Montenegró körutazás II. – A Kotori-öböl és az Adriai-tenger gyöngyszemei

A 10 napos montenegrói körutazásunk 2. állomáshelye a világhírű, UNESCO-listás és káprázatosan szép Kotori-öböl volt, ahol szintén 3 napot töltöttünk. A természet eme csodás és különleges alkotása, a hegyek és a tenger találkozása, a drámai mélységek és magasságok teljesen lenyűgöztek minket.

A Kotori-öböl az Adriai-tenger térségének legnagyobb tengeröble, amit Dél-Európa fjordjának is neveznek, mivel nagyon mélyen benyúlik a szárazföldbe. A Kotori-öböl valójában egy folyóvölgy, amit elárasztott a tenger vize. Voltaképpen egy dupla öbölről van szó; az első, nagyobb öbölhöz egy keskeny tengerszorossal kapcsolódik egy belső, kisebb öböl, melynek legbelső csücskében helyezkedik el Kotor városa, ahol 3 éjszakára vettünk ki szállást, mégpedig az Apartmani Ćetković nevű szálláshelyen. A szállásunk egy tágas, tiszta, otthonos és hangulatos apartman volt saját terasszal, kilátással a Kotori-öbölre és néhány perces sétára az óvárostól. A szállás közvetlen közelében van strand, illetve néhány kisbolt is, ahol be tudtunk vásárolni. Igazán szívélyes fogadtatásban részesültünk, a szállásadó hölgy, Jadranka kávéval, üdítővel és sütivel várt minket, majd mindvégig leste minden kívánságunkat, valamint bennfentes tippekkel is ellátott a környék felfedezéséhez. Nagyon kellemesen éreztük itt magunkat, a tengerparti apartmanok kategóriájában ez volt az egyik legszebb és legbarátságosabb szállás, ahol valaha megszálltunk, úgyhogy jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Az alábbiakban részletesen bemutatom a Kotori-öböl környékének legszebb és kihagyhatatlan látnivalóit, melyeket mi is bejártunk.

KOTOR, MONTENEGRÓ ÉKKÖVE

A tengerbe benyúló, háromszög alakú és falakkal körülvett óváros egy feltöltött földnyelven fekszik a hegyekkel körülzárt öbölben, meseszép környezetben. Az óváros egyúttal egy erődítmény is, mely egy komplex tételként szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján, mint a Velencei Köztársaság védelmi rendszere (Stato da Terra), melyet a velenceiek építettek a 16. és a 17. században az Adriai-tenger partvonala mentén, és amelyhez Kotor városán kívül több erődített óváros is tartozik a mai Olaszország és Horvátország területén. Ezzel bejártuk Montenegró összes jelenlegi világörökségi helyszínét, a korábbiakban megtekintettekről az előző blogbejegyzésben olvasható részletes leírás.

Kotor óvárosa meglepően kis területen fekszik, mindössze 1-2 óra alatt kényelmesen körbe lehet járni a látnivalók megtekintésével együtt. Az óvárosba 3 kapun keresztül léphetünk be: az Északi Kapun (folyó felőli kapu), a Déli Kapun (Gurdić-kapu) és a tengerparti sétány felőli főbejáraton, a Tengeri Kapun (Főkapu). Mindhárom kaput érdemes megnézni és átsétálni rajtuk, de a legszebb látvány értelemszerűen a Tengeri Kapun belépve tárul elénk, hiszen így rögtön a hosszúkás, "L" alakú Főtéren (Fegyverek tere vagy Liszt tér) találjuk magunkat, ahol kapásból több látnivaló is van. Itt áll az Óratorony, az egykori rektori palota épülete, amelynek aljában ma éttermek sorakoznak, valamint a tér végében helyezkedik el az Arsenal, vagyis az egykori fegyverraktár épülete. Ha innen továbbsétálunk a város hangulatos, kövezett utcácskáin, néhány percen belül kilyukadunk a Szent Lukács térre, ahol 2 templom áll: a tér névadója, a kicsi és szerény Szent Lukács-templom, mely a középkorból származik, 1195-ben épült, valamint a nagyobb és díszesebb Szent Miklós-templom, mely a város többi épületéhez képest nagyon új és modern, a 20. század elején építették, 1909-ben szentelték fel. E tér szomszédságában áll a Tengerészeti Múzeum, amelyhez egy szűk sikátoron átvágva juthatunk el, és ami az egyik középkori, velencei palotában, a Grgurina-házban kapott helyet. Ha csak egy múzeumot nézünk meg Kotor óvárosában, akkor érdemes ezt választani. A múzeum kiállításain keresztül átfogó betekintést nyerhetünk Kotor és Montenegró történelmébe, főként abba a dicső korszakba, amikor a város az Adria térségének egyik legjelentősebb haditengerészeti erejét tudhatta magáénak. A kiállítási tárgyak között láthatunk középkori térképeket, iránytűket, szextánsokat, fegyvereket, egyenruhákat, gyönyörű hajómaketteket és festményeket, melyeken tengeri csaták elevenednek meg. A múzeum mellett, egy picike, három oldalról zárt téren szemügyre vehetjük a város egyik érdekességét, a díszes, barokk stílusú Karampana-kutat, mely a város egyetlen édesvízforrása volt a középkorban. Ha folytatjuk városi sétánkat, akkor kisvártatva megérkezünk a Szent Trifun térre, ahol a város talán leghíresebb és legtöbbet fotózott temploma, a Szent Trifun-templom magasodik, melynek építését 1166-ban fejezték be. Ezzel nagyjából meg is tekintettük az óváros főbb látnivalóit, tereit, középkori templomait és velencei palotáit. Nem szükséges várostérképet használnunk, hiszen annyira kis területről van szó, hogy bármerre sétálunk, néhány percen belül úgyis belebotlunk minden látnivalóba. Emellett érdemes csak úgy céltalanul is andalogni a szűk sikátorokban és megcsodálni a középkori épületek, paloták homlokzatait, melyekben ma nívós hotelek, hangulatos éttermek és szuvenírboltok üzemelnek. Az egész óváros gyönyörű és páratlanul hangulatos, Velence és Dubrovnik mellett egyértelműen Kotor lett az egyik új kedvenc mediterrán óvárosunk.

KOTOR VÁROSFALAI ÉS ERŐDJE

Miután körbejártuk az óvárost, érdemes végigsétálni a városfalak látogatható részein, ahonnan szép rálátás nyílik az óváros egyes részeire, illetve a tengerparti sétányra. A tengerpart felőli falak megtekintése ingyenes, és mindhárom városkapu mellől nyílik feljáró a városfalra. A várost körülvevő falak tulajdonképpeni folytatása pedig a hegyoldalba felnyúló erőd, ahová viszont már belépőjegyet kell váltani, ami 2021 nyarán 8 EUR. Az óvárosból több bejárat is nyílik az erőd felé, amiket táblák jeleznek, így könnyű megtalálni őket. Az erődbe 1355 lépcsőfokon, egy combosabb túrával lehet felmászni, de minden izzadságcseppet megér, hiszen odafentről lehengerlő kilátás nyílik mind az óvárosra, mind az öbölre, mind a környező hegyekre. Útközben pedig bástyák, őrtornyok, egykori lőporraktárak és templomok romjait is szemügyre vehetjük, sőt, egy titkos csodahelyet is felfedezhetünk az erőd falain kívül, mégpedig egy elhagyatott, misztikus és csodaszép kis kápolnát és a körülötte levő romokat. A megközelítése ugyan kissé kalandos, de abszolút megéri a fáradságot. Az erőd egyik bástyájának lőrésén kell kimászni (ha kifelé kukucskálunk a lőréseken, meg fogunk látni egy létrát, és az lesz a megfelelő hely), ezután óvatosan le kell ereszkedni a kihelyezett és rögzített létrán, majd lemászni néhány sziklán, végül túrázni egy kicsit a sziklás terepen, és meg is érkezünk erre az eldugott, mesés helyre.

A kotori erőd Európa egyik legnagyobb és legmasszívabb városfala. Az erőd és a városfalak teljes körhossza 4,5 km, a falak magassága pedig 2 és 16 méter között váltakozik. Az erőd megmászásához érdemes kényelmes túracipőt húzni és sok vizet vinni magunkkal, emellett ajánlott kora reggel vagy késő délután nekivágni. Mi reggel 7-kor indultunk el felfelé, és 11-re értünk vissza az óvárosba, így sikerült elkerülnünk a déli hőséget, és végig árnyékban túráztunk a hegyoldalban. A teljes program nekünk tehát kb. 4 órát vett igénybe, kényelmesen haladva, meg-megállva, sokat fotózgatva és minden látnivalót alaposan felfedezve.

PERAST ÉS A SZIRTI MADONNA SZIGETE

A Kotori-öböl egy igazán festői részén, a Verige-szorossal szemben található Perast bűbájos, elragadó városkája, ami egy igazi ékszerdoboz. Érdekesség, hogy a Verige-szoros neve láncot jelent, s eredete egészen 1381-ig nyúlik vissza. Akkoriban a szorost egy acéllánccal zárták le, hogy megakadályozzák az idegen hajók és kalózok bejutását a Kotori-öböl belső részeibe. Egy további érdekesség, hogy Perast a Velencei Köztársaság uralma alatt vált az öböl egyik jelentős városává, hiszen földrajzi elhelyezkedéséből adódóan, rendkívül fontos szerepet játszott a velenceiek számára Kotor védelmezésében, akik sikeresen visszaverték innen a törökök támadásait. Végül Perast volt az utolsó város, amelyik kivonta magát a velencei hatalom alól.

Az aprócska város teljes egészében óváros és egy szabadtéri múzeum templomokkal, velencei palotákkal, kövezett sikátorokkal, mediterrán hangulattal és rengeteg macskával. Perast egy igazán csendes, romantikus városka, eszményi hely a szerelmespároknak, kevésbé ideális a bulizni vágyóknak és baráti társaságoknak. Szintén nagyon kicsi területen fekszik, egy óra bőven elég a körbejárásához. Kis mérete ellenére azonban több tucatnyi templom és velencei palota található a városban. A keskeny óváros sétánya 1 km hosszan húzódik a tengerparton, ami mentén meg is található a városka néhány fontosabb látnivalója. Rögtön a sétány elején elénk tárul a Városi Múzeum figyelemre méltó épülete, mely szintén egy patinás velencei palotában, a Bujović-palotában kapott helyet. Megtekinthetünk itt különböző műtárgyakat, festményeket, fegyvereket Perast és az egész ország történelméből. A gyűjtemény nagyrészt a város régi, gazdag családjainak öröksége, és az örökösök felajánlásaiból származik. A tengerparti sétány központi részén szemügyre vehetjük a városka főterét, ahol egy középkori templom (Szent Miklós-templom) és egy tekintélyes harangtorony is áll, ami a város minden pontjáról jól látszódik, uralva Perast látképét. A keskeny óváros szűk sikátorain átvágva, érdemes felkapaszkodni a Rózsafüzér királynője (Our Lady of the Rosaries) nevű, középkori templom maradványaihoz, ahonnan szépen belátni az egész várost és az öbölben fekvő szigeteket.

Perast közelében, az öbölben ugyanis 2 kis sziget található. Az egyik a természetes keletkezésű Szent György-sziget (Sveti Đorđe), ahol egy régi temető és egy bencés kolostor van, de ez a sziget hivatalosan nem látogatható a turisták számára. A másik sziget a mesterségesen létrehozott Szirti Madonna szigete (Gospa od Škrpjela), ami nyitva áll a látogatók előtt. Ide könnyedén átjuthatunk a szárazföldről hajótaxival. A hajótaxisok folyamatosan leszólítgatják a turistákat a sétányon, így pillanatok alatt találhatunk fuvart, melynek ára 8-10 EUR fejenként. Maga a hajóút csupán néhány percet vesz igénybe, a járat pedig 30-45 perc elteltével indul vissza a szárazföldre. A szigeten egy csodaszép templom és egy kis múzeum található. A mesterséges sziget keletkezésének nagyon érdekes története van. A 15. század közepén, 1452-ben két halász talált egy festményt a Szűzanyáról egy kiálló sziklaszirten, mely meggyógyította az egyiküket. Hálájuk jeléül, a halászok elkezdtek építeni egy szigetet az öbölben, pontosan azon a helyen, ahol a festményt találták. A szigetet 200 éven keresztül építették, kőről kőre, generációról generációra, majd a 17. század végén felépítettek rajta egy templomot is, melynek oltárán látható ma a 15. századi festmény, amit a halászok találtak. Miután megépült a sziget és a templom, a perasti hajósok körében szokássá vált, hogy egy-egy hajóútról hazatérve, adományoztak egy-egy tárgyat a Szűzanya tiszteletére, amiért megóvta őket. Ezekből a tárgyakból alakult meg a templom melletti múzeum. A tehetősebb hajósok műtárgyakat, festményeket, pénzérméket adományoztak, a szegényebb tengerészek pedig egy-egy tárgyat a hajóról. Emellett egyedi motívumokkal ellátott, ezüst fogadalmi táblákat is készítettek éveken át a hálás tengerészek, az ezekből összegyűlt kollekció pedig a legnagyobb ilyen gyűjtemény a világon. A múzeum egyik ékessége pedig egy híres gobelin, melyet egy asszony hímzett 25 éven keresztül, amíg a szerelmét várta, hogy hazatérjen egy hosszú hajóútról. A hímzés arany- és ezüstszálakból áll, de ami igazán híressé teszi, az az, hogy az asszony a saját hajtincseit is belehímezte élete művébe. A 25 évig tartó munka alatt az asszony megvakult.

LOVĆEN NEMZETI PARK ÉS A NJEGOŠ-MAUZÓLEUM

A Kotori-öblöt körülvevő hegyekben található a Lovćen Nemzeti Park, ahová egy rettentő keskeny és kanyargós, hajtűkanyarokkal tűzdelt szerpentinen juthatunk fel. Brutális szintkülönbséget kell leküzdeni, hiszen a tengerszintről csavarodunk fel közel 1500 méteres magasságba. A vezetés itt is fárasztó és időigényes, csakúgy, mint a Durmitor Nemzeti Park hegyi útjain, de mindenképp érdemes vállalni a macerát, hiszen közben folyamatosan lélegzetelállító panorámában gyönyörködhetünk, és minden létező perspektívából szemügyre vehetjük a csodálatos Kotori-öblöt. A hegytetőn pedig megnézhetjük a Njegoš-mauzóleumot, ami Montenegró leghíresebb költőjének, filozófusának és uralkodójának állít emléket. A mauzóleum felé tartva, itt is belépőt kell fizetni a nemzeti parkba, ami 2021 nyarán 2 EUR fejenként, a mauzóleumba pedig további 5 EUR a beugró. Miután felcsavarodtunk a hegyre, a parkolótól még további 450 lépcsőfok vezet felfelé a mauzóleumhoz, ami a hegytetőn, lenyűgöző környezetben fekszik.

BUDVA ÉS SVETI STEFAN, MONTENEGRÓ RIVIÉRÁJA

Miután elhagytuk a Kotori-öblöt, délnek indultunk. Végigautóztunk Montenegró egész tengerparti szakaszán, egészen az albán határig, és megnéztük a közbeeső látnivalókat. Az első megállónk Budva városa volt, ami Montenegró legnagyobb tengerparti települése és az ország tengerparti turizmusának központja. A városnak van egy középkori magja, amit érdemes megnézni, de a tüneményes óvároson kívül Budva egy tipikus, nyüzsgő nyaralóhely. Előre sejtettük, hogy ez nem lesz a mi világunk, így nem is terveztünk itt hosszabb időt eltölteni, annak viszont kiváló célpont lehet, aki pezsgésre és egy klasszikus tengerparti nyaralásra vágyik, hiszen a város környékén számos népszerű és remekül kialakított strand, valamint rengeteg szállás és étterem található, így minden adott egy kényelmes nyaraláshoz. Mi csak az óvárosra voltunk kíváncsiak, amit 1-2 óra alatt kényelmesen körbe lehet járni. A falakkal körülvett és macskaköves sikátorokkal átszőtt óváros fő látványossága a Citadella, amelynek területén belül több látnivaló is található. Megnézhetjük itt a Szent Mária-templom romjait, egy történelmi könyvtárat és több tengerészeti kiállítást, valamint csodaszép kilátásban gyönyörködhetünk. A Citadelláról belátni Budvát és a város egész tengerparti szakaszát.

A Budvai Riviéra egyik emblematikus helye Sveti Stefan települése és a vele szemben fekvő Sveti Stefan-sziget. A képeslapszerű szigetet egy földnyelv köti össze a szárazfölddel, melynek mindkét oldala strandokkal van beépítve. A sziget eredetileg egy apró halászfalu volt, ami a 20. század közepére szinte teljesen elnéptelenedett. Ezután a régi épületeket felújították, és a szigetet teljes egészében átadták a turizmusnak, ami csodás fekvéséből adódóan, rövid időn belül népszerű üdülőhely lett. A sziget több nemzetközi díjat is nyert, a National Geographic pedig a világ 50 legszebb helye közé választotta. Ma a sziget magánkézben van, egy ötcsillagos luxushotel bérli a szigeten található apartmanokat, és csak szállóvendégek tartózkodhatnak a szigeten. Ennek következtében a sziget világsztárok, üzletemberek és milliomosok exkluzív nyaralóhelyévé vált, és olyan hírességek jártak már itt, mint Sophia Loren, Sylvester Stallone vagy az egykori álompár, Angelina Jolie és Brad Pitt. Nekünk, egyszerű földi halandóknak pedig az a vigaszdíj maradt, hogy a szárazföldről megcsodáljuk a sziget képeslapszerű látványát, és készítsünk róla néhány képet. Ehhez érdemes megállni a tengerparton, a szigettel szemben, illetve felautózni a középkori Szent Száva-templomhoz, ami a hegyoldalban, egy magaslaton fekszik, pont szemben a szigettel, így tökéletes kilátás nyílik innen nemcsak a szigetre, hanem az egész partvonalra és a távolabb fekvő Budvára is.

BAR, AZ ÉLŐ TÖRTÉNELEM

Budvát magunk mögött hagyva, folytattuk utunkat a montenegrói tengerpart mentén. Alapvetően nincsenek nagy távolságok az országban, hiszen egész Montenegró hatszor kisebb Magyarországnál, és az ország egész tengerparti szakasza is mindössze 300 km hosszú, így kisvártatva meg is érkeztünk a következő kisebb megállónkhoz, Bar városához. Bar elsősorban nemzetközi kikötőjéről ismert, ahonnan sok kompjárat indul az Adria térségének más nagyvárosaiba, és ahol sok tengerjáró hajó is állomásozik. A modern város és a nagy kikötő mögött, a hegyoldalban, egy csendes és nyugodt helyen bújik meg régi Bar (Stari Bar) erődített óvárosa, illetve annak romjai. Az óváros kalandos története 2500 évvel ezelőttre nyúlik vissza, ugyanis ekkor alapították meg a rómaiak az eredeti települést. A későbbi évszázadok során a város állt velencei, szerb, sőt, magyar befolyás alatt is, majd az Oszmán Birodalom foglalta el 1571-ben. A török uralom 1877-ben ért véget, amikor a montenegróiak visszafoglalták a várost az akvadukt, vagyis a csatornahíd lebombázásával, amivel elvágták a víz útját a városba. 1979-ben egy pusztító földrengés semmisítette meg a várost, ekkor vált teljesen elhagyatottá, és megalakult az új város a tengerparton, a mai népes és nagyvilági Bar. Az utóbbi években a turizmus felvirágzásának köszönhetően a helyiek kezdenek visszatelepülni az óváros környékére, megtöltve élettel és különböző szolgáltatásokkal a hangulatos, macskaköves utcákat. Az erődített óvároshoz vezető utcákban éttermek és szuvenírboltok sorakoznak, és élénk társasági élet zajlik.

Az erődített óváros ma egy nagy, romos terület, melynek alapos körbejárása legalább 2 órát igényel. Templomok, lakóházak és egyéb épületek romjait láthatjuk itt, de olyan érdekességeket is felfedezhetünk, mint a törökfürdő romjai, az újjáépített akvadukt vagy a kőtár. Eközben pedig dús, mediterrán növényzet vesz körül, ciprus- és olajfák látványa kísér, borostyánnal benőtt falak teszik vadregényessé és hangulatossá a területet, a kabócák harsogása pedig olyan hangos volt itt, hogy már zúgott tőlük a fejünk. Ez a gyönyörű és különleges hely lett az egyik kedvencünk Montenegróban, ahol a romok misztikus hangulata tökéletes egyveleget alkot a mediterrán környezettel, ami egyszerre kelt ódon és élénk hatást.

ULCINJ, MONTENEGRÓ DÉLI GYÖNGYSZEME

Montenegró legdélebbi városa az albán többségű és főként iszlám vallású Ulcinj, mely egészen az albán határ mellett fekszik. A városban érdekes vallási és kulturális keveredés figyelhető meg, ezáltal nagyon különleges és sajátos hangulata van. Egyszerre mediterrán, balkáni, keleti és nyugati. Ulcinj a világok találkozásának városa. Ez az óváros büszkélkedhet az egyik legrégebbi és legkomplexebb építészeti hagyatékkal az egész mediterrán térségben, melynek alakulására számos vallás és kultúra gyakorolt hatást az elmúlt évszázadok, sőt, évezredek során. Az óvárosban számos ókori és középkori épület maradványait figyelhetjük meg, melyek a legkülönbözőbb korokból és kultúráktól származnak. A legrégebbi falmaradvány az illírek korából származik.

Ulcinj az Adriai-tenger térségének egyik legérdekesebb és legkalandosabb történetű városa. A 17. században rettegett kalózfészek volt, ahol rabszolgapiac is működött. Az ulcinji kalózok hurcolták ide a portyázásaik során rabul ejtett rabszolgákat, akik gazdag családok tagjai voltak főként Olaszországból. A rabszolgákat azonban nem dolgoztatták, hanem bezárva tartották őket, és váltságdíjat követeltek értük a rokonaiktól. A 18. század közepétől ezt a módszert felváltotta az afrikai rabszolgák "beszerzése".

Emellett számos író és költő is megfordult itt, akiket megihletett ez az antik város és fantasztikus környezete. Ilyen volt például a híres spanyol író, Miguel de Cervantes, aki hosszú tengeri utazása után írta meg élete művét, a Don Quijotét. Az utazás során Ulcinj városában is tartózkodott. Egyes életrajzírók állítása szerint a Don Quijote története az író valós élményein alapszik, melyeket Ulcinjban élt át. Érdekesség, hogy a regényben szereplő, fiktív nőalak, Dulcinea megformálását a legenda szerint egy olyan hölgy inspirálta, akit Cervantes Ulcinjban ismert meg, és szerelembe esett vele. A regényben szereplő Dulcinea neve pedig visszavezethető a város régi nevére, ami Ulcinj-Dulcigno.

Ulcinj óvárosának fő nevezetessége a Fellegvár (Citadella), melynek falain belül több látnivaló található. Különböző romokat vehetünk szemügyre, majd betérhetünk a pici Régészeti Múzeumba, végül megcsodálhatjuk a tekintélyes és robosztus Balšić-toronyban berendezett, többszintes Néprajzi Múzeum kiállításait és galériáját. A legfelső szintről pazar panoráma nyílik az óváros körüli tengerpartra és strandokra. A Fellegvár falain kívül is érdemes egy kicsit beleveszni az óváros sikátoraiba és megnézni azt a kis teret, ahol Cervantes szobra áll. Ulcinj mellesleg népszerű üdülőhely, a várost körülvevő, színvonalas strandok okán. A legkedveltebb a Velika Plaža, vagyis a Nagy Strand, ami egy 12 km hosszú, homokos strand, számos sportolási és kikapcsolódási lehetőséggel. Ez a partszakasz Montenegró és az egész Adriai-tenger leghosszabb egybefüggő strandja. Ha tehát egy kis tengerparti láblógatásra vágyunk, akkor itt érdemes letáborozni néhány napra.

Mi 2 éjszakát terveztünk eltölteni Ulcinj városában. Már az érkezésünk estéjén felfedeztük az óvárost, és elköltöttünk egy romantikus vacsorát az egyik panorámás étteremben, ahonnan csodás kilátás nyílt a tengerre és a naplementére, amihez a zenei aláfestést a müezzin éneke biztosította, mely a közeli mecsetből szűrődött ki. Minden tökéletes volt mindaddig, amíg meg nem érkeztünk a szállásunkra, az Apartman Sirena nevű helyre. Akkor jött a hidegzuhany. Szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyunk a saját igényeinkkel, és mindig ehhez mérten, körültekintő módon választunk szállást. A lefoglalt szállások nagyjából meg is szoktak felelni az elképzeléseinknek, de ha valami nem is egészen olyan, mint amire számítottunk, akkor sem szoktunk fennakadni minden apróságon, hanem igyekszünk rugalmasan kezelni a helyzetet. Most viszont alaposan melléfogtunk a szállásválasztással, mert itt szó szerint semmi nem stimmelt abból, ami a foglalásban és a képeken szerepelt. A lefoglalt apartman és a tengerre néző kilátás helyett kaptunk egy lehangoló, sötét szobát egy családi ház süllyesztett földszintjén, ahonnan egy betonfalat és a szemetes udvart láttuk. A legrosszabb azonban a szállás elhelyezkedése volt, amit a leírás alapján teljesen másként képzeltünk el. Egy eldugott helyen, a hegyoldalban állt a családi ház, amit egy nagyon keskeny, kanyargós szerpentinen lehetett megközelíteni, egy olyan hepehupás úton, ahol még a kifejezetten magas terepjárónk alja is majdnem leért. Ezután jött a végső kegyelemdöfés. A parkolás a családi ház udvarán lett volna elvileg lehetséges, csakhogy a "parkoló" egy olyan pici füves terület volt, ahová konkrétan nem fért be az autónk, így kénytelenek voltunk az utcán hagyni éjszakára, egy poros kis beugrásban, kb. 500 méterre a háztól, ahonnan aztán még gyalog fel kellett kaptatnunk a meredek emelkedőn a házig a csomagjainkkal. A férjecském számára a szívszerelme (mármint az autó) biztonságos és megfelelő elhelyezése sarkalatos pont és prioritás, így nem volt kérdéses, hogy mihamarabb lelépünk innen. Az pedig már csak a hab volt a tortán, hogy a házigazda sem volt szimpatikus, aki csak közönyösen vonogatta a vállát, és nem igazán foglalkozott a nehézségeinkkel. Másnap reggel úgy elviharzottunk, hogy csak úgy porzott utánunk az út. Másnapra úgyis csak pihenést és strandolást terveztünk volna, így az a program elmaradt, de cseppet sem bántunk, mivel addigra teljesen elment a kedvünk ettől a környéktől. Sosem csináltunk még ilyet, hogy a lefoglalt szállások ellenére megváltoztattuk volna a programunkat, de most muszáj volt megtennünk ezt a lépést, mert egyszerűen borzasztóan éreztük itt magunkat. Ezt a szállást tehát érdemes messziről elkerülni, nem ajánlom senkinek.

A teljes montenegrói cikksorozat: