt és előre csomagolt szendvicset, ami délben fogyasztottunk el.

A hatórás tevegelés egyszerűen borzalmas volt. Az első 1-2 óra viszonylag hamar eltelt, és még élveztük is, de utána fokozatosan egyre nehezebbé és kényelmetlenebbé vált. Kb. másfél óra után álltunk meg először pihenni egy kicsit, de már akkor alig bírtunk leszállni a tevékről, mert rettentően elzsibbadtak a lábaink. Amikor megálltunk ebédelni, már annyira sajogtak a végtagjaink, hogy alig tudtunk lábra állni, szinte összerogytunk. Ebéd után már semmi kedvünk sem volt visszaülni a tevékre. Még gyalog is szívesebben folytattuk volna az utat. Az utolsó 2 óra egyenesen kínszenvedés volt, úgy tűnt, sosem érünk célba. A teveháton való zötykölődés egyébként sem a legkényelmesebb utazási forma, itt pedig ráadásul a tevékre erősített nyereg egy rendkívül kemény és kényelmetlen, fából készült tákolmány volt, amit ugyan leterítettek vastag pokrócokkal, de akkor is gyötrelmes volt rajta hánykolódni 6 órán keresztül. Ehhez pedig még hozzáadódott a sivatagi meleg és napsütés, aminek folyamatosan ki voltunk téve, hiszen sehol egy árnyék. Próbáltuk védeni magunkat a megfelelő ruházattal, de még így is leégtünk itt-ott, estére pedig az enyhe napszúrás tüneteit észleltük magunkon. Mire visszaértünk a faluba, a rosszullét és az ájulás kerülgetett minket. Jottányi erőnk sem maradt. Miután rendeztük a számlát, és elköszöntünk a családtól, elcsigázottan és megkönnyebbülten rogytunk be az autóba, maximumra kapcsoltuk a légkondit, a homlokunkat pedig a műszerfal szellőzőihez nyomtuk, hogy valamelyest lehűtsük magunkat, és enyhítsük a napsütés okozta szédülést. Megváltás volt beülni egy négykerekű járműbe és bőrünkön érezni a klíma hűs fuvallatát. Azt hiszem, még sosem örültünk ennyire a modern kor vívmányainak.

ELŐNYÖK & HÁTRÁNYOK

Megerőltető és sok fizikai kényelmetlenséget tartalmazó túra volt ez a kétnapos sivatagi program. Egy mély és intenzív sivatagi élményt akartunk: nos, ezt olyannyira megkaptuk, hogy egy időre elegünk is lett a sivatagból, a hatórás tevegeléssel pedig meglehetősen túllőttünk a célon. Igaz, hogy Egyiptomban mindössze néhány percet tevegeltünk a sivatagi túra keretén belül, és azt nagyon kevésnek éreztük, pont ezért akartunk Jordániában többet, de ez a 6 órás időtartam a ló túloldala volt. Ennyit már csak a beduinok bírnak vidáman, akik a sivatagban születnek, és még az ereikben is homok folyik. Tunéziában kb. 1 órát tevegeltünk, és most már tudjuk, hogy az volt az arany középút. Egy óra pont ideális ahhoz, hogy kiélvezzük a tevegelést, de ne sokalljuk be tőle. Érdemes tehát olyan programcsomagot választani, ami rövidebb tevegelést tartalmaz.

Mindazonáltal tapasztaltunk sok pozitívumot is. A szervezés kifogástalan, a beduin család imádnivaló és hihetetlenül vendégszerető, az ételek pedig isteni finomak voltak. A természeti környezet csodás volt, valamint sok érdekességet megtanultunk a beduinok nomád életéről és a sivatag világáról. A tábor és az ott töltött éjszaka egy igazán különleges élmény és szállás volt. A hatórás tevegelés viszontagságait leszámítva, az egész túra tényleg filmbe illően kalandos és izgalmas volt, életünk egyik meghatározó élménye. Összességében tehát egyáltalán nem bántuk meg, hogy részt vettünk rajta, és nagyon örültünk neki, hogy mindezt megtapasztalhattuk. Többek, erősebbek és tapasztaltabbak lettünk általa.

A jordániai blogbejegyzés-sorozat összes része: