Kolumbia IV. – Az Amazonas

A hely, ahol félóránként érkezik a menetrendszerű zuhé. Ahol állandó kellék az esőponcsó és a gumicsizma. Ahol olyan érzés túrázni, mintha egy gőzkabinban végeznénk kardioedzést. Ahol az extrém magas páratartalom miatt nem száradnak meg a ruhák, sőt, ami száraz, az is nyirkossá válik, a vécépapír pedig széthámlik a kezünkben. Ahol az erdőben bokáig érő sárban tapicskolunk, de ha megcsúszunk, nem érhetünk hozzá semmihez, hiszen milliónyi veszélyes élőlény rejtőzködik a sűrű növényzetben. Ahol könnyedén összefuthatunk tarantulával, skorpióval, anakondával. Ahol reggelente trópusi madarak rikácsolására ébredünk, a szabadban pedig trópusi virágok illata bódít szerelmesen. Ahol a virágok között kolibri serénykedik, a kikötőben pedig rózsaszín folyami delfineket láthatunk ugrándozni. Ahol csónakból pirájára halászhatunk, sötétedés után pedig kajmánra leshetünk. Ahol olyan széles a folyó, a világ legbővizűbb folyama, hogy nem látni a túlpartot, körülötte pedig a világ legnagyobb kiterjedésű esőerdőrendszere terül el. Ahol elképesztő a vadon lüktetése, mely a világ leggazdagabb ökoszisztémája, s percenként annyi inger és élmény ér, amit nehéz feldolgozni. Ahová gyerekkori álmom volt eljutni, s mérhetetlenül hálás és boldog vagyok, hogy megvalósult. A hely, ami nem a szívünk csücske lett, hanem az a hely, ahol elveszítettük a szívünk egy darabkáját. Ez a hely: az Amazonas.

ÉRKEZÉS AZ AMAZONAS MEDENCÉJÉBE

Miután véget ért az autós körutunk Kolumbiában, Bogotából egy belföldi repülőjárattal, a dél-amerikai Latam légitársaság egyik járatával utaztunk az ország legdélebbi és legelzártabb régiójába, az Amazonas medencéjébe, melynek központi városa Leticia. Már a repülőút is roppant emlékezetes volt: közel két órán át repültünk a sűrű, végeláthatatlan dzsungel felett, miközben átrepültünk az Egyenlítő felett is. Leticiától kb. 800 km-re van Kolumbia legközelebbi közútja. Leticia az egyetlen nagyobbacska város Kolumbia amazonasi térségében, és az egyetlen, ami légi úton összeköttetésben áll az ország többi régiójával. Ha tehát célba vesszük ezt a vidéket, mindenképp Leticiába fogunk elsőként érkezni.

TRES FRONTERAS, VAGYIS A HÍRES HÁRMAS HATÁR

Kolumbia azon területe, mely lenyúlik egészen az Amazonasig, egy keskeny sáv Brazília és Peru közé ékelődve. Ezáltal egy hármas határ található itt. Leticiából át lehet sétálni a vele egybeépült, brazil Tabatingába, az Amazonas túlpartja pedig már Peruhoz tartozik, ahová hajóval lehet átruccanni. Az érdekesség kedvéért természetesen átmentünk Brazíliába és Peruba, de ez a két ország ettől még egyelőre nem került fel a meglátogatott országaink listájára. Csalásnak éreztük volna már ekkor lekaparni őket a kaparós világtérképünkön is, hiszen vajmi keveset láttunk belőlük. Ez a terület egyébként szabadkereskedelmi övezet, szabadon át lehet járni a másik két országba, a határellenőrzés jelképes. A brazil határon van egy őrbódé, de senki nem állított meg minket, és nem kérték el az útlevelünket. Peruban pedig szintén áll egy összetákolt bódé a folyóparton, ahol a kikötés után fel kellett írni a nevünket és az útlevélszámunkat egy füzetbe, de senki nem ellenőrizte az adatokat. Lényegében bármit beírhattunk volna.

Gyerekkori álmom volt eljutni az Amazonashoz, de valahogy mindig úgy képzeltem, hogy ez Brazíliában fog megvalósulni. Ami az amazonasi dzsungeltúrákat illeti, Kolumbia nincs annyira benne a köztudatban. Az eredeti útitervünkben nem is szerepelt ez a régió, majd teljesen véletlenül jött az ötlet, hogy látogassunk el ide is. Egy nyári estén meg akartunk nézni egy filmet, és a Netflixen keresgélve, mit sem sejtve kattintottunk rá a Határok mentén c. filmre (a főszerepben többek között Ben Affleck), ami pontosan itt játszódik, ezen a hármas határon. Néhány volt kommandós ki akar fosztani egy drogbárót a brazil dzsungel mélyén, ahová Kolumbiából szöknek át. Az izgalmas és váratlan fordulatokkal teli akciófilm csodás dél-amerikai tájakra repített minket, és egyből ihletet kaptunk. Kicsit átszerveztük az útitervet, tologattuk ide-oda az éjszakák számát, s így végül belefért majdnem egy teljes hét az Amazonasnál az egész utazás eredeti, 3 és fél hetes időtartamába.

LETICIA

Leticia nem különösebben szép város, és nincsenek konkrét, klasszikus értelemben vett látnivalói. Itt maga a környezet és Amazónia élővilága a látnivaló. Ha azonban igazán autentikus élményekre vágyunk, érdemes innen továbbhajózni az Amazonason eldugott falvakba, ahonnan fantasztikus dzsungeltúrákra lehet indulni a környező erdőségekben. Természetesen nekünk is egy ilyen dzsungeltúra volt a fő célunk, de logisztikai szempontból muszáj volt eltöltenünk legalább egy-egy éjszakát a túra előtt és után Leticiában. Végül a túra előtt egy, a túra után pedig 2 éjszakát töltöttünk a városban. Az első szállásunk a Zugi Inn Hotel volt, reggelivel. A hotel egy félreeső utcában, a város szélén helyezkedik el. A környék nem volt túl bizalomgerjesztő, és maga a hotel sem egészen úgy nézett ki, ahogy a képek alapján elképzeltük. Az épület épp átalakítás alatt állt, a folyosó koszos, rendetlen és zajos volt, a szobánk berendezése pedig szinte egyenlő volt a nullával. A szállások tekintetében ez volt a második és szerencsére az utolsó csalódásunk Kolumbiában. Szerencsére csak egy rövid tranzitéjszakát töltöttünk itt, hiszen délután érkeztünk meg a városba, s másnap kora reggel indultunk is a dzsungeltúrára. Így viszont ekkor még semmit nem láttunk magából a városból, ezért a túra után még 2 éjszakát maradtunk Leticiában, hogy legyen időnk egy kicsit piacozni és sétálgatni a városban. A második szállásunk esetében a Hotel Yurupary nevű helyre esett a választásunk, ami már sokkal inkább beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A hotel a városközpontban fekszik, körülötte boltok és éttermek sorakoznak, s minden elérhető távolságban van. Maga a szálloda és a szobánk is nagyon tetszett, a hotel belső udvarán pedig egy szép medence is rendelkezésünkre állt. Felár ellenében volt lehetőség reggelit kérni, de mi végül nem éltünk ezzel a lehetőséggel, ugyanis megtapasztaltuk, hogy kiváló utcai büfék találhatóak az egész városban, ahol éjjel-nappal ízletes helyi fogásokat kóstolhatunk fillérekért. Leticiában, akárcsak Kolumbia többi részén, abszolút érdemes az utcán enni.

PRAKTIKUS INFÓK A DZSUNGELTÚRÁRÓL

Előre lefoglaltunk az interneten egy 3 napos túrát az Amazonas Jungle Tours nevű cégnél, akiktől teljes körű szolgáltatást kaptunk. A szervező, Sergio Rojas kiválóan beszél angolul, és készséggel válaszolt minden kérdésemre, amit a túra előtti üzenetváltások során feltettem neki. E-mailben és WhatsAppon is kommunikáltunk egymással. Amikor megérkeztünk Leticiába, kijött értünk a reptérre, és névre szóló táblával várt minket. Elvitt minket az irodájába, ahol készpénzben kellett kifizetnünk a túrát, közben pedig elmondott egy csomó hasznos dolgot a túráról, és megkaptuk a szükséges felszerelést. Végül hívott egy taxit, ami elvitt minket a szállásunkra, majd másnap reggel 6-kor értünk jött, és levitt a kikötőbe, ahol felszálltunk a menetrend szerinti hajóra, ami elvitt minket a túra bázishelyére, Puerto Nariño falujába. Itt már vártak minket a helyi túravezetők, akik mindvégig velünk voltak a 3 nap alatt, gyakorlatilag 0-24 órában lesték minden kívánságunkat, majd a túra végén lekísértek a kikötőbe, s felraktak minket a hajóra, ami visszavitt Leticiába, ahol már ismét várt minket Sergio a transzferrel. Ekkor adtuk vissza neki a túra elején kapott felszerelést, majd a transzfer elvitt minket a szállásunkra, s ezzel ért véget az egész program. A túra ára fejenként 1.100.000 COP (kb. 300 USD) volt, ami elsőre talán soknak hangzik, de nagyon sok mindent tartalmazott: a transzfereket Leticiában, a hajóutat Leticia és Puerto Nariño között, szállást egy aranyos vendégházban (tiszta szoba, gyönyörű, trópusi kert, csend, nyugalom), teljes ellátást (kiadós étkezések, víz, üdítő, kávé), felszerelést (gumicsizma, esőponcsó), programokat, belépőjegyeket és minden egyéb költséget. A szervezés kifogástalan volt, minden nagyon flottul zajlott, és szuper programjaink voltak, úgyhogy csak ajánlani tudom ezt a céget, ha egy kolumbiai dzsungeltúrára készültök.

MAGA A TÚRA

A túra bázishelye tehát Puerto Nariño falucskája volt, ami 2 órás hajóútra fekszik Leticiától, a perui határ közelében. Azzal, hogy elhajóztunk idáig, lényegében bejártuk Kolumbia teljes amazonasi szakaszát a brazil határtól egészen Peruig. Puerto Nariño egy tüneményes ökofalu az Amazonas mentén, amit minden oldalról a sűrű dzsungel vesz körbe. Nem vezetnek ide aszfaltos utak, csak a folyón, hajóval lehet megközelíteni. Az áramot napelemek termelik, és nincsenek motoros járművek. Az egyetlen motoros jármű egy kis traktor, ami minden szerdán összeszedi a szemetet. Az emberek csodás szimbiózisban élnek együtt a természettel, és csak annyit vesznek el tőle, amennyire feltétlenül szükségük van. A falu lakosai halászatból és gyümölcstermesztésből élnek. Mindent helyben termelnek, és önfenntartó módon gazdálkodnak. Az emberek kedvesek, mosolygósak, köszönnek az utcán. A gyerekek mezítláb, az utcán játszanak, megélve az igazi gyerekkor örömeit. A falut hangulatos, kövezett sétányok hálózzák be, melyek mentén pálmafák és trópusi virágok nőnek, az utcákon pedig latin zene szól. A falu utcáiról fantasztikus kilátás nyílik az Amazonasra. Béke, nyugalom, barátságos hangulat. Természetközeliség. Tökéletes idill. Ezt látni kell és átélni. Csodálatos volt egy rövid időre megtapasztalni ezt az életformát, és a szívünk belesajdult, amikor a túra végén el kellett hagynunk ezt a falut.

A túravezetőnk egy fiatal srác volt, Brandon, aki a maga 24 évével kiválóan gondoskodott rólunk, és teljes magabiztossággal mozgott a dzsungelben. Időnként machetével vágta előttünk az utat az erdőben, máskor fára mászott, hogy gyümölcsöt szedjen nekünk, s bámulatos hely- és fajismerettel rendelkezett. Volt egy segítője, egy idősebb és kedves hölgy, Jeimy, aki inkább a szervezési dolgokat intézte, és fordított nekünk spanyolról angolra. Rajtunk kívül két német srác vett részt a túrán, így igazán családias hangulat alakult ki. Ha valahol, szerintem egy ilyen helyen érdemes befizetni szervezett túrára, hiszen önállóan nem tudtuk volna abszolválni ezeket a programokat. Egyrészt, eltévedtünk volna a dzsungelben, öngyilkosság lett volna nekiindulni a megfelelő helyismeret nélkül. Másrészt, simán elsétáltunk volna egy csomó állat és növény mellett, mert nem vettük volna észre őket. Harmadrészt, jó érzés támogatni a helyi családokat egy ilyen elszigetelt, elzárt vidéken, ahol erősen limitáltak a helyiek lehetőségei.

A szervezés abból a szempontból is szuper volt, hogy változatos, érdekes és remekül elosztott programjaink voltak: délelőttönként fárasztóbb, megerőltetőbb túrákon vettünk részt, míg délutánonként már csak pihentetőbb, kényelmesebb programjaink, főként hajókirándulásaink voltak, így a szárazföldön és a vízen is alaposan bejártuk a környéket, és nagyszerű betekintést kaptunk Amazónia élővilágába. Megismerkedtünk egy csodálatos vadonnal, egy ikonikus természeti környezettel, és rengeteg állatot láttunk szabadon, a természetes élőhelyükön, ami mindig hatalmas élmény.

1. NAP

Az első napon, rögtön a faluba való megérkezésünk után egy gyalogos dzsungeltúrára indultunk a falu körüli erdőben. Kimerítő volt több órán keresztül menetelni a sűrű esőerdőben, gumicsizmában csúszni-mászni a sárban, patakokon és mocsaras süllyesztőkön átkelni és extrém módon izzadni a magas páratartalom miatt. Ez kőkemény dzsungeltúra volt a javából, és egyáltalán nem hasonlítható más helyszínekhez, ahol eddig jártunk. Az ausztrál Daintree esőerdőben például strandpapucsban, kényelmesen sétálgattunk a kiépített ösvényeken, és az egész környezet valahogy olyan kifinomultabb volt. A kolumbiai dzsungel sokkal nyersebb, vadabb, autentikusabb, és nincsenek kiépített ösvények. Itt egy valódi kalandfilmben érezhettük magunkat, és szenzációs élményekkel gazdagodtunk. Az erdőben trópusi madarak rikácsoltak, a fejünk felett lajhárok másztak és mókusmajmok ugráltak egyik ágról a másikra, a fák törzsén pedig levélvágó hangyák dolgoztak serényen. Láttunk banánültetvényeket, kókuszpálmákat, ananászbokrot, papajafát, trópusi virágokat, és kaptunk egy kis gyorstalpalót abból is, hogy mely vadon termő gyümölcsöket szabad elfogyasztani a dzsungelben. Miután visszatértünk a faluba, egy helyi családnál megismerkedtünk egy irtó cuki tatuval is, majd felkerestünk egy kis tavat, amit az Amazonas vizéből hoztak létre. Itt láthattunk a felszínre jönni egy pirarucú nevű halat (tudományos nevén arapaima), ami az Amazonas élővilágának legnagyobb halfaja. Délután egy hajókirándulás következett az Amazonason, melynek során rózsaszín folyami delfineket láttunk a vízben ugrálni. Este, vacsora és sötétedés után pedig egy éjszakai gyalogtúra várt ránk, melynek során farkasszemet néztünk tarantulával, mérgesbékákkal, denevérekkel és különböző rovarokkal. Láttunk éjszakai madarakat és pillangókat is. Fantasztikus élmények voltak ezek.

2. NAP

A második nap nem kevésbé izgalmas programokat tartogatott. Reggeli után csónakba szálltunk, és áthajóztunk a perui oldalra, ahol ismét egy fárasztó gyalogtúrára indultunk az egyik folyami szigeten. Láttunk madarakat, majmokat, lajhárokat, a túra fénypontja pedig egy hatalmas ceiba fa meglátogatása volt. A ceiba, magyarul gyapotfa (vagy kapokfa) Amazónia és a növényvilág egyik legnagyobb, legmagasabb fája, mely Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi részén honos. Egyik jellegzetessége az óriási támasztógyökerek rendszere, melyek fülkeszerű képződményeket alkotnak, amiket a helyi marhapásztorok és a bennszülöttek szálláshellyé alakítanak át. Ezek a támasztógyökerek több méter magasak lehetnek, a felszín alatt pedig akár 50 méter mélyre is lenyúlhatnak. A látványuk egészen elképesztő. Már az ókori maják is szakrális jelentőséget tulajdonítottak a gyapotfának, jelenleg pedig több latin-amerikai ország nemzeti szimbóluma. Szimbolikus jelentése roppant szerteágazó, és ahogy Amazónia sok más élőlényéhez, úgy a gyapotfához is számos legenda, mítosz fűződik. A bennszülött amazóniai indiánok a fák anyjának tartják, illetve életfának és az égboltba vezető létrának is szokták nevezni. Az a példány, amit felkerestünk, a környező erdő egyik leghatalmasabb és legöregebb fája: legalább 100 méter magas, és a helyiek szerint úgy 500 éves lehet. Órákig túráztunk a sűrű dzsungelben, miközben fogalmunk sem volt róla, hogy mi vár ránk, majd egyszer csak megérkeztünk egy tisztásra. Ahogy szétvált a sűrű növényzet, és a szemünk elé tárult ez a mágikus óriás, a lélegzetünk is elakadt a fenséges látványtól. A gyapotfa monumentalitása és leírhatatlan energiája teljesen lenyűgözött minket.

A túra után a sziget pici falujában töltöttünk egy kis időt. A túravezetőnk, Brandon feltört néhány kókuszdiót, amiből jólesett kikortyolni a kókuszlét a párás forróságban. A helyi gyerekek körülöttünk játszottak, mellettük csirkék kapirgáltak, a kunyhókban pedig az asszonyok tettek-vettek. Hihetetlen volt itt is látni és megtapasztalni ezt a kezdetleges, mégis szívfájdítóan idilli életformát.

Miután visszatértünk a kolumbiai oldalra, ismét hajóra szálltunk. Ezúttal egy kisebb csónakkal keltünk útra, melynek során az Amazonas mellékágain hajózva jutottunk el a csodás Tarapoto-tóra, ahol pirájahalászat következett. Mindannyian kaptunk egy összeeszkábált pecabotot és frissen fogott csalit, majd a vízbe lógatva vártuk, hogy ráharapjon egy pirája. A zöldfülű horgászok közül nekem sikerült elsőként kifogni egyet, de úgy megijedtem, hogy sikítottam, és lóbáltam a többiek feje fölött a pecaboton csüngő piráját. A túravezetőnk, Brandon a segítségemre sietett, levette a piráját a botról, megmutatta borotvaéles fogait, majd visszahajította a vízbe. Sosem hittem volna, hogy egyszer így, testközelből láthatok piráját, sőt, én foghatom ki a vízből, de roppant izgalmas volt. Sötétedés után kajmánok keresésére indultunk, akik alkonyatkor lesznek aktívak. Végül csak egy villogó szempárt láttunk a parti nádasban. Eközben azonban egy nagy vihar kerekedett. Hirtelen úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Bőrig áztunk, még az esőponcsónk és a vízálló túrabakancsunk sem bírta az özönvízszerű zuhét. Az égbolt villámokat szórt, a szél pedig egyre jobban dobálta a pici csónakunkat. Ijesztő volt belegondolni, hogy bármikor belefordulhatunk a vízbe, ahol kajmánok meg csattogó fogsorú piráják garázdálkodnak. Brandon azonban bármiféle világítás és navigációs eszköz nélkül, mindössze egyetlen elemlámpával világítva a szakadó esőben, bravúrosan visszanavigálta a pici csónakot a falu kikötőjébe. Megtapasztaltunk minden égi áldást és átkot, amit az Amazonas adhat. Ez ugyanolyan izgalmas, felemelő és katarktikus pillanat volt, mint néhány hónappal korábban a viharban való raftingolás Montenegróban. Úgy látszik, mostanában a világ minden táján sikerül kifognunk az ilyen élményeket.

3. NAP

A harmadik nap délelőtti programja a kajakozás volt. Feleveztünk a folyón egy, a falu határában fekvő, autentikus szálláshelyig, ami néhány bungalóból áll, a dzsungel közepén. Itt szoros barátságot kötöttünk néhány virgonc mókusmajommal, akik itt élnek, és rendszeresen kapnak ételt a házigazdától. Brandon a kezünkbe nyomott néhány banánt, hogy könnyebben magunkhoz tudjuk csalogatni a majmokat, de mire feleszméltünk, már a fejünkön meg a vállainkon ugráltak, Jozsó kezéből pedig rögtön ki is kapott az egyik bandita egy egész banánt. Nagyon mulatságos és emlékezetes pillanatok voltak ezek. Ezután megismertük a szálláshely néhány további lakóját is, többek közt egy baglyot és egy cafrangos teknőst. A cafrangos teknős, vagyis a matamata az Amazonas élővilágának egyik érdekes és veszélyes ragadozója. Elképesztő erővel szívja be a kis halakat, vákuumot képezve a szájával. Ha véletlenül bekapja egy ember ujját, le is szakítja, mivel nem lehet kiszabadulni a harapásából, és minden rángatással egyre erősebben szívja be, amíg el nem szakadnak az emberi szövetek. Az egyetlen módja, hogy kiszabaduljunk a harapásból, az, ha megöljük őt, mielőtt leszakadna az ujjunk.

Ezután visszaeveztünk a falu kikötőjébe, majd megebédeltünk, a délutánt pedig már csak a falu területén töltöttük, mivel ez volt a túra utolsó része. Ellátogattunk a Natütama kulturális központba, amit egy helyi család hozott létre edukációs célokkal. Itt egy érdekes előadást hallgattunk végig, majd körbevezettek minket a kiállításon, ami Amazónia élővilágát mutatja be. Ezután felmásztunk a falu kilátójába, ahonnan varázslatos körpanoráma tárult elénk. Beláttuk innen az Amazonas néhány mellékágát és a falu körül elterülő dzsungelt. Végül piacoztunk egy kicsit a folyóparton, és eltöltöttünk még egy kis időt a falu kikötőjénél is, ahol ismét láttunk néhány fel-felbukkanó rózsaszín delfint. Mélyen magunkba szívtuk ezt a látványt, az esőerdő illatát és eme csodás vadon páratlan hangulatát. Méltó lezárása volt ez a 3 napos dzsungeltúránknak. Egészen fenomenális élmény volt eltölteni néhány napot ebben a környezetben, túrázni az esőerdőben, hajókázni az Amazonason, térerő nélkül, teljesen lecsatlakozva a külvilágról és megélve minden pillanatot. Életünk egyik legeslegnagyobb élménye volt, melynek során egy újabb óriási álmunk vált valóra, és leírhatatlan pillanatokat éltünk át.

HASZNOS TIPPEK - EGÉSZSÉGVÉDELEM, ÖLTÖZET, IDŐJÁRÁS

Kolumbia esőerdős területeinek meglátogatásához ajánlott a sárgaláz elleni védőoltás, de nem kötelező az országba való belépéshez. Mi a biztonság kedvéért felvettük ezt az oltást az utazás előtt, így megkaptuk a nemzetközi, sárga oltási könyvet, és végig magunknál tartottuk, hátha esetleg elkérik valahol, de nem kérték sehol. Mindazonáltal akkor is hasznosnak tartottuk felvenni a sárgaláz elleni oltást, mert egész életre szóló védettséget nyújt, és ez az egyetlen olyan oltás, ami kötelező bizonyos országokba való belépéshez (pl. Bolívia, Kamerun). Ha tehát bárhova utazunk a jövőben, már nem kell foglalkoznunk azzal, hogy az utazás előtt felvegyük ezt az oltást, hiszen a védettség mellett nyugodtak lehetünk afelől is, hogy beléphetünk az adott országba.

A kolumbiai dzsungelben elvileg van maláriaveszély is, így a biztonság kedvéért vittünk magunkkal maláriagyógyszert (Malarone), de végül nem szedtük be. Aranyszabály, hogy mindig érdemes a helyieknél tájékozódni, hogy az adott területen szoktak-e lenni maláriás megbetegedések, mivel ez egy abszolút lokális jelenség, ami régiónként változik. Az oltóközpontban nyilván rá akarnak beszélni minden létező gyógyszerre és oltásra, tehát nem abból kell kiindulni, amit ott mondanak. Releváns információkat mindig a helyiektől, esetleg ott járt utazóktól lehet szerezni. Én ezt is megkérdeztem indulás előtt a túraszervezőnktől, Sergiótól, aki azt a megnyugtató választ adta, hogy ezen a területen nagyon ritka a malária, felesleges gyógyszert szedni.

Ettől függetlenül rengeteg szúnyog van a dzsungelben, így nem árt felkészülni a csípések elleni védelemre, ha szeretnénk elkerülni a kellemetlen viszketést, a duzzanatokat, piros foltokat és nyilván az esetleges betegségeket is. Mindig a megelőzés és a fizikai védelem a legcélravezetőbb. Magas DEET-tartalmú szúnyogriasztót vittünk magunkkal, amivel kb. óránként fújtuk magunkat a rengeteg szúnyog és a folyamatos izzadás miatt, így sikerült elkerülnünk a szúnyogcsípések nagy részét. Emellett fontos a megfelelő ruházat, ami lehetőleg minél nagyobb felületet takar a testünkből. Ezt elég nagy kihívás megoldani a párás hőségben, amikor legszívesebben egy bikiniben túrázna az ember lánya, de igyekeztünk önuralmat tanúsítani, és végig hosszú túranadrágot viseltünk. Az sem jó, ha túl szűk és vékony anyagú ruhát viselünk (pl. cicanadrágot), mert azon is átcsípnek, ezért mindenképp javasolt a kényelmes túranadrág és a túrapóló, túraing viselése.

Továbbá bármikor jöhet egy kiadós zápor, ezért erősen ajánlott a vízálló túrabakancs viselése és az esőponcsó készenlétben tartása. Mi kaptunk a túrához esőponcsót és gumicsizmát, abban csináltuk végig a gyalogtúrákat. Legyen nálunk sok folyadék is, mivel a magas páratartalom és a hőség miatt gyakran megszomjazunk, és az izzadás miatt fontos a folyadékpótlás.

Mivel az Amazonas már az Egyenlítő alatt, tehát a déli féltekén terül el, ezért a száraz évszak májustól októberig tart. Kisebb-nagyobb esőzések lényegében bármikor lehetnek, a hőmérséklet is nagyjából azonos egész évben, az évszakváltozás inkább a vízállásban mutatkozik meg. A legalacsonyabb vízállás augusztustól októberig tart, majd novemberben kezd el emelkedni, és március-április körül éri el a legmagasabb szintet, ekkor tetőzik az esős évszak és a magas vízállás. Ezután májusban kezd el ismét csökkenni, amikor újra beköszönt a száraz évszak. A legalacsonyabb és a legmagasabb vízállás között akár 10 méteres vízszintkülönbség is lehet, ami már komoly alkalmazkodást igényel a helyiek részéről, akik kiválóan megtanultak együtt élni a természet változásaival. Az időszakosan víz alá kerülő részeken a helyiek cölöpökre építkeznek, magas vízállás esetén pedig csónakkal közlekednek. A dzsungeltúrák programpontjai is változhatnak az évszakok függvényében. Vannak olyan területek, melyek esős évszakban járhatatlanok, sok kis szigetet elönt a víz, míg egyes holtágak és mocsaras területek épp akkor válnak hajózhatóvá. Minden időszaknak megvan a maga előnye-hátránya, de az biztos, hogy az Amazonashoz az év bármely pontján megéri ellátogatni, hiszen garantáltan felejthetetlen élményekben lesz részünk ebben a hihetetlenül gazdag és csodás vadonban!

A teljes kolumbiai cikksorozat: