Jordánia kincsei I. - Madaba, Ammán és az ország északi része

A kéthetes jordániai körutazásunk első állomáshelye Madaba városa volt, ami kb. 40 km-re fekszik az ammáni nemzetközi reptértől. Bérautóval érkeztünk a városba, amit a reptéren vettünk fel. A szálláshelyünk a 3 csillagos Saint John Hotel volt, ami remek belvárosi elhelyezkedéssel és saját, ingyenes parkolóval rendelkezik, e két kritérium alapján esett rá a választásunk. Maga a szoba nem tetszett annyira, mert a színvonala inkább csak alulról súrolta a 3 csillagos kategóriát, a falak kissé koszosak és repedezettek voltak, a berendezés elfogadható, a fürdőszobát viszont egy rideg és lepukkant jégveremként tudnám jellemezni, amit az esti zuhanyozáskor hajszárítóval kellett melegíteni, hogy kibírható legyen benne a hőmérséklet. Nem ez volt életünk legrosszabb szálláshelye, de nem is lett a szívünk csücske.

MADABA LÁTNIVALÓI

A városba érkezésünk első napján felfedeztük Madaba látnivalóit. Magára a városra egyébként bőven elég néhány óra, de sok látnivaló és érdekesség van a város vonzáskörzetében, amiket a kis távolságok miatt nagyszerűen be lehet járni napi túrák keretén belül, így Madaba egy remek kiindulópont és bázishely, ha alaposan fel akarjuk fedezni a környéket. Mi is ezért töltöttünk itt 4 éjszakát.

Madabában megnéztünk 2 keresztény templomot és 3 régészeti helyszínt. Az első a Keresztelő Szent János-templom volt, ami szinte közvetlenül a hotelünk mellett magasodik. A katolikus templom alatt húzódik egy alagútrendszer, ami múzeumként üzemel, és amit közel 3 ezer évvel ezelőtt építettek. Emellett a templom harangtornyába is fel lehet mászni, ahol az óriási harangok mellett a város panorámájában is gyönyörködhetünk. Miután ezt kipipáltuk, megnéztük a Szent György-templomot is, ami egy rendkívül jelentős, a korai kereszténység idejéből származó kincset rejt. A templom mozaikpadlóján a Szentföld térképe látható, amelyen a Közel-Kelet minden fontosabb bibliai helyszínét ábrázolták és megnevezték, Egyiptom térségétől egészen Palesztináig. A kétmillió mozaikdarabkából kirakott térképet Kr.u. 560-ban készítették, eredetileg kb. 20 méter hosszú és 6 méter széles volt. Elképesztően gyönyörű és hatalmas lehetett, de ma már csak a töredéke látható, ugyanis nagy része megsemmisült, amikor a templom összedőlt. Az új templomot, amelyben a mozaikpadló ma látható, a 19. században építették, de a padlót meghagyták eredeti állapotában. Ez a mozaiktérkép a kora, mérete és tematikájának komplexitása miatt az egész kereszténység legjelentősebb műkincsei közé tartozik, ugyanis a mindmáig felfedezett régészeti leletek közül ezen a térképen látható a Szentföld legrégebbi és legteljesebb ábrázolása. Ez tulajdonképpen Madaba egyetlen híres látnivalója, sokan csak ezért látogatnak el a városba, illetve minden szervezett program is csak ezt a látnivalót érinti a városban. Nagyon szembetűnő a zsúfoltság ennél a templomnál, hiszen itt folyamatosan jönnek-mennek a turistacsoportok, míg a város más látnivalóinál alig lézengett néhány ember körülöttünk. Az eddig említett két templomba nem érvényes a Jordan Pass, külön belépőjegyet kell váltani, aminek értéke mindkét helyre 1-1 JOD.

A továbbiakban 3 régészeti helyszínt tekintettünk meg, melyek egymáshoz nagyon közel helyezkednek el, így egy 1-2 órás könnyed séta keretében bejárhatók. Mindhárom látnivaló (Madaba Régészeti Park I., Madaba Régészeti Park II., Madaba Múzeum) egy-egy ásatási terület és szabadtéri múzeum, ahol épületek romjai, szobrok töredékei és mozaikok maradványai láthatók. Madaba a mozaikok városa, itt minden az évezredes mozaikkészítő hagyományról és az ilyen jellegű műalkotásokról szól. Említést érdemel még a Dar Al Saraya nevű történelmi épület, ami a 19. században, az Oszmán Birodalom idején épült, és egyfajta adminisztrációs központként működött. Ez az épület éppen a szállásunkkal szemben található, így minden nap láthattuk, amíg a városban tartózkodtunk, és a hotelünk tetőteraszos étterméből is remek kilátás nyílt többek között erre az épületre is. Mivel panorámarajongó vagyok, nagyon élveztem, hogy az étkezések közben tudunk gyönyörködni a város látképében, ezért is érdemes itt megszállni. A szobaár tartalmazta a reggelit, emellett pedig lehetséges a hotel éttermében a'la carte módon vacsorázni is. Kihasználva ezt a lehetőséget, minden itt töltött esténken a hotel éttermében vacsoráztunk, ahol tradicionális arab ételeket ettünk, autentikus módon megismerkedve az arab konyha remekeivel és ízvilágával.

DZSERAS, UMM KAJSZ ÉS PELLA - A DEKAPOLISZ VÁROSAINAK MARADVÁNYAI

A következő reggelen korán felkerekedtünk, hogy felfedezzük az ország északi régióját, azon belül is a híres Dekapolisz városainak maradványait. A Dekapolisz tíz ókori város csoportját jelenti (deka=tíz, polisz=város), melyek a Római Birodalom keleti határvidékén épültek az ókorban. E városok romjai a mai Szíria, Izrael és Jordánia területén találhatók, a legtöbb Jordániában van. Mi ezek közül 3 helyszínt jártunk be: Dzseras (Jerash), Umm Kajsz és Pella romjait. Ezek közül természetesen Dzseras a legszebb és leghíresebb, hiszen ez a legjobb állapotban fennmaradt város a Római Birodalomból (Róma kivételével), a másik kettő szinte teljesen ismeretlen, az utóbbi két helyszínen nem is voltak turisták rajtunk kívül. A mai fővárossal, Ammánnal együtt ezek a helyszínek voltak a Dekapolisz csoportjának legjelentősebb tagjai.

Dzseras egy viszonylag nagy területen fekszik, alapos körbejárása kb. 2 órát vesz igénybe. Van itt minden, ami alapvető kelléknek számít egy római kori városban: templomok, színházak, szökőkutak, nyilvános fürdők, piacok, lakóházak, temetők, kripták, egy tágas főtér (fórum) és egy oszlopokkal szegélyezett, széles főutca, ami átvezet a városon. Már a városba való belépés is emlékezetes: egy hatalmas kapun átsétálva érkezünk meg a város utcáira, ami voltaképpen egy diadalív, amit Hadrianus római császár dicsőségére emeltek. Egy kis területen egy szabadtéri múzeumot alakítottak ki, ahol az egész város területéről összegyűjtött tárgyakat, oszlopfőket, szobortöredékeket és egyéb régészeti leleteket tekinthetünk meg. Dzseras még romjaiban is egészen impozáns, nem véletlenül örvend nemzetközi hírnévnek ez a romváros. Az épületek, főként a színházak, a főtér és a főutca kiváló állapotban maradtak fenn. Olybá tűnt, mintha ez még mindig egy élő, lélegző, működő város lenne. Olyannyira élethű volt számunkra az egész, hogy szinte teljesen visszarepültünk az ókori Római Birodalomba, bőrünkön éreztük a város egykori nyüzsgését és lüktetését, láttuk magunk előtt a kétezer évvel ezelőtt zajló életet.

Ezután Umm Kajsz felé vettük az irányt, ami az ország északnyugati részén található. Útközben át kellett haladnunk Irbid városán, ami egy népes és kaotikus nagyváros, Jordánia egyik legnagyobb városa. Nagyon erős volt a forgalom, lépésben haladva vánszorogtunk át szinte az egész városon. A délután derekán érkeztünk meg Umm Kajsz romvárosához, ami valamivel kisebb területen fekszik, mint Dzseras, így körbejárása maximum másfél órát igényel. Ez a romváros is hasonló alaprajzú és felépítésű lehetett, mint Dzseras, itt is ugyanúgy megtalálhatóak templomok, színházak, szökőkutak, lakóházak maradványai, illetve egy, a várost átszelő, oszlopokkal szegélyezett főút. Mindez itt kissé romosabb és elhagyatottabb állapotban tekinthető meg, mint Dzserasban, de épp ezért izgalmasabb és autentikusabb is volt számunkra. Turisták szinte egyáltalán nem voltak a helyszínen, alig néhány ember lézengett rajtunk kívül a romok között, pedig Umm Kajsz fekete bazaltból épült színháza egészen kivételes, bár már eléggé romos szegényke. Umm Kajsz azért is különleges, mert Jordánia északnyugati csücskében, 4 ország határán, ráadásul egy domb tetején fekszik, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező hegyes-völgyes vidékre és a szomszédos országokra. A hegytetőről konkrétan átláttunk Izraelbe, Libanonba és Szíriába. Az utóbbi 2 országhoz ennél közelebb valószínűleg már soha nem fogunk kerülni, úgyhogy nekünk ez így egy érdekes élmény volt. A romváros fekvéséből adódóan tehát még a különleges kilátásban is gyönyörködhetünk, több kilátópontot is kialakítottak e célból a romok között. Umm Kajsz méltatlanul ismeretlen és alulértékelt látnivaló, ami már jócskán kiesik a főbb turistacsapások vonalából, viszonylag eldugott hely. Nagyon kevesen jönnek el idáig. A rommező misztikus, autentikus hangulata és az egész helyszín elhelyezkedése nagyon megragadott minket, a nap látnivalói közül egyértelműen ez tetszett nekünk a legjobban. Igaz, hogy kalandos és küzdelmes volt eljutnunk idáig, de abszolút érdemes volt megtenni ezt az utat, bánhattuk volna, ha épp ezt hagyjuk ki. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy amiért a legtöbbet kell fáradozni, az tartogatja a legszebb élményeket.

Késő délután indultunk tovább a nap harmadik és egyben utolsó látnivalója, Pella városának romjai felé. Pella szintén egyike a 10 ókori római városnak, tehát ugyanehhez a történelmi témakörhöz tartozik. Csipkednünk kellett magunkat, mivel már kezdett sötétedni. Épp naplementére értünk oda Pella romjaihoz. Pella annyira romos állapotban van, hogy itt nem is szabad bemenni a romok közé, hanem a dombtetőn kialakított kilátóteraszról lehet szemügyre venni a domboldalban heverő, drótkerítéssel bekerített romokat. Ez a hely végképp kongott az ürességtől, senki nem volt rajtunk kívül. Már-már kicsit ijesztő is volt belegondolni, hogy itt vagyunk a világ végén, a szír határ viszonylagos közelségében, egy lepukkant falu szélén, egy ennyire eldugott és elhagyatott látnivalónál, csak mi ketten. Ha itt valami bajunk esne, és netán eltűnnénk, akkor soha senki nem akadna a nyomunkra. Gyorsan elhessegettük magunktól ezeket a borús gondolatokat, és inkább megpróbáltuk kiélvezni az ittlétet és a látnivalókat, bár Pella romjait szemlélve, szükséges némi fantázia ahhoz, hogy odaképzeljük az egykor virágzó római várost.

KELETI SIVATAGI KASTÉLYOK - AZ OMAJJÁD DINASZTIA HAGYATÉKA

Másnap reggel ismét korán indultunk, hogy teljesítsük aznapi programtervünket. Ezúttal az ország északkeleti része felé vettük az irányt, hogy megnézzünk néhány olyan látnivalót, melyek szintén egyazon történelmi időszakhoz és témakörhöz kapcsolódnak. Jordánia északkeleti részén autóztunk, ami egy sivatagos síkvidék, és ahol az iraki határvidék közelébe kerültünk, tehát ismét izgalmas és sokak számára veszélyesnek tűnő vizekre eveztünk. Az előző napi hegyes-völgyes, néhol sziklás domboldalakkal, máshol zöld legelőkkel tarkított, sűrűn lakott vidék tájképét felváltotta a kopár, kietlen, sivatagi síkság látképe.

E régió legfőbb látnivalói az Omajjádok építészeti hagyatéka, melyeket összefoglaló néven keleti sivatagi kastélyokként emlegetnek. Az ókori Róma idejéből átugrottunk a középkorba, amikor muszlim arabok hódították meg a mai Jordánia területét. Az általuk alapított Arab Birodalom nagyobb kiterjedést ért el, mint az egykori Római Birodalom. Az Omajjád nevű kalifadinasztia az Arab Birodalom egyik uralkodócsaládja volt, mely a 7. és a 8. században volt hatalmon. Az ő uralkodásuk alatt érte el legnagyobb kiterjedését az Arab Birodalom: nyugaton a mai Portugáliáig és Marokkóig, keleten pedig Indiáig húzódott a birodalom határa. Jelentős a család építészeti hagyatéka: sok várat, kastélyt, erődítményt építettek, melyeknek ma a romjait lehet megtekinteni. Összesen 4 ilyen helyszínt néztünk meg, ezek közül Kuszr Amra a leghíresebb, mégpedig a viszonylag jó állapotban fennmaradt falfestményei miatt, amelynek okán az UNESCO is felvette a Világörökségi Listára, emellett pedig szerepelt a napi programunkban egy "kakukktojás" is, vagyis egy teljesen más jellegű látnivaló.

Elautóztunk Azrak (Azraq) városáig, majd innen visszafelé haladva néztük meg a betervezett látnivalókat. Az első látnivalónk Kaszr Azrak (Qasr Azraq) nevű sivatagi kastély volt, ami közvetlenül a város mellett található. Ez az épület egy tekintélyes méretű erődítmény, egy magas fallal körbevett és több kisebb épületből álló komplexum, melyet bazaltból építettek, és elsősorban védelmi, katonai célokat szolgált. A komplexum legfontosabb része a börtön és az őrtorony volt, de működött itt például egy picike mecset is.

Ezután következett a "kakukktojás": az innen néhány kilométerre fekvő Azraq Wetland Reserve nevű hely, ami egy természetvédelmi rezervátummá nyilvánított lápvidék, vizenyős terület. Már önmagában egy érdekes tény, hogy a sivatag közepén van egy mocsárvidék, ami egy forrásnak köszönhető, és ami egy újabb bizonyíték Jordánia bámulatos diverzitására, de még érdekesebb a mocsár története. Hosszú évezredeken át háborítatlanul virágzott a mocsár, sok állat- és növényfajnak otthont adva. Kereskedők, tevekaravánok és vándormadarak számára egyaránt fontos megállóhely volt ez a hatalmas oázis a kietlen sivatagban, amely a vizével felüdülést nyújtott az embereknek és az állatoknak egyaránt. Az 1960-as években aztán elkezdték lecsapolni a mocsár vizét, hogy vizet biztosítsanak a térség, főként a főváros robbanásszerűen növekedő lakosságának, aminek következtében a mocsár szinte teljesen kiszáradt, az itt élő fajok kipusztultak, a madarak más ivóhelyeket kerestek, és ez a csodás természeti környezet majdnem megszűnt létezni. A lápvidék az ország egyik legnagyobb ökológiai összeomlásának szinonimájává vált, mígnem 1978-ban természetvédelmi területté nyilvánították, és elindult az államilag támogatott helyreállító projekt. Noha az eredeti forrás kiapadt, mesterségesen juttatnak vizet a mocsárba, hogy táplálják a megmaradt területet, de mindezidáig az eredeti terület kb. 10 százalékát sikerült csupán helyreállítani. Az évtizedek óta tartó fáradságos munkának azért ez is szép részeredménye, illetve további sikereket könyvelhetnek el azáltal, hogy sok állatfajt sikerült visszatelepíteni a területre, és az átvonuló vándormadarak is újra rátaláltak erre a vidékre. Létrehoztak egy látogatóközpontot, ahol egy kis kiállítást tekinthetünk meg a mocsárvidék történetéről és élővilágáról, valamint kiépítettek egy 1,5 km hosszú tanösvényt (Marsh Trail), ami néhol szilárd talaj, máshol mocsaras láp, megint máshol egy tó fölött halad át, és amelynek része egy fakunyhó is, ahonnan megbújva figyelhetjük a különböző állatokat, főként madarakat. A terület egy részén, egy sűrű nádasban találkozhatunk békésen legelésző vízibivalyokkal is. Ismerve a mocsár történetét, elszomorító a tudat, hogy ez a csodás vidék az emberi gyarlóság, felelőtlenség és a népességnövekedés újabb áldozata lett, de egyúttal örömmel tölt el, hogy felismerték a problémát, és igyekeznek orvosolni azt. Dicséretes, hogy a látogatóközpont és a tanösvény kiépítésével igyekeznek fellendíteni a turizmust is, a belépőjegyekből származó bevételt pedig a további munkálatokra fordítják. Örömmel támogattuk mi is a nemes célt a belépőjegy megváltásával, és arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy ne hagyja ki ezt a látnivalót, ha Jordániában jár. Belépőjegy: 8 JOD.

Ezután folytattuk a sivatagi várak felfedezését. Visszafelé elindulva, kisvártatva megérkeztünk a következőhöz, Kuszr Amrához (Qasr Amra), ami közvetlenül a főút mellett van, nem lehet eltéveszteni, néhány km-rel arrébb, az út másik oldalán pedig Kaszr Harana (Qasr Kharana) vára magasodik, így ezt a kettőt szinte egyszerre meg lehet nézni. Az előbbi egy kisebb épület, mely az UNESCO által létrehozott Világörökség része, mégpedig az épület belső falain látható freskók miatt, melyek viszonylag jó állapotban maradtak fenn. Az utóbbi épület pedig kívülről nagyon impozáns, nem véletlenül tartják a legfotogénebb sivatagi várnak. Ezek a várak különféle funkciókat töltöttek be a maguk idejében. Kuszr Amra például egy korabeli termálfürdőként és afféle közösségi házként működött, mely az uralkodócsalád szórakozását szolgálta, és kedvelt találkahely volt. Kaszr Harana pedig egy raktárépületként funkcionált, erről tanúskodnak az épület belsejében látható raktárhelyiségek, melyek ma üresen állnak. Többek között élelmiszert és fegyvereket tároltak bennük.

Legvégül Qasr Al-Mshatta maradványait néztük meg, mely a főváros, Ammán külterületén, a nemzetközi reptér mellett van. Mára teljesen beépítették ezt a környéket, így a műemlék a reptér melletti ipari területen, szürke gyárépületek árnyékában bújik meg, a környező utcák pedig elég koszosak és szemetesek. Nemcsak a környezet lehangoló, de maga a vár is igencsak romos állapotban van. Ez az Omajjádok egyik téli palotája volt, melyet egy hatalmas komplexumnak terveztek, de sosem készült el teljesen, a későbbiekben pedig egy földrengés is komoly károkat okozott benne. Mivel nekünk mindenképp utunkba esett Madaba és a szállásunk felé haladva, ezért nem bántuk meg, hogy tettünk erre egy kis kitérőt a nap végén, de egyébként az összhatás nem volt túl pozitív. Sokkal szebb és érdekesebb várakat láttunk aznap ugyanebben a témakörben, amikhez képest ez egy jellegtelen rommező, tehát nyugodt szívvel kihagyható.

NÉBÓ-HEGY ÉS A JORDÁNON TÚLI BETÁNIA

A Madabában töltött utolsó napunkon megnéztünk néhány környékbeli látnivalót, majd felkerekedtünk a következő állomáshelyünk, Petra felé, és útközben is beiktattunk egy-két megállót.

Elsőként a híres Nébó-hegyet néztük meg, mely Madabától mindössze néhány km-re fekszik. A Nébó-hegy tetejéről mutatta meg Isten Mózesnek a Szentföldet. Ez a keresztények egyik szent helye Jordániában, és egyike annak a közel 100 helyszínnek az ország területén, melyek említésre kerülnek a Bibliában. II. János Pál pápa 2000-ben járt itt, és megszentelte ezt a helyszínt. A hegyen kialakított látogatóközpontban megtekinthetünk egy kis múzeumot, régészeti ásatások során feltárt, ókori romokat, egy Mózes-emlékművet, továbbá egy olasz művész által készített emlékművet, melyet rézből munkáltak meg, és amely egy kereszten tekergő kígyót ábrázol, valamint egy Mózesnek szentelt emléktemplomot, mely egy korábbi templom, pontosabban egy bizánci bazilika romjaira épült. Az eredeti bazilikát a feltételezések szerint a 4. század körül építették, és ez a templom rejti Jordánia egyik legszebb és legjobb állapotban fennmaradt mozaikját, mely a ma már csak Afrikában honos, de abban az időszakban még itt is fellelhető élővilágot ábrázolja. A hatalmas rézkereszt mellőli kilátópontról pedig csodálatos kilátás nyílik a Holt-tenger völgyére. Tiszta időben akár Jeruzsálemig és Jerikóig is ellátni. A hegytetőn általában hűvös és szeles az időjárás, erre érdemes felkészülni a megfelelő ruházattal. A Holt-tenger partvidéke mindössze kb. 20 km-re fekszik innen, de a völgy és a hegytető közti drámai szintkülönbség miatt gyakran akár 20 Celsius-fokos eltérés is lehet a két hely között. Ide nem érvényes a Jordan Pass, belépőjegyet kell váltani, ami 2 JOD. Másfél-két óra alatt kényelmesen körbejárható.

"Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt." (Jn 1,28)

A következő programpontunk a Jordán folyón túli Betánia volt, mely az UNESCO által létrehozott Világörökség része. Ez szintén egy bibliai vonatkozású helyszín, méghozzá az egyik legfontosabb bibliai eseményhez, Jézus megkeresztelkedéséhez kötődik. Jelentősége ellenére viszonylag későn azonosították ezt a helyszínt. Noha már a 20. század elején feltárták az itteni romok nagy részét, további 100 év kellett hozzá, hogy hivatalos megegyezés is szülessen a régészek, tudósok között a romok és a helyszín történetét illetően. A pápa ezt a helyet is megszentelte 2000-ben, valamint 2015-ben került fel a Világörökségi Listára. Ide szintén nem érvényes a Jordan Pass, külön belépőjegyet kell váltani, ami ráadásul elég borsos: 12 JOD, de nekem sikerült fejenként 8 JOD-ért megvenni előre egy időszakos akció keretén belül, amit a Jordan Pass igénylése során kínált fel a rendszer. Egy 30 percenként induló, kb. 1 óra hosszúságú, vezetett túra során visznek körbe a területen, ami katonai határvidék Izrael és Jordánia között, ezért nem igazán lehet egyedül kóricálni errefelé. Egy kisbusszal visznek át egy katonai ellenőrzőponton, ezt követően pedig közvetlenül a Jordán folyó partján kalauzolnak végig, ami természetes határt képez Izrael és Jordánia között. Meg lehet itt tekinteni pontosan azt a helyet, ahol Keresztelő Szent János élt, és megkeresztelte Jézust a Jordán folyó vizével, illetve le lehet menni egészen a Jordán folyó partjára. Technikailag ez az egyetlen hely Jordániában, ahol meg lehet érinteni a Jordán folyó szent vizét, ugyanis a határvidék katonai terület, és civilek számára nem hozzáférhető. A folyó túloldala Izraelhez tartozik, ahol szintén sokan elzarándokolnak a folyópartra, és gyakran tartanak csoportos ünnepségeket, jelképes keresztelkedéseket egy erre a célra kijelölt látogatóközpontnál. Mi is épp szemtanúi lehettünk egy ilyen szertartásnak. A folyóparton és az ókori romokon kívül egy szép ortodox templomot is megtekinthetünk itt.

"Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll." (Máté 3,16)

JORDÁNIA GRAND CANYONJA ÉS A KERESZTES LOVAGOK ERŐDÍTMÉNYE

Következő megállónk Umm er-Raszász (Umm er-Rasas) romvárosa volt, mely szintén UNESCO-helyszín. A kb. 1 óra alatt kényelmesen körbejárható rommezőn leginkább csak kőhalmokat és néhány kőfalat lehet látni, melyek egykori templomok és lakóházak maradványai. Kell némi fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, hogyan is nézhetett ki egykor a város, ugyanis nem sok minden maradt meg belőle. Mindazonáltal ez egy izgalmas és gazdag történelemmel rendelkező helyszín. Elsőként a Bibliában kerül említésre az eredeti település. A római korban katonai bázisként és stratégiai központként működött, mely a Római Birodalom legtávolabbi és legkietlenebb határvidékét védelmezte. A későbbi évszázadokban, a bizánci éra során pedig keresztény és iszlám közösségek népesítették be a várost. Ez a hely tehát több történelmi korszak emlékeit is őrzi, és folyamatosan lakott település volt a bibliai, római és a bizánci időkben egyaránt, melyekben mindvégig jelentős szerepet játszott. A terület legfontosabb régészeti lelete egy bizánci templom és a benne található mozaikpadló, mely a legnagyobb mozaik Jordániában. A viszonylag jó állapotban fennmaradt mestermű egyik része különböző foglalkozások, halászat, vadászat, mezőgazdaság jeleneteit ábrázolja. Egy másik panelen a régió 10 legfontosabb városa látható. A mozaik keretei és díszítése is rendkívül látványos és különleges. A templom romjai köré egy nagy tetőt és hangárt építettek, hogy így védjék meg a mozaikot az időjárás kártékony hatásaitól.

Sokak szerint ezek csak jelentéktelen kövek, de én mindig is különös vonzalmat éreztem az ilyen romok, romvárosok és letűnt korok emlékei iránt. Első ránézésre talán unalmasnak vagy semmitmondónak tűnhetnek a szétszórtan heverő kőhalmok és maradványok, de ha belemélyedünk egy kicsit az adott helyszín történetébe, akkor megtölthetjük tartalommal a köveket, és máris értelmet nyer a jelentőségük.

Ezután átautóztunk a híres Wadi Mujib völgyén, amely Jordánia Grand Canyonjaként ismert, és az ország egyik legszebb és legjelentősebb természeti képződménye, látnivalója. A főút (King's Highway - Királyok útja) keresztezi a kanyon felső részét az ország belsejében. Ahogy az egyenes főúton autóztunk, hirtelen véget ért a fennsík, és a kanyon peremén találtuk magunkat. Innen egy meredek, szerpentines úton haladtunk lefelé, a völgy aljáig. Útközben megálltunk egy kilátópontnál, ahol sokáig csodáltuk az elénk táruló látványt. Szótlanul gyönyörködtünk a monumentális sziklafalakban, melyek drámaian szakadtak az elképesztő mélységbe. Eddig nem tudtam elképzelni, mit tapasztalhat az utazó az amerikai Grand Canyonnál, de most már vannak róla halvány sejtéseim. A Wadi Mujib nem tartozik a világ legnagyobb kanyonjai közé, de még ez is meghökkentő és leírhatatlan volt számunkra. A kilátónál tanyázik néhány árus, akik kézműves termékeket kínálnak, valamint lehet itt kapni kávét, teát és üdítőt is. Miután áthajtottunk a völgy alján található gáton, mely a kanyon két oldalát köti össze, elkezdtünk felfelé autózni. Ezen az oldalon is megálltunk még egy-egy kisebb kilátópontnál, és az autóból is sokszor vissza-visszanéztünk a völgyre. Végül felértünk a kanyon másik peremére, és ismét egy fennsíkon találtuk magunkat, ahonnan már újra az egyenes főúton folytathattuk tovább utunkat.

Az utolsó látnivalónk erre a napra Kerak vára volt, mely a keresztesek építészetének egyik legékesebb darabja. Kerak a keresztesek egyik legnagyobb és leghíresebb erődítménye, melyet a 12. században építettek, a keresztes hadjáratok idején. A keresztes lovagok fő célkitűzése volt a Szentföld visszaszerzése a muszlim araboktól és törököktől. Azért építették Kerak várát is a Damaszkusz, Egyiptom és Mekka közti kereskedelmi útvonal mentén, hogy felügyeljék a kereskedelmet, és uralják a területet. Kerak lett a Jordánon túli területek központja. A monumentális erődítményt egy magaslatra építették, és kettős várárokkal vették körbe, így gyakorlatilag megközelíthetetlenné vált. A vár a későbbi évszázadok során többször cserélt gazdát. Először Szaladin muszlim hadvezér foglalta el a várat, ami később mameluk kézre került, végül pedig a törökök vették birtokba, az Oszmán Birodalom idején. A vár hatalmas alapterülettel, tágas belső udvarokkal, sok toronnyal, szobával és raktárral rendelkezik, alapos körbejárása legalább 2 órát igényel. Ez az egyik legnagyobb vár, ahol valaha jártunk, érdemes megnézni.

AMMÁN, JORDÁNIA FŐVÁROSA

A körutazásunk első szakasza után átugrunk az utolsó állomásunkhoz, Ammánhoz, mivel ez a város is az ország északi részén található, és a történelmi Dekapolisz városaihoz tartozik, tehát földrajzi és történelmi szempontból is célszerű egy helyen bemutatni és összefűzni Madabával és az ország északi régiójával.

Miután bejártuk az egész országot, visszaérkeztünk Ammánba, és itt zártuk a körutunkat. Az utolsó 3 éjszakánkat töltöttük itt, tehát volt 2 teljes napunk a városra. Leadtuk a bérautónkat a reptéren, majd fogtunk egy taxit, amivel egyenesen a belvárosi szállásunkhoz mentünk, ami a 3 csillagos Beirut Hotel volt, központi elhelyezkedéssel, egy forgalmas főút mentén, reggelivel. A hotel környékén boltok és éttermek sorakoztak, a főbb látnivalóktól pedig gyalogos távolságra voltunk. Azt már tapasztalatból tudjuk, hogy egy városnézés esetén aranyat ér egy központi fekvésű szállás, ahonnan minden egy karnyújtásnyira van, hiszen egy nagyvárosban ezzel sok időt, energiát és pénzt lehet megtakarítani. Ez a szálloda pedig abszolút megfelelt eme kritériumoknak, maximálisan elégedettek voltunk mindennel, úgyhogy jó választás volt, és bátran ajánlom mindenkinek. Ammánban különösen érdemes jó fekvésű szálláshelyet választani, mert néhány szórványos buszjáraton kívül gyakorlatilag nincs tömegközlekedés. Nincs metró, vonat vagy villamos, ellenben rengeteg autó és taxi szaladgál a város utcáin, és még a helyiek is gyakran taxiznak, úgyhogy a külföldiek számára is jóformán ez az egyetlen használható és átlátható közlekedési mód. Mi gyalogosan fedeztük fel a látnivalókat, a reptér és a belváros között pedig taxival közlekedtünk.

Ammán a világ egyik legrégebbi, mindmáig folyamatosan lakott városa, ahol a kutatások szerint már az újkőkorszakban, vagyis i.e. 8000 körül éltek emberek. A Római Birodalom idején egyike volt a híres Dekapolisznak, vagyis annak a 10 városnak, melyet a birodalom keleti határvidéke mentén építettek. Korábban már tettem említést a Dekapolisz városairól, amikor az egyik nap 3 ilyen város romjait jártuk be. Dzseras, Umm Kajsz és Pella maradványai mellett így Ammán lett a negyedik Dekapolisz-tag, melyet felfedeztünk.

CITADELLA ÉS EGYÉB RÓMAI KORI ROMOK

Az első napunk reggelén a híres Citadellát vettük célba, ami Ammán legfőbb látnivalója. Akárcsak Róma, úgy Ammán is eredetileg hét dombra épült, így sok a lejtő és az emelkedő a városban, valamint rengeteg zegzugos, macskaköves és meredek utcából áll. A Citadella pedig a város legmagasabb pontján fekszik, így hiába volt hozzá közel a szállásunk, elfáradtunk, mire felmásztunk a hegytetőre. A Citadella alapos körbejárása kb. másfél-két órát vesz igénybe, a Jordan Pass felmutatásával ingyenes a belépés. Egykori templomok, szentélyek, mecsetek és paloták maradványai tekinthetők meg itt, melyek különböző történelmi korszakokból származnak, illetve egy kis múzeum is található a Citadella területén. A Citadella legjelentősebb romja és látnivalója a híres Herkules-templom, ami Marcus Aurelius római császár idejében épült. Ez az egyik legnagyobb római kori szentély, ami valaha épült, még romjaiban is látványos és monumentális.

Miután lesétáltunk a hegytetőről, megnéztük a városban található többi római kori romot és helyszínt. Egy forgalmas főút mellett található a Római Színház, melyet a 2. században építettek, és 6000 fő befogadására volt képes. Két oldalán egy-egy kis múzeum található, melyek a tradicionális jordán életet, népviseletet és népművészetet mutatják be. A színházba és a múzeumokba egyaránt érvényes a Jordan Pass. A színház előtti tér a híres Fórum, ami fontos nyilvános események és rendezvények színhelye volt a római időkben. A tér mellett található még egy kisebb színház, az Odeon, ami csak 500 férőhelyes volt. A belépés ingyenes. Jelenleg is tartanak benne színházi előadásokat szezonális jelleggel. Egy kicsit arrébb pedig szemügyre vehetünk még egy fontos római helyszínt: a Nümphaion maradványait. A Nümphaion egy forrás fölé emelt szentély vagy templom, ami körül pihenőhelyeket alakítottak ki. Az emberek kijártak ide hűsölni és fürdeni, tehát voltaképpen egy nyilvános fürdő és afféle szökőkút is volt egyben. Egy rövid, néhány perces sétával juthatunk el ide a színház előtti térről. A Nümphaion szabadon, ingyenesen látogatható.

Láthatjuk tehát, hogy Ammánban is fellelhetők az ókori görög és római kultúrára és városokra jellemző építészeti elemek. Kicsit olyan érzésünk volt, mintha Athénban járnánk. A történelmi kincsek, a lakóházak között megbújó romok és a zajos, forgalmas utcák, a pezsgő élet, valamint a mediterrán hangulat egyvelege rendkívüli módon emlékeztetett bennünket a görög fővárosra. A Citadella pedig szintén olyan volt, mint az athéni Akropolisz, bár az utóbbi helyszín templomai nyilván szebbek, nagyobbak, és sokkal jobb állapotban maradtak fenn, de mégis van az egésznek egyfajta hasonló jellege és hangulata.

A főbb látnivalók megtekintésével kora délutánra végeztünk, így a nap hátralevő részét laza sétálgatással, piacozással és vásárolgatással töltöttük. Ammán belvárosában egy kiterjedt és hagyományos arab bazár található, melyen belül témakörök és árucikkek szerint különülnek el az egyes szekciók, van például külön arany-, gyümölcs- vagy fűszerpiac. Sok teázó, kávézó és utcai étkezde is van errefelé, ahol olcsón lehet nagyon finomakat enni-inni, az étkezéseket tehát egyszerűen és jutányosan meg lehet oldani Ammán utcáin, ebben is hasonlított számunkra Athénra. Már az országjárás közben nagy kedvencünk lett a hagyományos, kardamommal ízesített arab kávé, lépten-nyomon azt ittunk, és a fővárosban sem volt belőle hiány. Emellett nagyon megszerettük a jordán konyhát és az autentikus arab ízvilágot is, így a jordániai körutunkat erősen meghatározták a kulináris élvezetek is, ami pedig általában nem jellemző ránk, mivel nem vagyunk nagy ínyencek, és nem igazán szoktunk belemerülni a helyi különlegességek kóstolgatásába.

EGY MECSET ÉS EGY MŰVÉSZETI KÖZPONT

A második és egyben utolsó teljes napunkon megnéztünk néhány további látnivalót a városban. Eredetileg 2 múzeumot terveztünk becserkészni, de mindkettő épp ezen a napon volt zárva, ami bennem csak előző este tudatosult, amikor megnéztem a neten a nyitvatartási idejüket, és megláttam, hogy minden múzeumban kedden van szünnap. Ez valahogy elkerülte a figyelmem a tervezésnél. Sebaj, tévedni emberi dolog, úgyhogy gyorsan túltettem magam rajta, és kerestem 2 másik látnivalót, amivel elüthetjük az időnket.

Elsőként az Abdullah király-mecsethez sétáltunk el, ami egy másik városrészben fekszik, egy domb tetején, kicsit messzebb a hotelünktől, így egy kiadós sétával jutottunk el hozzá. Ammánban sok kisebb-nagyobb mecset található, de ez az egyetlen, ahová beengedik a más vallású látogatókat is, sőt, olyannyira szívesen fogadják őket, hogy egy komplett látogatóközpont, ajándékbolt és egy kis múzeum is van a mecsetnél. A turisták csak a látogatóközponton keresztül tudnak bemenni a mecsetbe, tehát először végig kell sétálnunk az ajándékbolton és a múzeumon is, hogy végül bemehessünk a mecsetbe. A látogatóközpontban kapunk egy kis eligazítást, teával kínálnak, és adnak megfelelő ruházatot, amiben beléphetünk a mecsetbe. A mecset bejáratánál pedig le kell venni a cipőnket, ahogy minden mecsetnél. Az egész komplexumba 2 JOD a belépő, nem érvényes a Jordan Pass. A nyitvatartási idő változó, erről érdemes előre tájékozódni. Amikor éppen ima zajlik, nem lehet bemenni a mecsetbe, a pénteki ünnepi imanapon pedig egyáltalán nem látogatható. A hét többi napján általában reggel 8-tól 11-ig, és délután fél 1-től 2-ig szabad bemenni. A mecset nagy és tágas, de a beltere nem túl jelentős, inkább kívülről szép a jellegzetes kék kupolája miatt.

Miután megnéztük az egész komplexumot, visszasétáltunk a belvárosba, ahol útba ejtettünk egy kevésbé ismert látnivalót, a Darat Al Funun kulturális központot. A Darat Al Funun egy alapítvány, melyet a kortárs arab művészek támogatására hoztak létre. A központ épületében állandó és időszakos művészeti kiállításokat lehet megtekinteni, de rendszeresen tartanak itt különböző rendezvényeket és művészeti témájú foglalkozásokat is. Az épületet körülveszi egy tágas, hangulatos és növényekkel teli, teraszos kert, ahol hosszasan lehet barangolni, és ami egy csendes és romantikus oázis a város forgatagában. A kertben is láthatunk kiállított szobrokat és egyéb művészeti alkotásokat, illetve egy bizánci templom romjait is megnézhetjük itt, mely a feltételezések szerint a 6. századból származik. A központba ingyenes a belépés. Szép és izgalmas helyszín, nem bántuk meg, hogy betévedtünk ide.

Én az alapos felfedezés híve vagyok, ezért a városnézéseket illetően nem szeretem az egynapos villámkiruccanásokat, mert véleményem szerint egy nagyvárost nem lehet bejárni egyetlen nap alatt. El kell azonban ismernem, hogy vannak kivételek, és tényleg léteznek tipikus egynapos városok. Ammán például pontosan ilyen, vagyis a legfontosabb látnivalókat akár egyetlen tartalmas nap alatt is vígan körbe lehet járni. Ez a város nem tartogat olyan nagyszabású nevezetességeket, melyekre érdemes lenne több napot szánni, ezért nem is tartozik a világ a legszebb, leghíresebb fővárosai közé. Tökéletes egynapos program, de nem kínál többet. Mi két napra osztottuk el a látnivalókat, így nagyon lazán néztünk meg mindent, és a második nap végén már szinte unatkoztunk is egy kicsit. Mindazonáltal nem bántuk meg, hogy 3 éjszakát töltöttünk a városban, mert nagyon tetszett a város hangulata. Több aspektusában Athénra emlékeztetett minket, ahol szintén 3 éjszakát töltöttünk, és az a néhány nap nyilván sokkal tartalmasabb volt, hiszen Athén nagyságrendekkel több látnivalóval rendelkezik, de Ammánban is jó volt eltölteni ennyi időt, így legalább tényleg nagyon kényelmesen járhattuk körbe a várost. Kifejezetten jól éreztük magunkat Ammánban, élveztük a város utcáin való barangolást, a piacozást, a finom ételeket, italokat és a vendégszeretetet.

A jordániai blogbejegyzés-sorozat összes része: