Gondolatok utazásról, álmokról, életről egy világjárvány idején

2020.04.12

Ameddig a szemünk ellát, üres az autópálya. A személyautó-forgalom szinte teljesen eltűnt, kamion is sokkal kevesebb van. A parkolók kiürültek, a hangulat mindenhol teljesen nyugodt. Mi ilyenkor is úton vagyunk, kamionnal. A munkavégzés szempontjából kifejezetten kedvező ez a nyugodt légkör, hiszen gördülékenyebben és stresszmentesebben tudunk haladni a gyér forgalomban. A felszínen minden olyan békés, de eléggé nyomasztó érzés belegondolni, hogy mi zajlik a felszín alatt.

Az áruszállítás egyik speciális ágazatában, a reptéri árufuvarozásban dolgozunk. Gyakran megfordulunk többek közt a párizsi CDG reptér cargo zónájában is. A minap késő este indultunk rakodni a reptérre. Máskor leszállni készülő repülők tucatjainak lámpái pettyezik az égboltot a reptér körül. A lég- és fényszennyezés miatt nem látni a csillagokat a város felett. Ezúttal csillagok százai ragyogtak a gyönyörű, tiszta égbolton, a hold is erőteljesen sütött. Az autópályán csend honolt, szinte harapni lehetett a friss levegőt és a nyugalmat. Egyedül az Eiffel-torony fényei hasítottak magányosan és méltóságteljesen a horizonton. A reptéren szívfacsaró volt az egymás mellé felsorakoztatott, parkoló repülők látványa, melyek kényszerpihenőn vannak. A kifutópálya felett, ahol máskor az utasszállítók készülődnek a landoláshoz, most egy katonai vadászgép suhant el, megtörve a világvárosból lett szellemvárosra nehezedő csendet. Furcsa, szürreális, már-már kissé apokaliptikus érzés lett úrrá rajtunk...

A világ háborúban áll egy eddig ismeretlen vírussal. Egy vírussal, amely a természet válasza és jogos büntetése lehet az őt ért támadások, pusztítás és kiszipolyozás miatt. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy ez a vírus egy laboratóriumban előállított, biológiai fegyver, mellyel a világot irányító nagyhatalmak bravúrosan előidéztek egy háborús helyzetet és gazdasági összeomlást, mindezt egyetlen puskalövés nélkül. Végtére is voltak olyanok, akik megjósolták, hogy ilyen lesz a harmadik világháború. Hogy mi a teljes igazság, azt mi, egyszerű emberek valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de annyi bizonyos, hogy óvatosságra intő időket élünk, és mindnyájan történelmi pillanatok tanúi lehetünk.

A karantén szó az olasz quaranta giorni kifejezésből származik, melynek jelentése: negyven nap. A 15. századi pestisjárvány idején ennyi ideig kellett vesztegelniük a kikötőben a Velencébe érkező kereskedőhajóknak, mielőtt bemehettek a városba. A sors furcsa fintora, hogy 600 évvel később is épp Itália lett egy 21. századi pandémia európai epicentruma, és szintén Olaszország kapcsán kerül legtöbbször említésre az a bizonyos karantén, hiszen a koronavírus miatt Európán belül elsőként Olaszországban vezettek be országos karantént, amire nem volt példa egy demokratikus országban a II. világháború befejezése óta. Olyan események részesei vagyunk, melyeket a 21. század embere még nem tapasztalhatott. Sok mindenre megtanít, és elgondolkodtat bennünket ez a krízishelyzet.

"A különbség azok között, akik varázslatos, és akik földhöz ragadt életet élnek, nem a körülményeikben keresendő, hanem a hozzáállásukban. A hozzáállás az emberi elme festőecsetje, amivel színessé tesszük az életünket. Olyan színt választunk, amilyet csak akarunk."

HOGYAN LÁTJUK A HELYZETET A KAMIONBÓL?

Sokan kérdezik tőlünk, hogy mi mindent tapasztalunk Európában kamionos szemmel ebben az időszakban. Nos, mi ugyanúgy dolgozunk, mint eddig, tehát a szokványos életvitelünkben nincsenek számottevő változások, ugyanakkor minket is érintenek egyes óvintézkedések. A határokon, fizetőkapuknál és egyéb közlekedési csomópontoknál a rendőrök sávszűkítésekkel terelik össze a forgalmat, és ellenőriznek minden járművet. A kamionokat elvileg akadálytalanul átengedik mindenhol, de az ellenőrzések miatt sok helyen feltorlódik a kocsisor, így megesik, hogy órákig kell várakoznunk, mire átjutunk egy-egy határon. Ha megyünk rakodni egy céghez vagy egy reptérre, előfordul, hogy a portán való bejelentkezéskor már nyomják is a fejünkhöz a lázmérőt, illetve alá kell írnunk egy nyilatkozatot az egészségi állapotunkról. Vannak cégek, ahová csak maszkban léphetünk be. Természetesen mi is próbáljuk védeni magunkat, amennyire csak tudjuk. Szedünk vitaminokat, gyakran fertőtlenítjük a kezünket, áttöröljük nedves törlőkendővel a kormányt, a műszerfalat, fogantyúkat, kapcsolókat és minden olyasmit, amihez sokszor hozzányúlunk. Nyilván a két négyzetméteres fülkében, ahol nincs mosógép, és nem folyik csapból a víz, nem tudjuk egyből kimosni a ruháinkat, és nincs lehetőségünk 100 százalékosan betartani minden higiéniai előírást, de megteszünk mindent, amit a körülmények függvényében meg tudunk tenni. Ha kiszállunk valahol, tartjuk a legalább 2 méteres távolságot mindenkivel, bár e tekintetben könnyű dolgunk van, hiszen a nap nagy részét a fülkében, vezetéssel töltjük, megállni pedig a kietlen autópályás pihenőhelyeken szoktunk, így nem igazán találkozunk annyi emberrel, és eleve nem járunk olyan zsúfolt helyeken, mint a legtöbb városi ember egy átlagos hétköznapon. 

Eleinte, amikor napról napra vezették be az egyre szigorúbb intézkedéseket, nagyon idegőrlő volt a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság; nem tudtuk, mire ébredünk reggel, és mi vár ránk az úton: lezárják-e azt a területet, ahol éppen vagyunk, átengednek-e a határon, karanténba kerülünk-e. Mostanra picit rendeződtek a körülmények, beállt ez az újfajta rendszer, stagnál a pánikkeltés, így most már viszonylag nyugodtan tudunk dolgozni. Mindannyiunk közös érdeke az áruszállítás akadálytalan áramlása, és hogy mindig legyen elég árucikk a boltok polcain, legyen étel odahaza az asztalon. Vannak napok, amikor legszívesebben mi is inkább otthon lennénk, ahol nem merülhet fel annyiféle váratlan akadály, máskor viszont hálásak vagyunk azért, hogy egyáltalán dolgozhatunk, hiszen sokan mások megélhetési gondokkal küzdenek.

MI LESZ AZ UTAZÁSSAL?

Február végén még önfeledten utaztunk a finnországi Lappföldre - álmunkban sem gondoltuk volna, hogy hosszú időre ez volt az utolsó utazásunk. Akkoriban még csak az első híradások érkeztek arról, hogy Európában is megjelent a koronavírus, de nem volt pánik, és nem voltak korlátozások. Röviddel azután, hogy hazaérkeztünk, rohamosan elkezdett változni a helyzet, és a mi kis kényelmes, biztonságos világunk egyszerűen megszűnt létezni. A lappföldi kiruccanásunk esetében jó volt az időzítés; ha néhány héttel későbbre tervezzük, alighanem az is meghiúsul. Most a fél világ azt találgatja, hogy mikor tér vissza az élet a normális kerékvágásba, és mikor utazhatunk újra. Optimistább és pesszimistább becslésekből sincs hiány, de hogy mi fog történni valójában, arra majd az idő ad választ.

Először csak egy kisebb, márciusra ütemezett kiruccanást kellett lemondanunk, de, sajnos, most már úgy tűnik, hogy néhány további kisebb-nagyobb tervünket is kénytelenek vagyunk törölni. Ahhoz képest, hogy mennyire szeretünk utazni és tervezgetni, meglepően könnyen vettük ezt az akadályt. A kezdeti bosszankodást hamar felváltotta a megértés, a nyugalom, a józan belátás és a csendes elfogadás. Most mindnyájunkat türelemre, kitartásra, alázatra és megfontolt, észszerű gondolkodásra int ez a vírushelyzet. Engem már egyébként is megtanított az élet türelmesen és fegyelmezetten várakozni; pontosan tudom, hogy semmi nem jön létre magától vagy egyik napról a másikra. Mindenért dolgozni, küzdeni kell. A nagy álmok megvalósításának lehetőségét is meg kell teremteni, elő kell készíteni, ki kell dolgozni. Mindeközben pedig fontos megőriznünk a hitünket, a humorunkat és a pozitív hozzáállásunkat, hiszen ezek a dolgok csodákra képesek, és sok nehézségen átsegítenek.

"Tanulj meg vágyakozni azután, ami a tiéd... Légy hálás azért, amid van, és meglátod, így még többet kapsz majd az élettől. De ha mindig arra gondolsz, hogy mid nincs, akkor soha nem kapsz eleget."

MERRE TOVÁBB?

Minden jóban van valami rossz, és minden rosszban van valami jó - ez az élet egyik nagy alapigazsága. A körülmények sosem lesznek maradéktalanul tökéletesek, de minden csak nézőpont kérdése. A pohár mindig csak félig van, de hogy félig üresnek vagy félig telinek látjuk, az csakis rajtunk múlik. A mostani élethelyzetre különösen igaz mindez. A hozzáállásunkon múlik, hogyan tekintünk rá. Sok mindenről le kell mondanunk, és áldozatokat kell hoznunk, de cserébe kaptunk, nyertünk is más dolgokat.

A szabadidőnket mi is másképp töltjük, mint eddig. Az otthon töltött napjaink általában be vannak táblázva különböző teendőkkel, elintéznivalókkal, házimunkával, családlátogatásokkal, baráti találkozókkal - ilyenkor pótoljuk egy afféle sűrített verzióban mindazt, ami a kamionban töltött, hosszú hetek alatt kimarad az életünkből. Amire másnak ott az egész hónap, arra nekünk egy hetünk van havonta. Most ez a mi életünkben is megváltozott. Lemorzsolódnak a kevésbé fontos teendők, és csak a halaszthatatlan ügyekre koncentrálunk. Nem kell folyton ide-oda szaladgálni, kint lófrálni, ezerrel pörögni. A családtagjainkkal nem tudunk találkozni, de annak örülünk, hogy legalább mi ketten együtt vagyunk, hiszen ez a legfontosabb. Erőt merítünk egymásból. Reggelente ráérősen kávézgatunk, délben együtt főzőcskézünk, esténként megnézünk egy-egy filmet. Kibontunk egy üveg finom bort, romantikázunk. Nagyokat alszunk, teszünk-veszünk a lakásban, rendet raktunk még a gardrób legfelső polcán is, amit pedig létra nélkül egyikünk sem ér el, így évek óta nem nyúltunk hozzá. Elfeledett kincsekre bukkantunk. :) Egyszóval lehetőséget kaptunk arra, hogy egy egyszerűbb, nyugodtabb, letisztultabb életet éljünk, és valóban kipihenjük magunkat, amikor otthon vagyunk. Mi ezt egyáltalán nem bánjuk. Így is lehet élni, és ez nem feltétlenül rossz dolog! A bezártság nyilván nem egy ideális életforma, de a másik véglet, az örökös rohanás sem egészséges. 

Most van idő a befelé fordulásra, önismeretre, tanulásra, önfejlesztésre. Megélhetjük az élet apró örömeit, melyek mindig ott voltak előttünk, de nem figyeltünk rájuk eléggé. Sokan elveszítik az állásukat, vagy bezárják a vállalkozásukat, ezért újra kell gondolniuk az egész életüket. Ez viszont egy jó lehetőség is arra, hogy belefogjunk valami egészen másba. Kipróbálhatunk olyan dolgokat, amelyeket évekig halogattunk az időhiány miatt. Szabadjára engedhetjük a fantáziánkat, kreativitásunkat, és ebből nagyszerű dolgok jöhetnek létre. Csak saját magunkon múlik, hogy belesüppedünk-e az önsajnálatba, vagy inkább megpróbáljuk hasznosan tölteni az időnket. Becsüljük meg mindazt, ami a legdrágább ajándék az életben: az egészséget, az időt, a biztonságot, a szeretteinket. Titkon azt remélem, mindenkiben megmarad az önmérséklet, az óvatosság és ez a nyugodtabb életstílus a járvány lecsengése után is.

Változik a világ, és változunk benne mi is. Más lett az életünk, mások lettek a prioritások. Háttérbe szorítjuk az egyéni, önző érdekeinket, és megtanulunk összefogni, közösségi szinten gondolkodni. Átértékeljük az életünket. Tudatosítjuk, hogy mi az igazán fontos, és mi kevésbé az. Rájövünk, hogy sok mindenért hálásak lehetünk. Felértékelődnek az eddig szerzett élmények, melyekből töltekezhetünk ezekben az ínséges időkben. Ha pedig eljön a pillanat, amikor majd ténylegesen újra utazhatunk, még jobban fogjuk értékelni az átélt kalandokat. Talán már soha nem lesz minden ugyanolyan, mint azelőtt volt - de nem is kell olyannak lennie! Lehetne sokkal jobb is, mint az a romlott, őrült, pazarló és túlpörgött világ, melyben eddig éltünk. Most kaptunk egy esélyt az univerzumtól, hogy változtassunk, mérlegeljünk, cselekedjünk, létrehozzunk valami újat. Kaptunk egy tiszta lapot. Használjuk ki! Legyen ez most a hála, a tanulás, a belső utazás, a megtisztulás, az új tervek időszaka.

Mi a férjemmel nagyon pozitív gondolkodású emberek vagyunk. Mindig észrevesszük a hétköznapi szépségeket, örömöket, és ebben a helyzetben is tudatosan törekszünk rá, hogy ne csak túléljük, hanem megéljük a napokat, pillanatokat. Továbbra is igyekszünk tartalmas, kiegyensúlyozott, boldog életet élni. Szeretünk egymással nagyokat beszélgetni, elmélkedni a világ dolgairól, tudatosan építeni az életünket, meghatározni a céljainkat, álmokat és terveket szövögetni. Most sincs ez másként; maximálisan hiszünk és bízunk abban, hogy ez a helyzet hamarosan véget ér, és az élet, mint egy lassú folyó, visszatér a saját, megszokott medrébe. Legyen bármilyen hosszú és hideg az éjszaka, egyszer újra felvirrad a hajnal, és a felkelő nap sugarai átmelegítik, beragyogják, és új álmokkal töltik meg mindannyiunk életét.

"Az éjszaka elmúlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit." (Róma 13,12)