Arizona legjobb látnivalói a Grand Canyontól a 66-os útig
Az amerikai lakóautós körutunk első nagyobb állomáshelye Arizona volt, amely államban egy hetet töltöttünk, ami alatt igyekeztük feltérképezni az állam legszebb és leghíresebb látnivalóit.
ARIZONA, A GRAND CANYON ÁLLAMA
Minden amerikai államnak van egy szlogenje és hivatalos beceneve – nem meglepő, hogy Arizonát a Grand Canyonról nevezték el, hiszen aligha van ennél ikonikusabb természeti csoda a világon. Az amerikai bakancslistánk dobogós helyén szerepelt a Grand Canyon, és igyekeztük megadni a módját a park alapos felfedezésének. Mivel a lakóautózás teljes szabadságot, rugalmasságot adott, és nem voltunk szállásokhoz, városokhoz kötve, így kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy a parkon belül éjszakázzunk. Két éjszakát töltöttünk a nemzeti park egyik kempingjében, ahol előre foglaltunk helyet az interneten. Ez a Desert View Campground nevű hely volt, ami a nemzeti park déli peremének keleti csücskében helyezkedik el. Mivel a nemzeti parkok állami, pontosabban szövetségi területek, ezért a parkokon belül csak állami, központi igazgatású kempingek üzemelnek, és kizárólag ezeken a kijelölt helyszíneken lehet éjszakázni. Mivel a helyek száma erősen limitált, az érdeklődés pedig nagy, ezért érdemes hónapokkal a tervezett látogatás előtt helyet foglalni, amit egy központi, kormányzati rendszeren keresztül tudunk megtenni.
GRAND CANYON
Ez az a hely, amiről hiába látunk ezernyi képet és videót az interneten, semmi nem tud felkészíteni az élőben elénk táruló látványra. Ez az a hely, amit egyszerűen látni kell a saját szemünkkel, mert semmilyen felvétel nem adja vissza grandiózus méreteit, nyers erejét, drámai szépségét. Ez az a hely, melynek látványa és felfedezése leírhatatlan, felülmúlhatatlan, semmihez sem fogható élmény. A világ legnagyobb (de nem a legmélyebb) kanyonrendszere kb. 446 km hosszú, helyenként akár 30 km széles, átlagos mélysége 1,6 km, a legmélyebb pontja pedig kb. 1,83 km. A nemzeti parkot 1919-ben hozták létre, 1979-től pedig az UNESCO által létrehozott Világörökség része. A kanyont a Colorado folyó alakította ki a puha kőzetrétegekben az elmúlt 5-6 millió év során. Az erózió által feltárult sziklarétegek több, mint 2 milliárd év földtörténetét mesélik el, ezáltal a végeláthatatlan kanyonrendszer egy nyitott geológiakönyv. Ez az erózió legszebb példája a Földünkön, a világ egyik legszebb és leghatalmasabb természeti csodája, az anyatermészet évmilliós műalkotása. A természet elementáris ereje, a különböző színekben pompázó kőzetrétegek látványa, a szédítő mélységek és magasságok megtapasztalása, a kanyonrendszert körülvevő vadon misztikus hangulata, mind-mind lenyűgöző élményeket nyújtanak. Életünk egyik legnagyobb álma volt eljutni ide, és ez nemcsak valóra vált, de teljességgel felülmúlta az elképzeléseinket, és nehéz szavakba önteni, hogy milyen csodás élmény volt itt lenni.
Az itt töltött 2 nap alatt alaposan bejártuk a kanyonrendszer déli peremét. Elsőként a kanyon déli peremének központi részéhez és látogatóközpontjához mentünk. Miután körbejártuk a látogatóközpontot, kisétáltunk a perem itteni szakaszához és kilátópontjaihoz. Elsőként az ikonikus Mather Pointról csodáltuk meg a panorámát, majd innen nyugati irányba indultunk, és gyalogosan túráztunk a perem mentén az innen kb. 1 km-re levő Yavapai Pointig és az ott található múzeumig, random kilátásokban gyönyörködve a perem különböző pontjairól. Innen visszasétáltunk a kiindulási pontunkhoz, és felültünk az egyik transzferbuszra, amellyel a perem nyugati részét jártuk be. A nemzeti park bizonyos részein ugyanis közlekednek ingyenes transzferbuszok, melyek megkönnyítik, és gazdaságosabbá teszik a park bejárását, így mindenhol igénybe vettük őket, ahol volt ilyen lehetőség. A következő néhány órában bejártuk a déli perem teljes nyugati részét, leszálltunk minden kilátópontnál, majd a következő járattal mentünk tovább. Az első kilátópont a Trailview Overlook, a második a Maricopa Point, a harmadik pedig egy nagyon különleges megálló, a Powell Point volt. Ezt a kilátópontot John Wesley Powell amerikai geológusról és felfedezőről nevezték el. Ő vezette ugyanis az első expedíciót 1869-ben, amely végighajózta a Colorado folyót a Grand Canyonon keresztül. Található itt egy gránit emlékmű az expedíció tiszteletére, és itt tartották a nemzeti park 1919-es megnyitóját is, így ez a pont a lenyűgöző kilátás mellett egy extra érdekességet rejt, és többletjelentéssel bír. Ezután a Hopi Point, majd a Mohave Point következett. Innen a The Abyss nevű kilátóponthoz mentünk, amit a Monument Creek Vista követett a sorban. Az utolsó előtti kilátópont a Pima Point volt, az út végállomása pedig a Hermit's Rest nevű, történelmi pihenőhely és látogatóközpont, amely voltaképpen egy rusztikus stílusú ház, ami 1914-ben épült, és a park egyik ikonikus látnivalója, ahonnan a kilátás is pazar. A házban ajándékbolt, információs iroda és egy kávézó is található.
Később már a saját járgányunkkal végigjártuk a déli perem keleti részének látnivalóit és kilátópontjait is, ugyanis ezen a szakaszon nem közlekednek shuttle buszok. Megnéztük a Kacsa a sziklán elnevezésű sziklaformációt, a Grandview Point nevű kilátópontot, ahonnan egy túraútvonal is indul lefelé a kanyonba, valamint a Moran Point és Lipan Point nevű kilátópontokat is. Naplementére szerettük volna elérni a Navajo Pointot, ami az egész déli perem egyik legikonikusabb kilátóhelye és kedvelt naplementenézős pontja, így a végén már sietősre vettük a figurát, hiszen a Nap már lemenőben volt. Amikor végre odaértünk az utolsó kilátóponthoz, már futottunk a parkolóból a peremhez, de szerencsére bőven időben voltunk még, és sikerült végignézni életünk egyik legcsodálatosabb naplementéjét. Sokáig gyönyörködtünk a leírhatatlan látványban. Ahogy sötétedett, jéghideg fuvallat süvített végig a peremen. Egyszerre volt ijesztő és lenyűgöző ez a hatalmas tér és mélység. Felbecsülhetetlen érzés volt itt lenni, teljes volt a hála és boldogság.
Másnap felfedeztük a kempingünk környékét, ahol a Desert View Watchtower épülete is megtalálható. A 21 méter magas torony 1932-ben épült, és ugyanaz a Mary Colter tervezte, aki a perem másik ikonikus épületét, a Hermit's Restet is megalkotta. Ez a torony is tudatosan lett rusztikus, régies stílusú, és szándékosan kelt omladozott hatást, hogy természetesen illeszkedjen a tájba. A torony az indián kultúrák előtt tiszteleg, akik ezen a területen éltek, így a belső falakat ősi indián motívumok díszítik, és számos utalást találhatunk a népi kultúrákra. A torony tetejéből elképesztő, 360 fokos panoráma nyílik a Grand Canyonra és a Colorado folyóra, de a legjobban a toronyhoz tartozó terasz tetszett, ahol még sokáig elidőztünk, gyönyörködve a kilátásban.
A LEGENDÁS 66-OS ÚT
Arizonában járva, nem mulasztottuk el a történelmi 66-os út meglátogatását sem, melynek egy kb. 350 km-es szakaszán autóztunk végig ebben az államban. A 66-os út az egyik első folyamatos kelet–nyugati amerikai főútvonal volt. Hivatalosan 1926-ban nyitották meg, és 8 államot átszelve, közel 4000 km hosszan húzódik az Illinois állambeli Chicagótól a kaliforniai Santa Monicáig. Az 1930-as évek gazdasági válsága idején rengeteg ember vándorolt rajta Kaliforniáig munkát keresni. A II. világháború alatt és után a nyugatra tartó katonai és gazdasági forgalom fő útvonala volt. Az 1950-es évektől azonban az épülő autópályák miatt fokozatosan elveszítette funkcióját, és 1985-ben hivatalosan megszüntették a státuszát. Ma már számos szakasza műemlékként, turistalátványosságként él tovább.
Kingmannél csatlakoztunk bele az ikonikus anyasztrádába, ahonnan rögtön tettünk egy kis kitérőt Oatman felé. Már a városkába vezető út is igen látványos, ugyanis a 66-os út egyik legszebb és legvadregényesebb része vezet ide Kingmanből a Sitgreaves-hágón át, melynek legmagasabb pontja 1094 m. A szerpentines hágóútról pazar panoráma nyílik a környező kanyonos, hegyes-völgyes tájra. Oatman pedig egy igazi kis gyöngyszem az amerikai vadnyugaton. Az egykori bányászváros az 1900-as évek elején az aranyláz központja volt. A bányászok szamarakat hoztak ide, akiket teherhordásra használtak. Az aranyláz hanyatlásával és a városka elnéptelenedésével a szamarakat szabadon engedték, akik immár vadszamarakként benépesítették a környező hegyeket, s a kolónia tagjaival mindmáig lehet találkozni a városban és környékén. Mivel hatalmas csacsirajongók vagyunk, nem hagyhattuk ki ezt a helyet. Alaposan kiélveztük a szamarakkal töltött időt és a városka hamisítatlan vadnyugati hangulatát, nézelődtünk a korhű boltokban, vettünk néhány kézműves szuvenírt, és szemügyre vettük a western stílusú, történelmi épületeket. Az éjszakát is a közelben töltöttük, a 66-os út mentén vadkempingezve a lakóautónkkal, és még ott is megtalált minket néhány csacsi, akikkel sokáig játszadoztunk.
A következő látnivalónk a 66-os út mentén Hackberry volt, ami egy klasszikus útszéli pihenőhely, múzeum és ajándékbolt a semmi közepén. Az udvaron autóroncsok hevernek, az épület előtt egy benzinkút maradványait találjuk, a boltban pedig számos régiségre és szuvenírre bukkanhatunk. Egy igazi és roppant hangulatos időutazás az egész. Amikor a bolt tulaja nekiállt retró slágereket gitározni és énekelni, teljesen magával ragadott minket a nosztalgikus hangulat, és megható volt látni, ahogy az idősebb generáció tagjai próbálják megőrizni egy letűnt korszak szellemiségét és hangulatát. Nagyon érdekes volt bejárni a roncstemetőt és a szuvenírboltot is, de abban a pillanatban, amikor megláttunk egy táblát, mely kígyóveszélyre figyelmeztetett, véget ért a Hackberryben tett látogatásunk, és spuriztunk vissza a lakóautóhoz. A terület meglátogatása egyébként ingyenes, de adományokat szívesen elfogadnak, és nagyon örülnek a támogatásnak - tíz dollárt adtunk nekik belépő gyanánt.
Ezután Seligman következett, ami egy kisebb város, melynek a főutcáján egy retró motelsort, a benzinkutak mellett pedig színes feliratokat, fotogén részleteket, szuvenírboltokat találunk. Ez a hely kevésbé volt érdekes számunkra, így innen hamar továbbmentünk. Végül befutottunk Williams városába, ami a 66-os út arizonai szakaszának mondhatni legfőbb attrakciója és gócpontja, ami érződött is a városka arculatán. Egyszerre turistás és autentikus kisváros, benne egy csomó 66-os tematikájú látnivalóval. Van itt retró motelsor neonfényekkel (9 Arizona Motor Hotel) és egy korabeli benzinkútból kialakított múzeum autóroncsokkal és relikviákkal (Pete's Route 66 Gas Station Museum). Megnézhetjük továbbá a történelmi Grand Canyon Hotel épületét és a szintén történelmi Grand Canyon vasútállomást és gőzmozdonyt is, mely a mai napig üzemel. A városkát a Grand Canyon kapujának is nevezik, ugyanis ez a nemzeti park déli pereméhez legközelebb fekvő település – sokan itt szállnak meg, és innen fedezik fel a nemzeti parkot.
ISMERT ÉS REJTETT LÁTNIVALÓK PAGE KÖRNYÉKÉN
Miután átszeltük Arizonát a 66-os úton, és felfedeztük a Grand Canyont is, a következő és egyben utolsó bázishelyünk ebben az államban Page volt, ami egy sivatagi kisváros Arizona és Utah határán, amelynek környékén van néhány világhírű látnivaló. Két éjszakát töltöttünk vadkempingezve a város és az arizonai sivatag szélén, ami önmagában is zseniális élmény volt.
Elsőként a Horseshoe Bend nevű helyet néztük meg. Ez a Colorado folyó patkó alakú kanyarulata, amelyet 300 méter magas, vörös sziklafalak vesznek körbe. Az ikonikus folyókanyarulat az USA egyik legtöbbet fotózott helyszíne. A 10 dolláros belépőjegy megváltása és a leparkolás után egy 15-20 perces séta várt ránk a kietlen kősivatagban a folyókanyonig. Meghökkentő volt, ahogy egyszer csak elénk tárult a 300 méter mély kanyon, benne a lusta kígyóként kanyargó Colorado folyóval. Ez a hely pontosan olyan lenyűgöző élőben is, mint a képeken. Sokáig elidőztünk itt, és kihasználva a délutáni fényeket, amelyek pont előnyösek ezen a helyszínen, rengeteg képet és videót készítettünk.
Közvetlenül a város mellett található a Glen Canyon-gát is, ami egy hatalmas boltíves gát a Colorado folyón. A gát látogatóközpontjában érdekes kiállításokat és kisfilmeket nézhettünk végig a gátról, majd átsétáltunk a gáttal szemben fekvő hídon, ahonnan csodás kilátás nyílt magára a gátra, a Colorado folyó kanyonjára, valamint a gát által felduzzasztott Powell-tóra. Ezután végigmentünk egy panorámaúton Page városa mellett, és kilyukadtunk a Dam Overlook Trail nevű túraösvénynél, amelyre teljesen véletlenül találtunk rá. Az ösvényen letúrázva, elértünk egy kilátópontot, ahonnan messzebbről és magasabbról is szemügyre vehettük a gátat és a kanyont. A sziklafalak tetején ki tudtunk menni egészen a kanyon peremére, ahonnan elképesztő volt látni a kanyont és a folyót. Egy igazi rejtett gyöngyszemre bukkantunk, ahol teljesen egyedül élvezhettük a csodás atmoszférát.
A legfőbb attrakció ezen a környéken, amiért elsősorban ellátogattunk ide, a világhírű és szintén ikonikus Antilop-kanyon, melynek az alsó szakaszát (Lower Antelope Canyon) fedeztük fel. A kanyon a navahó indiánok területén fekszik, és csak vezetett túrával, a helyi indián túravezetők kíséretében látogatható. A túra ára 100 USD, és érdemes közvetlenül a hivatalos weboldalon foglalni, mert ott a legolcsóbb. Nagy a kereslet ezekre a túrákra, és a világ minden tájáról érkeznek ide látogatók, ezért érdemes hónapokkal előre foglalni és dél körüli időpontot választani az optimális fényjáték érdekében. A túra kb. másfél óráig tartott, melynek során kisebb csoportokra osztottak minket, és minden csoport kapott egy saját idegenvezetőt. Először egy 10 perces séta következett a sivatagban a kanyon bejáratáig, ahol az idegenvezetőnk tartott egy rövid eligazítást. Ezután leereszkedtünk a kanyonba egy hosszú lépcsősoron, és megkezdődött a túra lényegi része, ami nagyjából egy óráig tartott a kb. 1 km hosszú kanyonban. Szűk járatokon haladtunk, helyenként létrákon másztunk le és fel, s nem győztünk gyönyörködni a szürreálisan szép és szinte hullámzó sziklafalakban. Egyes szakaszokon szinte összezárultak a sziklafalak a fejünk felett, és egy-egy kanyar annyira keskeny volt, hogy behúzott hassal kellett átpréselnünk magunkat a szűk járaton. A szűk hely miatt fejenként egy kulacs vizet és telefont engedélyezett vinni a túrára, semmilyen egyéb tárgyat vagy táskát nem vihetünk magunkkal. Néhány helyen a túravezetőnk megmutatta, hogy milyen szögből érdemes fényképezni, segített a megfelelő beállításokban, és közös képeket is csinált rólunk, videózni viszont szigorúan tilos a túra során. Noha a túra létszáma erősen limitált, az volt a benyomásunk, hogy túl sok embert engednek be egyszerre a kanyonba. Kicsit sietősen kellett haladni, és amikor szerettünk volna lemaradni fotózni, máris a nyakunkban volt a következő csoport. Ez rontott egy picit az amúgy fantasztikus helyszín hangulatán és a kalandfaktoron, de így is különleges felvételeket sikerült készítenünk, és lenyűgöző élmény volt az egész túra.
Amikor véget ért a túra, és feljöttünk a felszínre a kanyon kijáratánál, visszanézve a sivatagi tájra, láthattuk, hogy miért is hívják réskanyonoknak ezeket a csodás természeti képződményeket. A kanyonból a felszínen csak egy keskeny rés látszott, ami szinte csak egy repedésnek tűnt a laza, homokos talajon, és hihetetlen érzés volt, hogy néhány perccel korábban még odalent sétáltunk. A réskanyonok lenyűgöző természeti alkotások, melyeket a folyóvíz eróziója alakít ki a puha sivatagi kőzetekben. A réskanyonok azonban veszélyesek is lehetnek, méghozzá épp a szűkösségük miatt: egy hirtelen érkező villámáradás esetén nincs hova menekülni, és ez életveszélyes lehet a túrázók számára. Történt már ilyen jellegű tragédia az Antilop-kanyonban, és éppen ez az oka annak, hogy a kanyon ma már csak idegenvezetéssel, szervezett túrák keretében és ellenőrzött körülmények között látogatható. A réskanyonok Arizona és Utah sivatagos vidékeinek jellegzetességei, számos hasonló kanyon található ezen a környéken, melyek közül egyértelműen az Antilop-kanyon a legismertebb, és egy abszolút kötelező látnivaló ebben a régióban. Nehezen tudtuk felfogni, hogy ide is sikerült eljutnunk. Napról napra bakancslistás álmaink váltak valóra, és eszméletlenül gyönyörű helyeken jártunk.
NEVADA ÉS A HOOVER-GÁT
Nevada a hivatalos beceneve szerint az ezüst állam, mivel a 19. századi ezüstbányászat hatalmas gazdagságot hozott az államnak. Nevadát leginkább csak átutazóban érintettük, és átautóztunk Las Vegason is, de mivel a szerencsejáték és a kaszinók világa egyáltalán nem érdekelt minket, ezért Vegasban nem terveztünk időt tölteni, gyakorlatilag meg sem álltunk a városban. Megnéztünk viszont egy híres látnivalót, mely a város vonzáskörzetében található. Ez pedig nem más, mint a Hoover-gát.
A Hoover-gát Amerika egyik mérnöki csodája, építésekor a világ legnagyobb gátja volt, s mindmáig a világ egyik legismertebb és legikonikusabb boltíves gátja, mely számos filmben is szerepelt. Érdekessége, hogy Nevada és Arizona határán, két állam és két időzóna között helyezkedik el, így a gát felfedezését Nevadában kezdtük, de Arizonában fejeztük be, és közben haladtunk egy órát előre az időben. A gátat 1931 és 1936 között építették a Colorado folyóra. A gát által felduzzasztott folyón létrejött a Mead-tó, ami az Egyesült Államok egyik legnagyobb mesterséges tava lett, és nemcsak egy rekreációs üdülőközpont, hanem fontos vízforrás a nyugati partvidék lakossága számára.
A gátat elsőként a vele szemben fekvő hídról vettük alaposan szemügyre, majd átkeltünk magán a gáton, a túloldalon leparkoltunk, és onnan jártuk be gyalogosan az egész területet. Bementünk a gát látogatóközpontjába, ahol egy 15 dolláros belépő ellenében egy érdekes és interaktív kiállítást nézhettünk végig a gát építéséről, majd felmehettünk egy kilátóteraszra is, ahonnan pazar panorámában gyönyörködhettünk. Az egész terület alapos körbejárása legalább 3-4 órát vesz igénybe, tehát egy félnapos programnak felel meg.
Ha tetszenek a blogon szereplő írások, hasznosnak és érdekesnek találod őket, akkor nagyon hálásak lennénk, ha támogatnád a munkánkat és a blogunk fennmaradását egy kávé árával IDE KATTINTVA.
Érdemes követni a blogunk Facebook-oldalát, Instagram-profilját és TikTok-csatornáját is, ahol további képes beszámolókat, részletes sztorikat és videós formában megosztott érdekességeket találsz az utazásainkról.
Figyelem! A blogcikkben feltüntetett árak és praktikus információk 2025 őszén voltak érvényben, a későbbiekben természetesen bármikor változhatnak. Az aktuális információkról mindig érdemes az adott látnivaló vagy az ország hivatalos turisztikai weboldalán tájékozódni. Ez az oldal és blogcikk nem egy hivatalos turisztikai tájékoztató, hanem egy személyes blog és élménybeszámoló, mely teljes mértékben a saját és egy adott idősávban szerzett tapasztalatainkon alapul, melyekkel szeretnénk utazási ötleteket, hasznos tippeket és inspirációt nyújtani az utazáshoz.
A teljes amerikai blogcikksorozat: