Uganda – 2 hetes szafaritúra Afrika gyöngyszemében I.

Amióta az eszemet tudom, rajongok a természetért és az állatokért, gyerekkoromban az afrikai szavannákat bemutató természetfilmek voltak a kedvenceim. Amióta elkezdtünk utazni, életem egyik legnagyobb álma volt egy afrikai szafari. Amióta megvettük az első tükörreflexes fényképezőgépünket, arra vágytam, hogy az afrikai szavannákon, egy szafaris terepjáróból kikönyökölve fotózzam az állatokat. 2023-ban úgy döntöttünk, hogy valóra váltjuk ezt a nagy álmunkat is, és szeptemberben elutaztunk a kelet-afrikai Ugandába, az igazi Fekete-Afrika szívébe, hogy részt vegyünk egy 2 hetes szafaritúrán, melynek során összesen 2285 km-t tettünk meg az ország nyugati és középső részein egy szafaris terepjáróval és a privát túravezetőnkkel. Mérhetetlenül hálásak vagyunk, hogy a nagy álom valóra vált, és elmondhatatlanul élveztük minden pillanatát

ENTEBBE

Az Egyptair járatával, egy kairói átszállással érkeztünk meg Entebbe városába, ahol az első napunkat és éjszakánkat töltöttük. Egy teljesen korrekt, városi hotelben (K Hotel) szálltunk meg, szinte közvetlenül a Viktória-tó partján. Entebbe és Uganda ugyanis a Viktória-tó partján terül el, ami az afrikai kontinens legnagyobb területű tava. Az itt töltött napunk során sétáltunk egyet a tóparton, és megnéztünk egy botanikus kertet, ahol a különböző növények mellett szabadon élő majmokkal és madarakkal találkoztunk. Entebbe és a főváros, Kampala közelében pedig még egy földrajzi érdekesség található: az Egyenlítő. A világon 13 olyan ország van, melyen keresztülhalad az Egyenlítő, de mindössze néhány helyen van lehetőség arra, hogy ténylegesen átlépjük a nevezetes vonalat. Az egyik ilyen hely Ugandában van, ugyanis itt az Egyenlítő egy főutat is keresztez, ami Kampala közelében található. Jártunk már egyenlítői országokban (Kolumbia, Brazília), és többször átrepültünk az Egyenlítő felett, de most először nyílt lehetőségünk arra, hogy egyik lábunkkal a déli, a másikkal pedig az északi féltekén álljunk.

GYALOGOS SZAFARI ORRSZARVÚAKKAL

Másnap reggel megkezdtük a 2 hetes körutazásunkat a helyi túravezetőnkkel, az első megállónk pedig máris egy nagyon különleges és izgalmas hely volt. Ez a Ziwa Rhino Sanctuary nevű rezervátum, ahol szélesszájú orrszarvúak élnek szabadon, akiket egy gyalogos szafari során lehet megtekinteni, fegyveres vadőrök kíséretében. Az orrszarvú a legendás 5 afrikai nagyvad, vagyis a Big Five (oroszlán, leopárd, elefánt, orrszarvú, kafferbivaly) egyike. A szélesszájú orrszarvút a fűfélék legelésére alkalmas, széles szája miatt nevezték el a dél-afrikai telepesek "wide rhino"-nak, melyet az angol telepesek félreértettek, és "white rhino"-ként vették át a megnevezést, így egy nyelvi tévedés miatt hívják angolul fehér orrszarvúnak. Az ugandai vadonban az orvvadászat miatt kihalt ez a faj, 1993-ban lőtték ki az utolsó példányt. Ezt a rezervátumot 2005-ben hozták létre azzal a céllal, hogy az orrszarvút visszatelepítsék Ugandába. Kenyából és egy amerikai állatkertből hoztak ide összesen 6 példányt, hogy természetes körülmények között szaporodjanak. Ma már több, mint 30 orrszarvú él itt, akikre napi 24 órában fegyveres vadőrök vigyáznak, és fontos bevételt jelent számukra a turizmus. A rezervátumban tett látogatásunk elején kaptunk egy kis gyorstalpalót, hogy miként kell viselkedni az orrszarvúak társaságában, és mit tegyünk, ha netán megindul felénk az egyikük. Az orrszarvú az elefánt után a második legnagyobb szárazföldi állat, egy kifejlett hím akár 3 tonnát is nyomhat, tehát egy ilyen gyalogos szafari cseppet sem veszélytelen. Az eligazítás után egy rövidebb bozóttúra következett, majd megérkeztünk arra a tisztásra, ahol több orrszarvúcsalád pihent épp a fák árnyékában. 6-8 méteres távolságból figyelhettük őket nagyjából egy órán keresztül. Elképesztő élmény volt rácsok nélkül, szabadon együtt lenni ezekkel a csodás teremtményekkel és közelről megfigyelni őket.

NÍLUS ÉS A MURCHISON FALLS NEMZETI PARK

Innen a Murchison Falls Nemzeti Park felé vettük az irányt, ami az ugandai körutazásunk első nagyobb állomáshelye volt. Ez a legnagyobb és legrégebben alapított park Uganda 10 nemzeti parkja közül. 2 éjszakát töltöttünk egy, a nemzeti park mélyén fekvő lodge-ban, vagyis egy olyan szálláson, amely hangulatos és autentikus bungalókból áll (Pakuba Safari Lodge), s innen indultunk naponta többször vadlesre és különböző kirándulásokra a helyi túravezetőnkkel.

Már az első vadles ütősen indult. Miután kora hajnalban elindultunk, rögtön megláttunk egy elefántcsordát, akik békésen és méltóságteljesen bandukoltak a napfelkeltében. Később újra találkoztunk ugyanazzal a családdal, akik ráadásul át is keltek előttünk az úton. Kisvártatva néhány zsiráf is tiszteletét tette. Az utak mentén kafferbivalyok legelésztek, varacskos disznók túrták a földet, de szép számmal láttunk antilopféléket is: vörös tehénantilopot, gyűrűsfarkú víziantilopot és ugandai kobot, ami Uganda egyik címerállata és nemzeti szimbóluma. A fő attrakciót ezen a napon egy nőstényoroszlán jelentette, később pedig két leopárdot is láttunk messziről, akik egy faágon pihengettek, de róluk ekkor még nem tudtunk közeli felvételeket készíteni. Lényegében már ezen a napon sikerült meglátni a Big Five összes többi tagját is – a vadonban, a természetes élőhelyükön, ahová teremtette őket az Úr; ahol otthon vannak; ahol szabadok és boldogok. Ez felbecsülhetetlen élmény.

A Murchison Falls Nemzeti Park Uganda északnyugati részén, a Nílus mentén terül el, nevét pedig a folyón található Murchison-vízesésről kapta, ami Uganda egyik legszebb természeti látnivalója. A Viktória-tóból eredő Nílus ezen szakaszát Viktória-Nílusnak nevezik, amely elementáris erővel tör át egy 7 méter széles és 43 méter mély szurdokon, majd békésen folytatja útját az Albert-tó felé, ahonnan már Albert-Nílusnak hívják. Meglátogattuk a szurdok és a vízesés tetejét, ami a folyamatosan feltörő vízpermet miatt felért egy kiadós zuhannyal, később pedig egy nílusi hajókirándulás során közelítettük meg a vízesés alját, amennyire ez lehetséges a tajtékzó víztömeg miatt. A Nílus a világ leghosszabb folyója. Közép-Afrikából indulva, 6853 kilométeren és 11 afrikai országon keresztül kanyarog felfelé. A Viktória-tóból eredő Fehér-Nílus Szudán területén egyesül az Etiópiából eredő Kék-Nílussal, megalkotva a végső nílusi folyamot, ami Egyiptom északi részén létrehozza szerteágazó torkolatvidékét, és végül beleömlik a Földközi-tengerbe. Néhány éve, amikor Egyiptomot utaztuk körbe, volt szerencsénk látni a Nílus több szakaszát: felukkáztunk rajta Kairóban, autóztunk a partján Luxorban, motorcsónakkal vittek be minket Philae szigetére Asszuán mellett, megnéztük a híres Asszuán-gátat, valamint a gát által felduzzasztott Nasszer-tavat Abu Szimbelben. Most pedig fantasztikus élmény volt felfedezni a Nílus egy másik részét, méghozzá abban az országban, ami a Nílus forrása, és ahol egy teljesen más természeti környezet veszi körül a folyót. Ugandában a sivatag helyett szavannák és misztikus mocsárvidékek szegélyezik a Nílust, ahol páratlanul gazdag az élővilág: nílusi krokodilok és vízilovak mellett haladunk el, miközben láthatjuk a folyópartra éppen lecammogó elefántokat, zsiráfokat és antilopféléket, valamint megfigyelhetjük a vidék rendkívül gazdag madárvilágát is.

CSIMPÁNZLES, KIBALE NEMZETI PARK

Az ugandai körutazásunk második nagyobb állomáshelye a Kibale Nemzeti Park volt, ahol a szavannákat felváltotta a trópusi esőerdő. Egy csodás lombkorona-bungalóban (Turaco Treetops) szálltunk meg a trópusi esőerdő mélyén, melynek falain festmények helyett hatalmas ablakok voltak, amiken keresztül az esőerdő festői látványában gyönyörködhettünk, a teraszunk alatt pedig páviánok majszolták az erdei gyümölcsöket. Kifinomult, ízléses és nagyon hangulatos volt ez a szállás is, ahol szintén 2 éjszakát töltöttünk.

Ezt a vidéket a főemlősök fővárosának tartják Afrikában, ugyanis számos majomfaj honos itt, köztük az egyik emberszabású majom, az emberi faj legközelebbi rokona: a csimpánz. Jelenleg Afrika 21 országában élnek csimpánzok, de turisztikai célú csimpánztúrára mindössze 3 ország, Uganda, Ruanda és Tanzánia több nemzeti parkjában van lehetőség. Korlátozott számban engednek turistákat a csimpánzok élőhelyére, így a napi limit miatt hónapokra előre le kell foglalni a csimpánztúrát és kifizetni a borsos árú engedélyt, ami külföldi turisták számára jelenleg 200 USD. Ezt helyi irodákon keresztül lehet elintézni, és mindenképp szervezett túrához kell csatlakozni. A kora reggeli regisztrációt és a rövid eligazítást követően 4-5 fős csoportokba osztottak minket, majd egy fegyveres vadőr kíséretében indultunk el a túrára. Egy rövidebb dzsungeltúra után megláttunk néhány csimpánzt, amint fügét falatoztak egy hatalmas fügefa lombkoronájában. A csimpánzok az idejük nagy részét a fákon töltik, de ha aktívak, akkor lejönnek a talajszintre, és mászkálnak a sűrű aljnövényzetben. Ezen a reggelen, nagy szerencsénkre aktívak voltak, és kisvártatva az orrunk előtt is elmasírozott egy csimpánz. Ezután megérkeztünk egy tisztásra, ahol az alfahímmel együtt több csimpánz tartózkodott épp. Egy órán át figyelhettük a természetes viselkedésüket mindössze néhány méteres távolságból. Lenyűgöző élmény volt így megfigyelni őket, az pedig végképp libabőrös pillanat volt, amikor az egyikük ásítás közben ugyanúgy a szája elé tette a kezét, ahogy mi szoktuk. A génállományuk 98%-a megegyezik a miénkkel, a hasonlóság valóban döbbenetes, de a közeli genetikai rokonság veszélyeket is hordoz magában, ugyanis bármilyen betegséget elkaphatnak tőlünk, ezért legalább 8 méteres távolságot kellett tőlük tartanunk, és a jelenlétükben maszkot viseltünk.

Miután a csimpánzok megunták a társaságunkat, és nagy rikoltozással faképnél hagytak minket, mi is visszaindultunk a túra kiindulópontjához, ami közben egy extra kalandban is részünk volt. A vadőrünk hirtelen ideges lett, és felszólított minket, hogy maradjunk szorosan mögötte, majd közölte, hogy erdei elefántok vannak a közelben. A vadőröknél épp az elefántveszély miatt van fegyver, és szükség esetén figyelmeztető lövéssel riasztják el őket. Először nem is vettük annyira komolyan a helyzetet, de amikor az őr csőre töltötte a fegyverét, és felkiáltott, hogy fussunk utána, akkor már érzékeltük a helyzet komolyságát. Az elefánt a legnagyobb szárazföldi állat. Nekik mi hangyák vagyunk. Ha felkapják a vizet, egy terepjárót is felborítanak és összetaposnak. Ha véletlenül a vonulási útjukba kerülünk, és felbosszantjuk őket, akkor az végzetes is lehet. Épp kiértünk az erdőn áthaladó földútra, és pont velünk szemben, az erdő másik oldalán, a fák között megláttuk az elefántokat. Az egyik a hatalmas agyaraival pont velem szemben volt, kb. 8-10 méteres távolságra tőlünk. Több se kellett, rögtön futásnak eredtünk, életünk leggyorsabb sprintjét produkálva. A vadőrünk olyan hősiesen védett minket, hogy mindenkit lehagyva, fejvesztve menekült, még az adóvevőjét is elejtette. Jozsónak volt annyi lélekjelenléte, hogy felszedte a sárból, és később visszaadta neki. Az extra izgalmak után egy szép oklevelet is kaptunk a csimpánztúráról. Kalandfilmbe illő nap volt, imádtuk minden pillanatát.

KÖZÖSSÉGI SÉTA, KÁVÉKÉSZÍTÉS ÉS KOSÁRFONÁS

Volt még egy érdekes programunk a Kibale Nemzeti Parkban töltött napjaink során, mégpedig a Bigodi Community Walk nevű közösségi séta, ami néhány helyi fiatal szuper kezdeményezése, melynek során betekintést nyerhetünk a helyiek életébe és az általuk végzett tevékenységekbe. A közösségi séta több részből állt. Az első részben egy botanikus kertben tettünk egy sétát, ahol a fiúk beavattak minket a helyi növények praktikus és gyógyászati célú felhasználásába, miközben szabadon élő majmokat és madarakat is megfigyelhettünk. Ezután elvittek minket a közeli faluba, ahol választhattunk, hogy a helyiek által űzött mesterségek közül melyik tradicionális tevékenységet akarjuk jobban megismerni, s így abba a kunyhóba vittek minket, ahol az adott foglalkozást interaktív módon bemutatták nekünk.

Mivel Uganda legfőbb exportcikke a kávé, és nagy kávérajongók vagyunk, ezért az egyik tevékenység, amire nagyon kíváncsiak voltunk, a kávékészítés. Korábban Kolumbiában jártunk egy izgalmas kávétúrán, ahol a folyamatok nagy része már gépesítve van, de itt egész más módon zajlik a kávétermelés. Ugandában mindmáig hagyományos módon, teljesen manuálisan készítik a kávét. Miután leszüretelik és kiszárítják az érett kávébabokat, egy fából készült mozsár és törőfa segítségével feltörik őket, majd eltávolítják a héjakat, így csak a megtisztított kávészemek maradnak a rostán. Ezután következik a pörkölés, ami után újra feltörik és egy szitán többször átszűrik a kávészemeket, így születik meg a zamatos, finomra őrölt kávé. A folyamatban mi is részt vettünk, végül pedig megkóstolhattuk az általunk pörkölt és őrölt kávét, ami isteni finom volt. Az egész folyamat olyan volt, mintha egy néprajzi kiállítást néztünk volna, hogy milyen volt az élet 200 évvel ezelőtt, csakhogy ez itt nem skanzen, hanem a valóság. Itt így készül minden egyes csomag kávé, amit mi leveszünk a szupermarketek polcairól. Különleges és kissé szürreális élmény volt ezt így látni, megtapasztalni és kipróbálni. A másik mesterség, amibe belekóstolhattunk, a kosárfonás volt. A helyi asszonyok teljesen organikus alapanyagokból, növények száraiból fonnak kosarat, alátéteket, tálakat, táskákat, amiket aztán a hétvégi piacon eladnak. Az útmutatásukkal mi magunk is megfonhattunk egy terméket, végül pedig vettünk tőlük egy gyönyörű tálat, ami az ugandai zászló színeit tartalmazza. Imádjuk az ilyen egyedi, kézműves termékeket, melyekkel ráadásul támogathatjuk a helyi közösségeket. Minden utazásról hozunk haza egy-egy ilyen különleges szuvenírt.

BIG FIVE, QUEEN ELIZABETH NEMZETI PARK

Miután magunk mögött hagytuk a trópusi esőerdőt, visszatértünk az afrikai szavannák elbűvölő világába. Új és izgalmas élmények vártak ránk Uganda 2. legnagyobb és leglátogatottabb nemzeti parkjában, a Queen Elizabeth Nemzeti Parkban, ahol összesen 3 éjszakát töltöttünk 2 különböző helyen, így alaposan bejárhattuk a nemzeti park északi és déli részét egyaránt. A nemzeti park északi részén 2 éjszakát töltöttünk a Kasenyi Safari Camp nevű helyen, ahol egy hatalmas és gyönyörű szafarisátorban aludtunk, a szavanna közepén. Sötétedés után fegyveres vadőrök kísértek vissza a sátrunkhoz a környéken előforduló vadállatok miatt, az éjszaka közepén pedig hiénák vonyítását hallgattuk az ágyunkból. Igazi afrikai stílus és autentikus hangulat jellemezte ezt a helyet, ami az egyik személyes kedvencünk lett, ugyanis megtestesítette számunkra azt az igazi, filmbe illő, szafaris élményt, amire mindig is vágytunk. A nemzeti park déli részén, az ún. Ishasha-szektorban pedig további egy éjszakát töltöttünk, ahol az Enjojo Lodge-ban szálltunk meg. Itt egy szerényebb szafarisátor volt a hajlékunk, melynek tetején egész éjjel majmok ugráltak, és mivel kerítések itt sem voltak, szintén fegyveres vadőrök kísérgettek minket, miután leszállt az éj. A környezet egyébként itt is fantasztikus volt, a szállás az erdő közepén, egy természetes tó partján helyezkedett el, ahol kellemes sétákat tettünk.

A Queen Elizabeth Nemzeti Parkot eredetileg Kazinga Nemzeti Parknak hívták a parkon belül található Kazinga-csatorna miatt, de Erzsébet királynő látogatása után átnevezték, így lett belőle Queen Elizabeth Nemzeti Park. A 43 km hosszú, természetes kialakulású és gazdag élővilágú Kazinga-csatorna két tavat köt össze. Nagy számban élnek itt többek közt vízilovak és nílusi krokodilok, így egy csónaktúra a csatornán számos izgalmas pillanatot tartogat, a nemzeti park szavannáin való szafarizás pedig szintén csodálatos élményekkel ajándékoz meg, hiszen itt is láthatjuk a klasszikus afrikai nagyvadakat, és minden esélyünk megvan a Big Five tagjaival való találkozásra is. A már megszokottá váló elefántcsordák, kafferbivalyok és különböző antilopfélék mellett sikerült látnunk többször és közelebbről oroszlánokat és leopárdokat, az egyik legemlékezetesebb pillanat pedig az volt, amikor kora reggel közvetlenül az út mellett megpillantottunk egy hiénát, amint mohón falatozik az éppen elejtett zsákmányából. Annyira döbbenetes látvány volt, hogy először fel sem fogtam, mit látok. El kellett telnie néhány másodpercnek, mire meg tudtam szólalni, hogy álljunk meg, és tolassunk vissza, mert ott van egy hiéna. Csöpögött a vér a maszatos szájáról, miközben erőteljes harapásokkal tépte szét a szerencsétlenül járt antilopot. A csontok és húscafatok roppanása betöltötte a szavannát. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyesmit fogunk látni és átélni testközelből. Egy természetfilm képkockái elevenedtek meg előttünk. Elképesztő és hátborzongatóan izgalmas jelenet volt.

Az Ishasha-szektorban való szafarizás közben pedig megláthattuk a fán élő oroszlánokat is, akikről ez a régió nevezetes. Alapjában véve minden oroszlán tud fára mászni, de ők általában a talajszinten élnek, Ishasha környékén azonban megtalálható az oroszlánok egyik olyan alfaja, akik a fákon való henyéléssel töltik az idejük nagy részét, méghozzá naponta 18-20 órát. Ishasha egyébként egy határátkelőpont is a Kongói Demokratikus Köztársaság felé, így a nemzeti park ezen részén mindössze néhány kilométerre voltunk Kongótól.

Itt történt továbbá a második és szerencsére az utolsó incidensünk az elefántokkal. Egy csorda át akart kelni az úton, de épp az útjukba került egy terepjáró, amelynek sofőrje túl közel ment hozzájuk, és a motorhang felbőszítette őket. Mi a másik irányból közelítettünk hozzájuk, eleinte tisztes távolságban maradva. Sokáig figyeltük őket, ahogy az út szélén dagonyáznak egy sáros pocsolyában. Lassan és óvatosan közelítettünk hozzájuk, de amikor melléjük értünk, az egyik elefánt felhorkant, széttárta a füleit, és sepert egy nagyot az ormányával. Elképesztő, hogy az állatok is mennyire kifejezően tudnak gesztikulálni. Rögtön megértettük, hogy nem vagyunk szívesen látott vendégek, és jobban járunk, ha elpucolunk innen. Ezután viszont hirtelen felgyorsultak az események. Mire észbe kaptunk, a dühös elefánt már üldözőbe is vett minket. Szerencsére a túravezetőnknek megvolt a megfelelő lélekjelenléte, és azonnal beletaposott a gázba. Az elefánt csak ránk akart ijeszteni, hamar érdektelenné vált, így megálltunk, és tovább néztük őket. Ezután az egész csorda átkelt az úton, és már azt hittük, vége a történetnek, amikor egy másik elefánt hirtelen irányt váltott, és megindult felénk. Nehéz szavakba önteni azt a látványt és érzést, amikor a Föld legnagyobb és legerősebb emlősállata, egy átlagosan 6 tonna súlyú, dühös elefántbika csörtet a terepjáró felé. Egyszerre ijesztő és hihetetlenül izgalmas élmény volt. Egy kövér gázfröccsel nekiiramodtunk, és meg sem álltunk a szállásunkig, én pedig egész úton hátrafelé sandítottam a vállam felett, hogy nem üldöz-e minket valamelyik elefánt. A túravezetőnk, Charles jókat kuncogott rajtunk, és azt kérdezte, hogy megijedtünk-e, mi meg lefagyva, kikerekedett szemekkel bámultunk rá. Miután visszaértünk a szállásunkra, még kissé remegő lábakkal ugyan, de boldogan és elégedetten koccintottunk egy jól megérdemelt Nílus sörrel az aznapi, szintén filmbe illő kalandokra.

A teljes ugandai blogcikksorozat: