Kína leghíresebb látnivalói a kínai nagy faltól az agyaghadseregig
KÍNA FŐVÁROSA: PEKING
A kínai körutazásunk első állomáshelye az ország fővárosa, a 22 milliós metropolisz, Peking volt, ahol majdnem egy teljes hetet töltöttünk, és amely városról meglepően pozitív benyomásokat szereztünk. Peking egy hihetetlenül modern, fejlett város, az utcák tiszták, rendezettek, és rengeteg a zöld, parkos terület. Minden sarkon kamerák és rendőrök figyelik az embereket, mindenütt rend és fegyelem uralkodik, aminek nagy előnye, hogy kiváló a közbiztonság, és késő este is nyugodtan sétálgathatunk az utcákon. A kiterjedt tömegközlekedés rendkívül olajozottan működik, a város hatalmas méreteihez képest viszonylag könnyen és gyorsan eljuthatunk a város bármely pontjára. Kína az elmúlt években szinte teljesen átállt az elektromos járművek használatára, amivel gyakorlatilag megszüntették a légszennyezést még az olyan nagy és tipikusan szmogos városokban is, mint Peking. Abszolút élhető és kellemes, barátságos hangulatú városnak találtuk Pekinget, fantasztikusan éreztük magunkat az itt töltött napok alatt, és nem hittük volna, de Peking az egyik kedvenc városunk lett, ahol valaha jártunk.
LÁTNIVALÓK PEKINGBEN
Az itt töltött napok alatt bejártunk annyi látnivalót, amennyit csak bírtunk. A város és környéke a gazdag, évezredekre visszanyúló történelme miatt számos ikonikus és világörökségi látnivalóval büszkélkedhet, így máris igazán termékenyen alakult a kínai körutunk, ami a világcsodákat és UNESCO-helyszíneket illeti.
A világörökségi Tiltott Város Peking és Kína egyik legismertebb látnivalója. A császári palotakomplexum közel 500 éven át volt a kínai császárok lakhelye a Ming-dinasztiától egészen a Csing-dinasztia végéig. Az 1400-as évek elején épült komplexum 980 épületből és közel 10 ezer szobából áll. Az épületegyüttes a kínai építészet remekműve, és évszázadokon át szolgált meghatározó mintaként a kulturális és építészeti irányzatokban. A dinasztiák uralkodása idején tilos volt ide a belépés az egyszerű embereknek, sőt, voltak olyan részei a palotának, ahová csak maga a császár léphetett be, innen ered a Tiltott Város megnevezés. A komplexum hatalmas területen fekszik, alapos bejárása akár egész napos program is lehet, de legalább 2-3 órát érdemes itt tölteni. A legtöbb épület le van zárva, így lényegében csak az udvarokon tudunk sétálgatni. A belépőjegyet nemcsak ajánlott, hanem kötelező előre megváltani - a helyszínen és aznapra nem lehet jegyet kapni. A Tiltott Városnak már van könnyen kezelhető, angol nyelvű weboldala a külföldi turisták számára, ahol a jegyvásárlás lehetősége 7 nappal az adott nap előtt nyílik meg, kínai idő szerint este 20.00-kor. Két idősávra lehet jegyet venni (délelőtt, délután), és egy intervallumra maximum 40.000 jegyet adnak el, ami Kína lakosságát és a belföldi turizmus intenzitását tekintve egyáltalán nem sok, úgyhogy résen és gyorsnak kell lenni, mert a jegyek nagyon hamar elfogynak. A jegyvásárlást követően a visszaigazolást e-mailben küldik, a belépés pedig az eredeti útlevél beszkennelésével történik, ahogy minden látnivalónál országszerte, így az útlevelünket mindig magunknál kell tartani, bárhová is megyünk.
A Tiltott Város kijáratától átsétálhatunk a Jinghsan Parkba, melynek legmagasabb pontjáról csodás kilátás nyílik a komplexumra, a másik oldalon pedig a belvárosra.
Innen továbbsétálva, elérhetjük az óvárost, ami szintén az UNESCO védelme alatt álló, világörökségi helyszín, és amelyen belül hangulatos sikátorokban és történelmi utcákban barangolhatunk. Az óvárosban található két különleges látnivaló: a dobtorony és a vele szemben álló harangtorony, melyeket egy hangulatos tér köt össze. Mindkét torony belülről is látogatható, egy hosszú és meredek lépcsősoron mászhatunk fel a tornyok tetejébe, ahol szemügyre vehetjük az egykori dobok és harangok másolatait. Személyes kedvencünk a dobtorony lett, ami egy igazi különlegesség, korábban még nem láttunk hasonló építményt. A középkorban a hatalmas dobok minden órában történő megszólaltatásával jelezték az időt a város lakosságának. A toronyban láthatunk kiállítva különböző korabeli eszközöket, amelyek az idő mérésére szolgáltak, illetve az egyik eredeti dob maradványait is megtekinthetjük egy hatalmas üvegvitrinben. Mindezek mellett pedig minden egész órában tartanak egy rövid bemutatót, melynek során megszólaltatják a dobokat, ami igazán különleges élmény.
Peking óvárosának jellegzetességei a hutongok, melyek szűk utcák vagy sikátorok, amik a középkorban, a Jüan-dinasztia idején és elsősorban az észak-kínai városokban, főleg Pekingben jöttek létre. Általában volt egy központi, fontos épület, egy templom vagy kút, ami a hutong központját alkotta, és ami köré letelepedtek az emberek. Manapság ezek a tradicionális hutongok kiváló színterei a kínai kultúra megismerésének. Vannak csendesebb, autentikusabb hutongok, ahol a helyiek mindennapi élete zajlik, míg más hutongokban éttermeket, teázókat és szuvenírboltokat találunk, melyek üde színfoltjai lehetnek egy pekingi városnézésnek. A Yandaixiejie Peking egyik legrégibb és leghangulatosabb hutongja, antik műtárgyakat árusító boltokkal, tradicionális teaházakkal, utcai kifőzdékkel. A személyes kedvencünk lett ez a hely a városban, kétszer is ellátogattunk ide. A Zhonglouwan egy dekoratív zsákutca, és remek fotóhelyszín. A Gouzijian és a vele párhuzamosan futó Wudaoying utca egy-egy csendesebb, autentikusabb hutong, ahol kellemes sétákat tehetünk, miközben megfigyelhetjük a helyiek mindennapi életét. A Nanluoguxiang hutong pedig a központi elhelyezkedése miatt a város egyik legismertebb hutongja, így eléggé zsúfolt és turistás, ezért nekünk kevésbé volt szimpatikus.
Az óvárosban érinthetjük Peking óvárosi csatornarendszerét is, ami egy különálló világörökségi tétel.
Még mindig az óváros körzetéhez tartozik a Láma templom, ami az egyik legnagyobb és legjelentősebb tibeti buddhista monostor a világon, így ezt is érdemes felfedezni.
A város déli részén található a Mennyei Béke temploma, ami ugyancsak az UNESCO által létrehozott Világörökség része. A templom egy hatalmas parkos terület és komplexum területén belül áll, ahol további templomokat és szentélyeket is láthatunk. A komplexum alapos bejárása 3-4 órás program.
Egy további jelentős és szintén világörökségi látnivaló a Nyári Palota, amely komplexum -ahogy a neve is elárulja - a császárok nyári rezidenciájaként szolgált. Egykori lakóépületek maradványait, pagodákat, szentélyeket és pavilonokat fedezhetünk fel itt, melyek a kínai templomépítészet remekművei közé tartoznak. A fennmaradt épületek egy hatalmas parkos területen szétszórva helyezkednek el, melynek bebarangolása több órát vesz igénybe. A komplexum területén található egy nagy tó is, amelyen hajókázni is lehet egy külön belépőjegy megváltásával. A Nyári Palota a belvárostól kicsit távolabb található, de metróval könnyedén megközelíthető.
Ha egy kicsit több időnk van Pekingben, akkor a kötelező látnivalókon túl érdemes felfedezni még egy világörökségi helyszínt, ami a várostól kb. 50 km-re fekszik. Ez a Ming-dinasztia mauzóleuma, ami egy komplex világörökségi tétel, mely több helyszínből áll. A mauzóleum összesen 13 császári sírhelyet foglal magába, melyeket egy hatalmas, hegyekkel körülvett völgyben elszórva építettek, hasonlóképpen az egyiptomi Királyok Völgyéhez. Minden sírhely egy-egy kínai császár nyughelyét jelöli. A 13 sírhelyből jelenleg 3 látogatható, mi ezek közül a Dingling nevű mauzóleumot néztük meg, ami Ming Van-li kínai császár sírhelye, és amelynek érdekessége, hogy ez az egyetlen olyan sírhely, melynek a teljes föld alatti részét is feltárták, és megnyitották a turizmus számára, így az egész terület látogatható.
A VILÁG 7 ÚJ CSODÁJÁNAK EGYIKE: A KÍNAI NAGY FAL
A kínai körutazásunk egyik fénypontja és legfőbb bakancslistás tétele a kínai nagy fal meglátogatása volt, ami az UNESCO által létrehozott Világörökség része, a világ 7 új csodájának egyike, és az emberiség történetének legnagyobb alkotása. A nagy falat az időszámításunk előtt, kb. 2.200 éve kezdték építeni, első jelentős építője Csin Si Huang-ti volt, Kína első császára. A későbbiekben folyamatosan bővítették, s a fal legismertebb és legjobb állapotban fennmaradt szakaszai a Ming-dinasztia idején, a 14. és a 16. század között születtek. A fal valójában egy erődítményrendszer, mely őrtornyokból, laktanyákból, helyőrségi állomásokból áll, együtt alkotva egy komplex és integrált védelmi rendszert, mely összesen 21 ezer km hosszan húzódik végig Kína északi részén. Keleti végpontja a Sárga-tenger partján van, nyugati vége pedig egészen a Góbi-sivatagig nyúlik. Egy régóta dédelgetett álmunk volt látni a nagy falat, és elmondhatatlanul hálásak vagyunk érte, hogy ez is megvalósult.
A nagy falat Pekingből érdemes meglátogatni, ugyanis a város viszonylagos közelségében összesen 9 különböző szakaszt is meglátogathatunk, melyek a várostól átlagosan 100-200 km-re találhatók. Az egyes szakaszok tömegközlekedéssel, taxival vagy privát transzferrel is könnyedén megközelíthetők. A két legközelebbi és legismertebb szakasz Badaling és Mutianyu, de ha valami igazán különleges élményre vágytok, akkor jó szívvel ajánlom az általunk is felkeresett Huanghuacheng nevű szakaszt, ami egy távolabbi, autentikus rész, kevés turistával. Egy átlagos szeptemberi hétköznap, nyitásra érkezve, még verőfényes napsütésben is szinte egymagunk sétálgattunk a falon. Nem is álmodtunk róla, hogy a túlzsúfolt Kínában ilyen élményben lehet részünk. Ezen a területen a nagy fal 3 kisebb szakaszát túrázhatjuk végig, az összekötő részeken pedig árnyas, tóparti sétányokon andaloghatunk. A fal egyik részén egy mágneses felvonóval mehetünk fel a hegytetőre. Ez a szakasz azért is különleges, mert ez az egyetlen olyan része a nagy falnak, ahol a fal mellett egy hosszú tó húzódik végig, páratlan panorámát nyújtva. A tavon hajókázni is lehet, ami szintén szuper élmény.
AHOL A LEGENDÁS SELYEMÚT KEZDŐDIK: HSZIAN (XI'AN)
Az egy hónapos kínai körutazásunk második nagyobb állomáshelye egy újabb hatalmas metropolisz és jelentős történelmi város, Hszian (Xi'an) volt. Hszian a 13 milliós lakosságával egyike Kína legnagyobb városainak, 3.000 évre visszatekintő múltjával pedig az ország egyik legősibb városa is egyben, ahol a múlt és a jelen, a tradíció és az innováció találkozása és lágy összefonódása egy igazán érdekes és szerethető egyveleget alkot. Noha számunkra Peking lett a szerelemváros Kínában, és az ottani hangulatot a későbbiekben meglátogatott kínai városok egyike sem tudta felülmúlni, kétségkívül Hszian is megér egy látogatást, hiszen amellett, hogy innen indult a legendás Selyemút, a város számos ikonikus látnivalóval büszkélkedhet, melyeket mi is felfedeztünk a városban töltött napjaink során.
Hszian óvárosát egy 13 km hosszú, helyenként 30 méter vastag, masszív városfal veszi körbe, mely 1370-ben épült, a Ming-dinasztia idején, és mára Kína legjobb állapotban fennmaradt városfala, mely teljes egészében körbejárható. Összesen 9 hozzáférési pont van a fal tetejére, a leghíresebb a Déli Kapu, ahol ajánlott megkezdeni a sétát, és ahol kerékpárt is lehet kölcsönözni. A bérlés 3 órás időtartamra szól, s kisebb megállókat beiktatva, ennyi idő alatt kényelmesen körbe is lehet érni. Igazán különleges élmény körbejárni a városfalat és közben gyönyörködni a városra nyíló panorámában.
A városfallal körbezárt óvárost is érdemes bebarangolni, ahol a hangulatos muszlim negyed és a buddhista stílusban épült nagymecset is található. Sok mecsetben jártunk már világszerte, de olyanban még nem, ami kívülről nézve egy buddhista templomkomplexumnak tűnik. Nagyon érdekes volt megfigyelni a különböző kultúrák és vallások ilyen jellegű találkozását. A negyed sétálóutcáin tradicionális, helyi ételeket kóstolhatunk, és beszerezhetünk néhány szuvenírt is. Az óváros további ikonikus látnivalói a Ming-dinasztia korában épült harangtorony és dobtorony. Peking óvárosához hasonlóan, itt is egy hangulatos tér köti össze ezt a két építményt, amelyekbe felmászva pazar panorámában gyönyörködhetünk, a dobtoronyban pedig tanúi lehetünk egy zenés műsornak, amely itt is minden egész órában kerül megrendezésre.
Az óváros területén kívül található még két fontos látnivaló. Az egyik a Nagy Vadlúd pagoda, mely a kínai buddhista építészet remekműve. A 64 méter magas, 7 szintes épület a Tang-dinasztia idején, 652-ben épült, és eredetileg buddhista ereklyék tárolására szolgált, amelyeket egy szerzetes hozott Indiából a Selyemúton keresztül. A pagoda tetejéből fantasztikus, 360 fokos kilátás nyílik a városra. A másik jelentős látványosság pedig a Kis Vadlúd pagoda, mely nagytestvérével együtt a város legrégibb történelmi emlékei közé tartozik, és ugyancsak a Tang-dinasztia buddhista építészetének gyönyörű példája. Ez a pagoda 43 méter magas, eredetileg 15 szintből állt, a belseje viszont nem látogatható. Mindkét pagoda egy-egy buddhista templomkomplexumon belül áll, és a Selyemút hálózatának részeként az UNESCO Világörökség részét képezik.
KÍNA EGYIK CSODÁJA: AZ AGYAGHADSEREG
Noha Hszian belvárosa is izgalmas látnivalókat tartogat, a legtöbb látogatót valószínűleg nem maga a város érdekli igazán, hanem egy olyan helyszín, ami a város közelében található, ezért a meglátogatásához Hszian jelenti a kiindulópontot. Ez a hely pedig nem más, mint az agyaghadsereg, ami Kína egyik legnépszerűbb turistalátványossága, az ókori civilizációk egyik legnagyobb alkotása, és az UNESCO által létrehozott Világörökség része. Az agyaghadsereg jelentősége, népszerűsége és misztikuma vetekszik a kínai nagy fallal, s noha végül a nagy falat választották be a világ 7 új csodája közé, az agyaghadsereg is esélyes volt erre a címre, és azóta is a világ 8. csodájaként is emlegetik, méghozzá teljesen megérdemelten.
De mi is az az agyaghadsereg? 1974-ben helyi földművesek kútásás közben néhány törmeléket találtak, melyek agyagból formált katonákat ábrázoltak. Miután megkezdődtek a régészeti ásatások, több ezer katona, valamint lovak és harci szekerek maradványai kerültek elő. Egy egész hadsereg található itt agyagból öntve. Mivel a történelmi feljegyzések nem tettek említést az agyaghadseregről, így a régészek számára óriási meglepetés volt mindaz, amit találtak, és ez lett a világtörténelem egyik legszenzációsabb régészeti felfedezése. Az agyagkatonák Csin Si Huang-ti sírját őrzik, aki Kína első császár volt, és i.e. 210-ben hunyt el. A legendás uralkodó és becsvágyó zsarnok uralkodása előtt Kína hét, egymással háborúban álló királyságból állt. Csin Si Huang-ti leigázta az államokat, egyesített minden területet, és császárrá nevezte ki magát, így alkotta meg az ókori Kínát, s lett az ázsiai birodalom első uralkodója. A birodalmat védelmi fallal kerítette körbe - ez volt az első kínai nagy fal, melyet a későbbi dinasztiák bővítettek. Az agyaghadsereg valójában csak egy kis része a császár mauzóleumának és sírhelyének. A tudósok pontosan tudják, hogy hol van a császár konkrét sírja, de mindmáig nem tárták fel, aminek több oka is van. A feljegyzések szerint a sír higanycsapdákkal van körülvéve, amit a talajminták is igazoltak, így a régészek attól félnek, hogy a leletek a feltáráskor megsemmisülnének. Folyamatosan tanakodnak a lehetséges megoldásokon, amivel károkozás nélkül fel tudnák tárni a sírt, de egyelőre várnak a fejlettebb régészeti technikákra. Annyi bizonyos, hogy ha egyszer feltárják a sírt, a világtörténelem egyik leggazdagabb leletegyüttese fog napvilágra kerülni a császár mesés sírjából.
Az a terület, ahol az agyagkatonákat megtalálták, három nagy árokra, gödörre tagolódik. A régészeti ásatások jelenleg is zajlanak, a becslések szerint közel 8.000 agyagfigura maradványait rejti a homokos talaj, melyeket a régészek aprólékos munkával illesztenek össze. A három nagy gödörben elhelyezkedő harcosok mindegyike egyedi, más-más ruházattal és arckifejezéssel rendelkező, valamint elképesztő részletességgel kidolgozott figura, s úgy gondolják, hogy minden harcost más-más kézműves készített. Az első gödör a legnagyobb és legimpozánsabb, 14.000 négyzetméteres területen fekszik, és a harcosok többségét, valamint lovakat, szekereket és egyéb tárgyakat tartalmaz. A második gödör területe 6.000 négyzetméter, és több mint 1.000 harcost, valamint lovakat és szekereket tartalmaz. A harmadik gödör a legkisebb, az 520 négyzetméteres területen körülbelül 70 harcos található.
A helyszín Hszian belvárosától kb. 50 km-re található, taxival és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. A hatalmas terület meglátogatása legalább 3-4 órás program, érdemes elég időt szánni rá a programtervezéskor. Ahogy Kína más híres látnivalóinál, úgy itt is előre kell gondolkodni, és célszerű a lehető leghamarabb megvenni online a belépőt, ami itt is 7 nappal előre lehetséges, és több weboldalon, illetve helyi applikációkon keresztül van erre lehetőség. Itt is érvényes az aranyszabály, hogy érdemes a legelső turnusra jegyet venni, kora reggel, nyitásra érkezni, és célszerű egy neutrális hétköznapra időzíteni a látogatást, így elkerülhetjük a tömeget, és élvezhetővé tehetjük az élményeket. Reggel 9-kor még nyugodtan tudtunk nézelődni, és kényelmesen tudtunk egymásról szuper képeket készíteni az első csarnokban, de délben, amikor mi már jöttünk kifelé, óriási tolongás volt, és egy gombostűt sem lehetett volna leejteni ugyanazon a helyen.
Lenyűgöző élmény volt látni, átélni és felfedezni ezt a csodát, amivel egy újabb hatalmas és bakancslistás álmunk vált valóra. A világ tele van csodákkal, s elképesztő érzés eljutni ilyen legendás és ikonikus helyekre. Az ilyen élményeket érdemes gyűjteni, mert ezek azok a pillanatok, melyeket soha nem feledünk, és amelyekre évek, évtizedek múltán is visszagondolva, mindig büszkeség és boldogság fogja elönteni a szívünket.
Ha tervezel utazást Kínába, és érdekel egy letölthető, megvásárolható útikalauz a mi 30 napos utazásunk napra lebontott, részletes útitervével, szállásokkal, hasznos weboldalakkal és applikációkkal, extra tippekkel és tanácsokkal, ami egy komplex tudásanyag, mely mögött több hónapnyi szervezés és kutatómunka, valamint egy hónapnyi intenzív utazás áll, és amelyet a legjobb tudásom és kizárólag a saját tapasztalataink alapján dolgoztam ki, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a KAPCSOLAT menüpont alatt vagy a közösségi oldalaink bármelyikén!
Ha tetszenek a blogon szereplő írások, hasznosnak és érdekesnek találod őket, akkor nagyon hálásak lennénk, ha támogatnád a blogunk fennmaradását egy kávé árával IDE KATTINTVA.
Érdemes követni a blogunk Facebook-oldalát, Instagram-profilját és TikTok-csatornáját is, ahol további képes beszámolókat, részletes sztorikat és videós formában megosztott érdekességeket találsz az utazásainkról.
A teljes kínai blogcikksorozat: